Teszt: Mazda2 1.25 CE – Férfias játékok

Szerző: Nagy Gergely levél küldés 
Dátum: 2003.07.14. 06.07

Egy olyan kisautót üdvözölhetünk a Mazda2-ben, melyet férfiaknak sem ciki vezetniük. De e mellett hagyományos értelemben is remek az autó, hiszen tágas és praktikus is.


Erős képzelőerő kell hozzá, hogy sportosnak nézzük a Mazda2-t. Annak ellenére, hogy a jellegzetes Mazdás jegyek elöl, hátul és oldalt is felkerültek a legkisebb Mazdára, azért egyterű jellegét nehezen tudja leplezni a jármű. Ez egyébként abból adódik, hogy a Japánban Demio 2-nek nevezett autó tulajdonképpen előző életében nem is kisautó, hanem mini egyterű volt. A sors iróniája, hogy időközben a többi kiskategóriás autó is ebbe az irányba fejlődött és így a Mazda2-höz hasonlóan buszlimuzin jellegű formát kapott.

Jópofa a Mazda2-es belseje, az ülések kényelmesek, viszonylag kemények. A kormány csak fel-le állítható

Jópofa a Mazda2-es belseje, az ülések kényelmesek, viszonylag kemények. A kormány csak fel-le állítható


Ez egyfelől nem is baj, mert ha beülünk, rögtön feltűnik az autó tágassága. Még langaléta felnőttek is pillanatok alatt belőhetik a legjobb vezetői helyzetet, amit az is alig zavar, hogy a kormány nem állítható ki és be, csak le és fel. Állíthatjuk viszont a vezetőülés magasságát, ami sokat segít.

Alapfeltétel egy kisautóban, hogy pohártartóból és rekeszből bőven jusson minden utas környékére. Ezt a feladatot a Mazda2 túl is teljesíti, a hagyományos kesztyűtartó, pohártartó, mütyürtartó zsebek mellett a középkonzol tetejére is tettek fedeles rekeszt és az első ülések támláján is van zseb – megjegyzem a Mazda6-nál hiába keresünk zsebet az üléseken. Ha már szóba került a Mazda6-os, egyből feltűnik, hogy a középkonzolt ez a sikeres autó ihlette. Az autóban ébredve nehéz öt másodpercen belül megmondani, hogy melyik típusban is aludtunk az este. A rádió sárga kijelzője és a manuális légkondicionáló lehet árulkodó.

Hasonló a Mazda6-oséhoz a középkonzol, csak a sárga kijelző mutat furán

Hasonló a Mazda6-oséhoz a középkonzol, csak a sárga kijelző mutat furán


Talán a Honda Jazz-nél látták a Mazda tervezői azt a lyukacsos, szépnek látszó, de egyébként kemény és nagyon fekete műanyagot, amely a műszerfal felső részét borítja. Igényes az utastér kárpitozása, a Mazda állítólag az európai igényekhez igazodva egyre több textilt használ az ajtókon és a mi ízlésvilágunkhoz igazítja a színösszeállítást is. Nem tudom, hogy ennek az eredménye-e, de a Ford Fiestával műszakilag rokon kisautó valóban otthonos utastérrel bír. A Fiestától örökölt hiba, hogy nincs taposó a bal lábnak.

Hátul is megfelelő a tér nagysága ahhoz, hogy két nagyon magas utas a lábával és a fejével együtt kényelmesen elférjen, ha elöl középtermetű utasok utaznak. Tágas a csomagtartó is, de csak literre. Sajnos az alapterület nem nagyobb az átlagnál, így magas bőröndökből vagy pálmafákból tudunk sokat vinni magunkkal. Mivel egyterű-, vagy ha jobban tetszik kombiszerűen egyenes a hátfal, a csomagteret könnyű megtölteni, a rakodás pofonegyszerű.

Szintén egyszerű az utastér bővítése. Bár a Mazda6 kombitól eltérően nem adtak nevet az ülésdöntögetésnek, a csomagtartó extratérrel való megáldása nem tart tovább néhány percnél.


1,25-ös a Mazda2-es alapmotorja, mely 75 lóerős maximális teljesítményt tud produkálni. Ez a motor korábban teljes értékű tagja volt hosszú éveken át a Ford Fiestának, ám az új Fiestába már teszik bele. Kár, mivel a Mazdában teljesen elfogadhatóan működik.

Városban közlekedve normális, sőt az átlagosnál talán nagyobb dinamizmusra képes a Mazda2-es ezzel a motorral. Ezt úgy érték el, hogy a váltó fokozatai rövidre áttételezettek. 45 km/órás sebességnél már simán lehet ötödiket kapcsolni. A városi fürgeség még akkor is megmarad, ha a teljes utas számot kihasználjuk, ám emelkedőre visszaváltás nélkül felhajtani ilyenkor már életveszélyes.


Autópályán is meglepő könnyedséggel suhan a Mazda2-es, csak gyorsítani ne kelljen. A kijelölt tempót árkon-bokron át tartja, de az emelkedő visszaváltás nélkül természetesen itt is gondot okozhat. 120 km/órás sebesség fölött bekapcsolódik a szélzaj a beszélgetés és a gyönyörűen szóló hifi mellé, és innentől kezdve konstans hangerővel van jelen a sebesség növekedésekor is. A sebesség egyébként úgy 170 km/óráig erőlködés nélkül, de lassan növelhető.

Igazából az országutakat nem kedveli túlzottan ez az 1,25-ös alapmotor, mivel a kipörgetéses gyorsításoktól sem támad akkora ereje, hogy a húzósabb előzéseket szisszenés nélkül tudjuk átvészelni.


Ami miatt a férfiak különösen élvezik a Mazda2 vezetését, az a stabil futómű. Különösen a tesztpéldány 195/50 R15-ös gumijaival siklott nagyon kezesen kanyarról-kanyarra a kisautó. Felborulni egyszer sem akart, noha az ilyen magas építésű járművek hajlamosak ezzel ijesztgetni az embert. Egyedül a szélre idegesebben reagáló kasztni juttatta eszünkbe Mazda2-esünk egyterű-jellegű formáját.

Drágán adják a Mazda2-est, bár amennyivel az autó többe kerül az átlagnál, annyival tágasabb is. Az alap 1,25-ös verzióban (2 629 900 forintért) nincs elektromos ablakemelő vagy központi zár, van viszont indításgátló és két légzsák. A tesztelt CE klíma kivitel már a nevéhez híven ad légkondit, két légzsákot, első elektromos ablakemelőt, központi zárat és még kormányról vezérelhető hifit is. Így viszont már több mint 3 millió forintba kerül az autó. Az általános garancia a Mazdánál szokásos 3 év vagy 100 ezer kilométer, átrozsdásodás ellen 12 évig jár a garancia.


Műszaki adatok – Mazda2 1.25 CE
Lökettérfogat (ccm) 1242
Furat x löket (mm) 71,9×76,5
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 55(75)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford) 110/4000
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 15,1
Végsebesség (km/h) 163
Fogyasztás (l/100 km) város 8,6
Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül 5,0
Fogyasztás (l/100 km) vegyes 6,3
CO2 kibocsátás (g/km) 149
Gumiméret 175/65 R14
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3925/1680/1545
Tengelytáv (mm) 2490
Csomagtér (liter) 268-1044
Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) 1156/365
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 45
Listaár (forint) 3.069.900

Kommentek

F1: Vége a rádiótilalomnak, lelőtték a glóriát?

A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport állítólag leszavazta a fejvédő glória 2017-es bevezetését, ugyanakkor a rádiókorlátozások és a pályaelhagyási tilalmak törléséről is döntöttek.

Mondja, magának minden smaragd?

Drágakővel díszített Rolls-Royce-okat mutattak be Szardínián. Az egyedi Dawn és Wraith példányokat a világ egyik legfényűzőbb kikötője ihlette.

Már drónokkal is harcolnának a gyorshajtók ellen

Drónokat vetne be a cseh rendőrség tömegrendezvények megfigyelésére, nehezen járható terepen végzett keresőfeladatok ellátására, valamint a gyorshajtás és más közúti vétségek elleni küzdelemben.

Tudod mennyi haszongépjárművet vesznek itthon?

Az Európai Gépkocsigyártók Szövetségének csütörtökön közzétett jelentése szerint júniusban éves szinten 13,3 százalékkal 224 ezerre emelkedett a forgalomba állított új haszongépjárművek száma az Európai Unióban.

A villanyautósok között is vannak ám tahók

Heteken át vesztegelt a gyorstöltőre kötve egy Tesla Model S. Ez nem tesz jót a technikának, amúgy meg udvariatlanság.

Újabb márka tért vissza a halálból

Az egykor nagynevű Bristol Cars egy erősen múltidéző megjelenésű sportautóval próbál visszatérni a köztudatba.

Az év pancser parkolását fotózták a Balatonnál

Most komolyan?! Ahhoz, hogy ez így sikerüljön, ahhoz bizony komoly tehetség kell. Gratulálunk, szép volt.

Vettel: A halál mellett nem szólhat érv

Sebastian Vettel egyszerűen nem érti, hogyan utasíthatja el bármelyik pilóta a felvédő glória bevezetését.

F1: Ökölharc a hockenheimi pályán – videó

Ha kiütöd a címvédőt, a címvédő is megpróbál kiütni…

Razziáznak a rendőrök

A hét eleje óta az európai rendőri szervek és a magyar hatóságok is fokozott közúti ellenőrzést tartanak.

F1: “Hamilton rossz példát mutat!”

A haasos Esteban Gutierrez szerint a Magyar Nagydíjon a középső ujjával üzenő Lewis Hamilton duplán is rosszul járt el, amikor így mutatta ki elégedetlenségét. Pedig nem ő az első, nagyon nem.

Csúnyán átverte a rendőröket egy motoros

Kilométereken keresztül üldözték, aztán úgy lépett meg, hogy a rendőröknek esélyük nem volt. De hol maradt az erősítés?