Teszt: Renault Megane Grandtour 1,6 16V – Bizonyított!

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2004.03.26. 06.03

Ez volt a nyolcadik Mégane II a vezess.hu szerkesztőségében. Vezettünk már 1,6-ost és kombit is, a kettőt most kombináltuk. Sőt ilyen hosszú úton eddig nem barátkoztunk a Megane-nal.



Körülbelül 1400 kilométer a Budapest és Genf közötti távolság, így valóban lemérhettük, hogy is teljesít a Renault Mégane hosszabb távon. Ha négyen több napra külföldre utaznak, az sosem jár kevés csomaggal, sőt, ha a visszaúton sajtóanyagokkal bővítve érkeznek, a csomagtartó mérete igen fontos.

Nem is okozott csalódást a Grandtour, az ülések lehajtása nélkül 520 literes csomagtartó jó alapot adott az utazáshoz. A csomagteret sík felületekkel határolták, ami segítette táskáink elhelyezését.

A négy utas közül én voltam a legalacsonyabb, ami 180 centimétert jelent, így jól jött a ferdehátúhoz képest hat centivel megnövelt tengelytáv. Ha két ilyen magasságú ember ül egymás mögött, fejedelmi helyről nem beszélhetünk, de a lábhely elég nagy.

Elöl az anyósülésen helyet foglaló utas panaszkodhat egy kicsit, mert ott a méretes kesztyűtartó teszi alagutassá a lábhelyet, ami miatt kissé kötött a lábtartás. Nem volt okunk panaszkodni a fejteret illetően sem, nem kellet meghajolnunk a magasan húzódó tető előtt. Kedvező tapasztalat, hogy a tervezők minden ülésen számítottak 190 centiméter feletti magasságú utasokra, mert a fejtámlákat simán ki lehet húzni úgy, hogy nekik is megfeleljen.

Kintlétünk alatt többször is csatlakozott hozzánk egy ötödik utas, ami meggyőzött minket arról, hogy hosszabb távon csak négy felnőtt számára kényelmes a Mégane II kombi. Hiába lett hosszabb az autó, szélességben nem változott. Mindenkinek jutott viszont hárompontos biztonsági öv.

Tesztautónk kivitele ezúttal egy szerényebb volt az eddig megszokottnál. Ezt leginkább az a kollegám sajnálta, aki a magnón nem hallgathatta kedvenc rockbandája CD-jét, amit mi viszont nem bántunk. Az ülések huzata sem a megszokott plüss volt, hanem egyszerűbb szövet. A műanyag kormány anyaga nem nyerte el tetszésünket, bár formája és vastagsága jó, érdemes költeni a bőrborítású változatra.

A hosszú utazás alkalmával élveztük az ülések adta kényelmet. Annak ellenére, hogy Renault-san lágy volt a tömésük, nem érkeztünk elgémberedetten Genfbe. Abban is egyetértettünk, hogy az ülések elegendő oldaltartást adnak az 1,6-os motor menetdinamikájához. A hátul utazok viszont panasszal éltek, hogy alfelüket az ülés egyik alkatrésze igencsak kényelmetlenül érinti, ez azonban csak 700 kilométer megtétele után jelentkezett. Hátul ezenkívül a rövidebb ülőlap kíván megszokást.

Nagyon jól beállítható a Mégane vezetőülése, de aki a padlóra süllyesztést kedveli, az csalódni fog. Még a legalacsonyabb beállításban is lefelé mutat az ember lába és nem előre. Ez azonban hosszú távon jól jön, így ugyanis kevésbé fárad el az ember, jobb a test vérkeringése. A jó üléspozíció megtalálásában a kormány négyirányú állíthatósága is segítségünkre volt.

Bár sokszor felsoroltuk, most ki is használtuk a Mégane rengeteg utastéri rekesztét. Mindenki talált helyet a mobiltelefonjának, újságjainak, az útleveleknek és így tovább. Az ajtók zsebeit úgy alakították ki, hogy abba még a másfél literes flakon is elférjen, de a fél literest is megtartsa. A kesztyűtartóban külön helyet találtunk a tollak számára, az első ülések hátsó zsebeibe pedig még egy laptop is elfért.

Bár sok autóba szerelnek könyöktámaszt, azok többször rossz helyen vannak, zavarják a váltást. A Megane-ban mind az ajtók felől, mind középen jó helyre kerültek, így valóban teljesítették feladatukat.

A műszerfal kialakítása nem hozott újdonságot, továbbra is kellemes megjelenésű és közepes kivitelű volt. Most igazán volt időnk megfigyelni, hogy a vészvillogó kapcsolója igencsak emlékeztet egy Wankel-motor dugattyújára. Alapvetően nem hangos a Mégane belső tere, de a rövid váltóáttételek miatt tempósabb haladásnál a motor hangja már zavaró. Ezenfelül a hátul ülőket zavarta némi szélzaj.

Jól láttatja az ötödik fokozat rövidségét, hogy 140 km/h-s sebességnél a motor már 4250-es fordulatszámmal dolgozik. Erre azért van szükség, hogy az autó megőrizze elődei dinamizmusát a súlynövekedés ellenére. Ezen a téren jól is szerepelt a Megane, négy felnőttel és dugig csomagokkal sem volt lomha. Nem vált falánkká az autó, 140-150 km/h-val utazva 8,3 litert fogyasztott külföldi üzemanyaggal, az itthonival viszont egy literrel többet.

Sokat javultak a Renault váltói az utóbbi időben, ebben az autóban is ezt tapasztaltuk. Bár hosszú utakon járt és érezhető akadópontokon át, de pontosan lehetett kapcsolni. Nem igazán domborodhatott ki a Mégane úthiba elnyelő tudománya az autópályás utazás során, ám budapesti használattal együtt már kirajzolódott, hogy Magyarországra tökéletesen alkalmas. Kiszűri a rengeteg úthibát, de a tempós haladásban is elfogadható partner. A sportos kanyarvétel azonban nem az ő világa, határhelyzetben alulkormányozottá válik az autó.

Negatívumként említendő az autónál a kormányzás. Túlzott volt az elektrohidraulikus rendszer rásegítése, ami kissé szimulátorossá tette a vezetést és a középállás hangolása miatt eleinte bizonytalannak tűnt mindannyiunk számára az autó reakciója. Szokni kellett a fékek adagolhatóságát is, de az könnyen ment. Hamar harapnak és igencsak megfogják az autót, ha arra van szükség.

Genfig oda-vissza megállapítottuk, hogy az autó alkalmas hosszabb utazásokra, és városban is felveszi a kesztyűt. A családnak nem kell otthon hagynia a gyerekek játékait, jut hely nekik a csomagtartóban. Ha megszokjuk a fékek kezelését és a tökéletlen kormányzást, panasz nélkül autózhatunk. A pénzünkért pedig a biztonság mellett elektromos extrákat és légkondicionálót is kapunk.



Renaukt Mégane Grandtour 1.6 16v Authentique Plus
Lökettérfogat (ccm) 1598
Furat x löket (mm) 79,5×80,5
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 83(113)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford) 152/4200
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 11,1
Végsebesség (km/h) 193
Fogyasztás (l/100 km) város 9,1
Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül 5,7
Fogyasztás (l/100 km) vegyes 6,9
CO2 kibocsátás (g/km) 164
Gumiméret 195/65 R15
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4500/1777/1467
Tengelytáv (mm) 2686
Csomagtér (liter) 520/1600
Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) 1215/580
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 60
Listaár (forint) 3.945.000

Kommentek

Minden autórajongó ilyen hotelben lakna

A hotelek mindent megtesznek, hogy magukhoz csalogassák az ügyfeleket. A Waldorf Astoria szupersportkocsikat is bevet.

F1: Vettel megint nekiment a Pirellinek

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj esős időmérője után újra a Pirelli gumijaira panaszkodott.

Különleges zárás várható a Magyar Nagydíjon

Különleges zászló intheti majd le a 2016-os Forma-1 Magyar Nagydíj futamát vasárnap. Kockás lesz, de nem akármilyen!

Magyar gyerekek faggatták Nico Rosberget

Gyerekek kérdéseire válaszolt a Mercedes pilótája Fóton, emellett jótékonykodott is.

Íme, a világ legelhivatottabb autószerelője

24 ezer kilométert utazott, hogy elvégezzen ügyfele autóján egy tíz perces javítást.

F1: Mit tudsz a Magyar Nagydíjról?

Itt a Magyar Nagydíj, itt az újabb Forma-1-es kvíz. Mennyit tudsz a hazai versenyről és a Hungaroringről?

Ezt az autót még Hamilton sem előzheti meg

Bernd Mayländernél senki sem ismeri jobban a Mercedes-Benz és az AMG legerősebb sportkocsijait. Hajtotta mindegyiket, az összes Formula-1-es pályát betéve ismeri. Megkértük a biztonsági autók pilótáját mutassa be nekünk kedvenceit és leplezzen le néhány titkot.

F1: Rosberg megúszta a büntetést

A Magyar Nagydíj versenybírói nem büntették Nico Rosberget, amiért az időmérőn sárga zászlók alatt futotta leggyorsabb körét. A németé a pole vasárnapra, de mások is bajba kerültek.

Bunkó módon parkolsz? Jön a bosszú!

Néhány helyen nem csak a közteresek, de a polgárok sem nézik jó szemmel a helytelen parkolást, megleckéztetik a tulajt.

F1: Rosberget beidézték, még elveszhet a pole

A Magyar Nagydíj versenybírói kora este vizsgálat alá vonták ico Rosberg időmérős gyors körét. Még nem lefutott a sárga zászlós ügy.

Őrült Ladákból soha nem elég!

Újra és újra találni gyöngyszemeket, amiből finom ladás válogatást lehet csinálni. Nézegessétek sok szeretettel!

Alonso nem volt még ilyen jó helyen idén

Alonso sokak időmérőjét rontotta el utolsó körös megpördülésével, de azért ő boldog, mert ilyen jól nem szerepelt még idén.