Noha a Ford Focus II és a Mazda3 ugyanarra az alapra épül, mint az új S40-es, a három autónak ránézésre semmi köze sincs egymáshoz. A Volvo embléma, a hangulat és az egyedi berendezés más súlycsoportba helyezi a svéd limuzint, amitől más vásárlói réteg jön lázba.

Gyönyörű az autó, csak más színben kéne. Valahogy így fogalmaztak a legtöbben az S40-es láttán. Érdekes egyébként, hogy a forgalmazás még alig kezdődött meg hazánkban, mégis rengetegen felismerték az új S40-est.

Ez a Volvo is pont olyan, mint a többi. A fényszórókban és a hűtőrácsban egyszerre ismerni fel az S80 eleganciáját, az S60 sportosságát és az XC90 robusztusságát. Volvo-védjegy az autó szélén végigfutó váll, ami növeli a masszív érzetet. Mégis, valahogy aránytalannak tűnik az autó. Olyan, mintha túl hamar vége lenne, a csomagtartót pedig kényszerből tették volna végére. Ettől persze még szép marad, sőt, talán a legszebb Volvo, amit ma gyártanak.

Mivel ez tulajdonképpen csak egy alsó középkategóriás autó, csak feljebb pozícionálva, az első ülések nagyságával és a pazar helykínálattal akarják elhitetni velünk, hogy ez egy középkategóriás autó. A taktika sikeres: az első ülésektől el vagyunk ájulva. A kényelem nagyszerű, az ülések állíthatóságának semmi sem szab határt. A vezetői környezet tökéletes, ha nem indítjuk be időben a motort, hajlamosak vagyunk álló helyzetben órákig gyönyörködni benne.

Óriási találmány a középkonzol, szériaautóban még nem találkoztunk hasonlóan izgalmas megoldással. Szemből nézve hagyományosnak tűnik a dolog, pedig a szokásos doboz-konzol helyén egy néhány centi vastag lapka feszül. Erre pakolták rá a fűtés és hifi gombjait. A középkonzol mögött felszabaduló helyen át lehet nyúlni az első utas térdéhez, vagy az odarejtett rakodórekeszt próbálhatjuk elérni.

Ez nehezen fog menni, kacska csuklóval talán könnyebb. A Volvóknál hagyomány, hogy a térképzseb gyűszűnyi, amit az ülések első és hátsó zsebe, valamint a nagyobbacska kesztyűtartó hivatott pótolni.

Hátul már érezni, hogy ez egy kisebb Volvo. Egy 175 centi magas utas bajban van a kényelmes elhelyezkedéssel, mivel a lába oldalra fordítva, a feje pedig ölébe fektetve fér el. Felárért rendelhető integrált gyermekülés, a két Isofix csatlakozó széria.

Ha már itt tartunk, a biztonsági felszereltség minden változatban példás: két első-, két oldalsó-, két függönylégzsák jár szériában, van az autóban menetstabilizáló elektronika (DSTC) és blokkolásgátló. Most első ízben az utas oldali légzsák nem csak a szervizben iktatható ki, hanem felárért kulccsal is ki-be kapcsolható. Ez akkor jön jól, ha a gyermekülést a jobb első ülésre szereljük.

Korábban szokás volt guruló páncélszekrénynek titulálni a Volvókat, mivel a biztonság első osztályú volt, de a vezetési élmény abszolút hiányát is lehetett ezzel palástolni. Amitől ezt az S40-est igazán megszeretjük, az a futóműve.

Ford Focus rokonság révén jön az elöl McPherson, hátul többlengőkaros konstrukció. Érzetre fantasztikus az egész. Az autó masszaként tapad az útra, biztosan veszi a kanyarokat, nem jön zavarba tétova kormánymozdulatoktól vagy hirtelen fékezéstől. A kormányzás kellően pontos és direkt, egyszerűen nagyon jó az autót vezetni. A négytárcsás fékrendszer átlagosan lassít, ereje finoman adagolható.

Egyetlen apró gikszer adódik a remek vezethetőségben: ez pedig a motor. Létezik 2,4 és 2,4i is, melyek között egyetlen betű, némi elektronika és 30 lóerő a különbség. A tesztelt S40-es az erősebb volt, 170 lóerővel, mindenféle turbó és flikk-flakk nélkül, automata váltóval megspékelve.

Ha valaki kényelmesen, ráérősen akar autózni, és esze ágában sincs kihasználni a futómű képességeit, akkor csak a 12,1 literes átlagfogyasztás miatt fogja szívni a fogát. Komótosan baktatva nincs kivetnivalónk. A váltó finoman és megfontoltan váltogat az öt fokozat között, ha akarjuk, mi is válogathatunk kézi módban. Rendkívül kultúráltan és csendesen gördül az autó, a sportos vénájú futómű ellenére puhán veszi az akadályként előbukkanó úthibákat.

Ha viszont gyorsan szeretnénk menni, és a gyári 8,9 másodperces 100-as sprintidőt akarjuk számon kérni, akkor nagyot csalódunk. Egyáltalán nem érezni a gyorsaságot, nagyjából 150 lóerőt veszünk ki a lázas igyekezetből. Az automata váltó nem igazán tűri és szereti a vágtázást, a gyorsabb haladást lassabb váltási idővel vétózza meg. A kézi váltással kár próbálkozni, nem tudunk gyorsabbak lenni az automatikánál.

Tanácsos átszellemülve helyet foglalni az S40-esben. Élvezzük ki az öthengeres motor szolid mormogását, amint a fordulatot lassan megemészti. Autópálya tempónál sem változik zavaróan mély dörmögéssé a hangszín, végig teljes csend honol az utastérben. A légy zümmögése nem, de mondjuk egy dongó zöngése már hallatszik. Elmaradhatatlan a koncerttermi hangon megszólaló beépített hifi, mely 6 CD-t tud elnyelni.

Jobb, ha az árlista áttekintését is átszellemülve végezzük. Az extrákkal tisztességesen telepakolt S40-es nem tűnik méretarányosan olcsóbbnak a nagyobb Volvóktól. 9,5 millió forint a teszten járt Summun kivitel ára, a beugró S40 2.4i 7.820.000 forint.

Csak a móka kedvéért megemlítjük, hogy az S60 2.4i 8.520.000 forintba kerül, szinte betűre pontosan egyező felszereltséggel. Szerintünk az S40-es jobban vezethető, az S60-as viszont valamivel tágasabb és magasabb presztízsértékű. Azoknak érdemes az S40-es mellett döntenie, akiknek a vezetés öröme többet nyom a latba.


Műszaki adatok – Volvo S40 2.4i Summun
Lökettérfogat (ccm) 2435
Hengerek / szelepek száma S5/20
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 125(170)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford) 230/4400
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 8,9 (aut)
Végsebesség (km/h) 215
Fogyasztás (l/100 km) vegyes 9,1
CO2 kibocsátás (g/km) 217
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4468/1770/1452
Tengelytáv (mm) 2640
Csomagtér (liter) 404
Menetkész tömeg (kg) 1399/450
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 62
Listaár (forint) 9.500.000

A Volvo S40 felszereltsége:

ABS EBD – elektronikus fékerő elosztással
DSTC-dinamikus menetstabilizáló rendszer elektronikus fékasszisztenssel
Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök
IC (függönylégzsák jobb és bal oldalon)
Irányjelzők a külső tükrökben
ISOFIX gyerekülés rögzítési pontok hátul
Överőhatároló az első légzsákkal ellátott üléseknél; övfeszítők elöl és hátul (2x)
SIPS – oldallégzsákok az első ülésekben
SIPS – oldalütközés-védelmi rendszer
Távirányítós központi zár
Vezető- és utasoldali légzsák
6,5×16″ acél keréktárcsák
Színezett ablaküvegek
Elektromos ablakemelők elöl és hátul auto up és auto down funkcióval
Légkondicionáló berendezés
Olvasólámpák elöl és hátul
Osztottan dönthető hátsó üléspad és -támlák (40/60)

Volvo S40 2.4i ára: 7.820.000 forint

A “Summun” változat többlete:

Bőr sebességváltó gomb
Bőrkormány
Esőérzékelős ablaktörlő
Info-center (fedélzeti számítógép)
Ködfényszórók elöl
Tempomat (sebességrögzítő)
Többfunkciós kormánykerék
Elektronikusan vezérelt légkondicionáló (ECC) aktív utastérszűrővel (IAQS)
6,5×16″ könnyűfém keréktárcsák “Castalia” (gumiméret: 205/55 R 16)
Bi-Xenon fényszórók fényszórómosóval és automatikus magasságállítással
Bőrkárpit
Elektromosan állítható vezetőülés üléspozíció és külső tükör memóriával
Elektromosan behajtható külső visszapillantó tükrök talaj megvilágító lámpákkal
Fűthető első ülések

S40 2.4i Summun: 9.500.000 forint

A tesztautó extrái:

Automata váltó
Napfénytető
Elektromosan állítható utasülés
Napfényvédő roló hátul
Elektromos gyerekzár a hátsó ajtókhoz
Riasztóberendezés
RTI-útinformációs és navigációs rendszer
Integrált gyerekülés hátul
Elektromos csatlakozó a csomagtérben
Irányjelző a visszapillantó tükörben
Premium sound audiorendszer
6 lemezes CD-játszó
17″ Sagitta felni
Metálfényezés

E fenti extrákkal együtt az autó ára 12.177.000 forint