3,2 liter, 24 szelep és kereken 250 lóerő. Imádtuk a 240 lóerőre gyengített változatot a GTV-ben és a Spiderben. A GTA verziókban viszont még 10 lóerővel többet hoztak ki a gyönyörűen kidolgozott motorból, ami ugyan nem érezhető, de azért mégis jó érzéssel tölti el a sofőrt. Míg a vezető a kormánnyal való birkózással és figyelmének útra tapasztásától izzad, addig az utasok főként a halálfélelem okozta izgalom révén szabadulnak még néhány felesleges kilótól, egy-egy élvezetes menet közben. Márpedig a 147 GTA az élvezetek csúcsát jelenti. Ugyan még egyetlen Alfára sem panaszkodtunk unalmasság miatt, de a 250 lóerős motor a legkisebbik formás karosszériában már első hallásra is kecsegetető. Elölről a brutális első légbeömlő, oldalról a sportküszöbök, hátulról az új lökhárítóba épített dupla krómozott kipufogó és a szolid GTA felirat figyelmeztet minket. A széria 17 colos felnik a mögöttük pirosan virító féknyergekkel is beindítják egyeseknél az adrenalin-termelést.

Belül a gyönyörűen kidolgozott a fekete-kék bőr borította a tesztautót, természetesen alumínium színű taposóval és pedálokkal. Egyéb szívet melengető eltérés a 147 testvérekhez képest, hogy a kilométeróra bizony 300-ig van órázva. Ez a 246 km/órás végsebességeshez képest ugyan kicsit túlzásnak tűnik, de azért nem volt ellenünkre. Az 1360 kilogrammos tömeg ugyan nem kevés egy ekkora méretű autótól, de azért nincs okunk panaszkodni. A hajtott első kerekeknél folyamatosan dolgozik a kipörgésgátló, amíg ki nem kapcsoljuk ezt a felesleges funkciót. Ezek után brutális aszfaltszaggatásba kezdhetünk, akár egy élesebb 100 km/órás kanyarban is. 6,3 másodperc kell a 100km/órás sebesség eléréséhez a vég pedig a gyár szerint 246 km/óránál következik be. Valószínűleg a légellenállás kurtítja meg a sebesség végét, mivel a GTV a maga 240 lóerejével 255 km/órás sebességet is képes elérni. Furat x löket (mm) 93×78Hengerek / szelepek száma V6/24 Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 184(250)/6200 Max. nyomaték (Nm/ford) 300/4800 Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 6,3 Végsebesség (km/h) 246 Fogyasztás (l/100 km) város18,1 Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül 8,6 Fogyasztás (l/100 km) vegyes 12,1 CO2 kibocsátás (g/km) 287 Gumiméret 225/45 ZR17 Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4213/1764/1412 Tengelytáv (mm) 2546 Csomagtér (liter) 280 Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) 1360 Üzemanyagtank kapacitás (liter) 63 Listaár (forint) 9 400 000