2007.06.22. 09:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Újabb halálos kínai autó

Brilliance BS6 törésteszt

Kulcsszavak: kínai autó, BS6, Brilliance
Hiába 2,5 tonnás a Landwind szabadidő-autója, baleset esetén nem sok esély van a túlélésre, legalábbis a korábbi törésteszt szerint. Most egy másik kínai modellt vettek górcső alá a német szakemberek. A Dekra és az ADAC is összetört pár Brilliance BS6-ost. A  középkategóriás limuzin elvileg Európa meghódítására született. Az eredmény azonban ezúttal is lehangoló.

Ugyanott gyökerezik a probléma most is, az utascella nagyon gyenge, mind frontális, mind oldalsó ütközés esetén jelentősen deformálódik. .

Gyenge az utascella

Az ADAC ajánlása szerint jobb, ha nem ülünk a vezetőülésbe, hiszen a 64 km/órával végzett teszt során a kormány, a műszerfal és az első kerék is mélyen az utastérbe nyomult, súlyos sérüléseket okozva a fejen, a combon és a lábakon. A pedál 32, a műszerfal 20 centivel ment beljebb, mialatt az A oszlop teljesen elmozdul helyéből, és légzsák sem jó irányban nyílik. Az is a vezető ellen dolgozik, hogy baleset esetén az ajtó is beszorul, ami nehezíti a mentést. Lehet, hogy jobb lenne a tetőn át menteni, mert viszont felnyílt, mint a konzerves doboz.

Kicsivel van jobb helyzetben az anyósülésen ülő utas, legalábbis, ha nem teljesen frontális az ütközés. A jobb oldali légzsák rossz hangolása, illetve az överő-határoló hiánya viszont jelentős terhelést ró az ott helyet foglaló mellkasára. Az utas lábain a műszerfal kemény elemei hagynak mély nyomokat. Nem meglepő, hogy a maximális 16-ból mindössze 4 pontot kapott az autó a frontális teszt során.
 
Oldalütközésénél is csak 8 pont jött össze a 16-ból. Ilyenkor szinte semmi nem védi az utasokat, hiszen sem függöny-, sem oldallégzsák nincs, van viszont belül betonkemény párnázatlan tetőél, ami súlyos sérüléshez vezethet. Az oszloptesztet nem végezték el, az oldallégzsák hiányában.  

Ezzel szerették volna meghódítani Európát

Megfelelő gyermekülésben még ebben az autóban is biztonságban lehetnek a kicsik. A másfél és hároméves "gyerekekkel" végzett tesztek során 30 pontot kapott az elérhető 49-ből a BS6.

Hiába gyűjtött azonban a felnőtt vizsgálatoknál 12 pontot az autó, ami két csillagot is érhetne, az ADAC a másodiktól megfosztotta az autót, mivel az oldalütközésnél, a hasnál és a mellkasnál mért terhelés átlépte az alapvető biomechanikai értéket. Ez halálhoz is vezethet. A végeredmény: ötből egyetlen csillag.

Azt hihetnénk, hogy akkor ez az autó nagyon olcsó, de nem. AZ ADAC összehasonlítása szerint Németországban olcsóbban vehető Skoda Superb, vagy Kia Magentis is, melyek négy csillagos eredménnyel zártak.
 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó