2004.06.24. 12:35

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Friss Euro NCAP tesztek - A többség 5 csillagos


Négy csillagot szerzett a Honda kisautója, a Jazz, 25 pontos eredménnyel. Szemből a megszerezhető pontok 69 százalékát kapta, míg oldalról 72 százalékos eredményt nyújtott, a szériában két első légzsákkal, valamint a biztonsági övre figyelmeztető jelzéssel érkező autó. Ennél értékesebb a három pontos gyalogosvédelmi eredmény, amit a kisautók között elsőként érdemelt ki a Jazz.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiváló, 34 pontos szerepléssel ötcsillagos eredményt ért el az új Opel Astra első- oldal- valamint függönylégzsákkal felszerelve. Gyermekbiztonság terén is jó eredményt ért el, 80 százalékkal négy csillagot szerzett. A gyalogosok viszont nincsenek biztonságban gázolás esetén, mivel mindössze egyetlen csillagot kapott a gyalogosvédelemre. Részletek az Astráról itt.

A kiváló eredménnyel szereplő Mégane II kabrióváltozatát is alávetették a töréstesztnek, amivel egy újabb ötcsillagos modellt szerzett a Renault. Ráadásul az Euro NCAP törésteszt történelmében először maximális pontszámot szerzett frontális ütközés esetén. Gyermek- és gyalogosvédelemből közepesre vizsgázott a Mégane CC.

Az ötös Golf korábban négycsillagosra vizsgázott, ám a biztonsági öv bekapcsolására figyelmezető jelzéssel és módosított függönylégzsákkal már ötcsillagos az eredménye.

A kompakt egyterűek között a Fiat Dobló csúnyán leszerepelt, mivel mindössze három csillagot sikerült begyűjtenie 23 ponttal. Frontális ütközésnél erősen deformálódik a karosszéria, ami főként a vezető mellkasára és lábára jelent veszélyt. A gyalogosvédelem szintén gyenge, a Doblóban utazó kisgyermekek viszont biztonságban vannak ütközés esetén.

34 pontos eredményt ért el az EuroNCAP törésteszten a Toyota Prius, a gyermekvédelem területén az abszolút elsőséget megszerezve. A Prius az Avensis, valamint a Corolla egyterű után már a harmadik Toyota, amely kiérdemelte az ötcsillagos eredményt. Korábban a Toyota Corolla Verso egyetlen pont elvesztésével, 35 ponttal szerezte meg az ötcsillagos eredményt.

A hibrid hajtású autóban alaphelyzetben nyolc légzsák, a biztonsági öv becsatolására figyelmeztető jelzés, valamint az indítógomb működik közre, amely egy balesetben a hagyományos kulccsal ellentétben nem okoz lábsérülést.

A gyermekbiztonsági értékelésen az eddigi legmagasabb, 43 pontos értékelést érte el a Prius, ami az Isofix rögzítési pontoknak, valamint a Prius gyermeküléseinek köszönhető. Baleset esetén a Prius nagyfeszültségű rendszere azonnal lekapcsol, a hátsó tengely fölé szerelt hibrid akkumulátor pedig kellően védett helyen van.

Két roadstert is tesztelt az európai autóklubok, közlekedési minisztériumok és fogyasztóvédelmi szervezetek összefogásával működő Euro NCAP, mindkettőt nyitott tetővel.

A BMW Z4 karosszériája nagyon stabil, 4 csillaggal, igen jó eredménnyel szerepelt a teszten. A félfrontális ütközésre 14, oldalütközésre 16 pontot kapott. A gyalogosokkal elfogadhatóan bánik a nyitott BMW sportautó, 4-ből 2 csillagot szerzett.

Kevésbé jó, de még így is kedvező tulajdonságokat mutatott a jóval kisebb Opel Tigra. A még nem forgalmazott kétüléses roadster végeredménye: 4 csillag, szemből 11, oldalütközésnél 15 pont. A kisautó karosszériája nagyon erős, a minimális deformációk jó túlélési esélyt jelentenek az utasoknak.

A lábtér torzulása is igen csekély. A légzsákok jól működtek, de az överők magasak voltak. A fő gond a térdekre leselkedő jelentős sérülésveszély a kormányoszlop illetve a műszerfal miatt. Oldalütközésnél megnyugtatóan szerepelt az új Tigra.

A vadonatúj Peugeot 407 összpontszáma 33 vagy 34, tehát a Peugeot a 807 egyterű után a középkategóriás autók között is megszerezte az öt csillagot. A térdlégzsákkal felszerelt, nagyon stabil karosszériájú autó egyetlen pontot veszített csak frontális ütközésnél.

Oldalütközésre a gerinc igen valószínűtlen sérülési esélye miatt 16 pontot kapott. A 15+16 pont és a vijjogókra kapott 2 pont összege 33, a az Euro NCAP oldalán mégis 34 szerepelt a cikk írásakor. A 407 a gyermekekkel előzékeny, a gyalogosokkal nem az a teszt alapján.

Korábban a Saab 9-3 limuzin már 5 csillaggal távozott az Euro NCAP tesztről, most a kabrió is elérte ezt az eredményt 33 ponttal. A Renault Mégane II CC-vel együtt a Saab négyülésese az első kabrió, amelynek ez sikerült.

Szemből 3 pontos levonással sújtotta a szervezet a nyitott autót, mert magas erők hatottak az elöl ülők mellkasára. A tesztet végzők kiemelték a térd kitűnő védelmét, a lábtérben sem leselkedik veszély az utasokra.

A Saab oldalvédelme annyira jó, hogy sem az oszlop tesztben, sem az oldalütközés értékelésében nem veszített pontot. A lökhárító és a motorház kiképzése kimondottan veszélyes a gyalogosokra.

A másik svéd autó, a Volvo S40 a svéd és észak-amerikai elismerések után begyűjtötte az Euro NCAP öt csillagját. A 34 pontból 13 a frontális, a maximális 18 az oldalütközésből jött össze.

Az S40 3 pontot kapott a biztonsági öv becsatolására felhívó jelzésekért, mivel az európai modellekben, ahol ezért pluszpont jár, a hátsó utasoknál is aktív. A rengeteg dicséret mellett csak az elöl ülők közepes mellkasi erőit említették negatívumként a tesztelők.

Motorháza gyermekek és felnőttek elgázolásánál is jobb védelmet nyújt az átlagnál, lökhárítóival volt elégedetlen az Euro NCAP. A 82 százalékos, 40 pontos gyermekvédelem is igen jó.

Az Euro NCAP teszten (New Car Assessment Programme - újautó-vizsgálati program) maximálisan elérhető pontszám az autó orrának 40 százalékát érintő félfrontális ütközésen 16, az oldalütközésre 18 pont adható. Plusz két pontot oszt az Euro NCAP az első övek bekapcsolását elősegítő, sivító, villogó, ingerkeltő eszközökre, mivel felmérések szerint bevetésük növeli az öv bekötésének valószínűségét.

A deformálódó, fém akadályba 64 km/órás sebességgel ütköznek az autók. Az oldalütközési tesztben egy kocsi szalad bele az adott autóba 50-nel. Az oszlop tesztnél egy fix fémhengernek lökik neki a tesztelt autót, a fának, vagy oszlopnak csapódást utánozva.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó