2003.07.11. 13:58

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

EuroNCAP törésteszt eredmények



Mindjárt az elején le kell szögezzük, hogy az itt elért eredmények önmagukban nem tükrözik az autók biztonságosságát, mivel csak egy adott típusú ütközés esetében elért eredményt mutatják meg. Ezt igazolja az is, hogy az amerikai töréstesztek merőben ellentétes eredményekkel is zárulhatnak.

A kiskategóriában a Citroën C3 Pluriel, a Nissan Micra és Renault Twingo bizonyíthatta képességeit az oldal- és frontális ütközésnél, illetve a gyalogosvédelem területén.

A C3 Plurielt leszerelt tetőívekkel ütköztették, de a zárt C3-hoz hasonlóan így is könnyedén elérte a négy csillagot. Minimális mértékben deformálódott csak az utascella és a nagy méretű oldallégzsákok is kitűnően bizonyítottak. A gyalogosvédelemre két csillagot kapott, az elérhető négyből, de a 13 pont jónak számít.

A Nissan Micra szintén négy csillagot szerzett a törésteszten, annak ellenére, hogy a vezető feje a légzsákon keresztül is elérte kormányt, illetve a láb is sérült a műszerfal aljától. Oldalirányból megfelelő a védelem, a gyalogos gázolásra pedig 12 ponttal két csillagot szerzett.

A Renault Twingo három csillagot kapott az utasvédelemre és kettőt a gyalogosra. Frontális ütközésnél erősen deformálódott az utascella, a műszerfal a combrészt, a pedálok pedig a lábfejet roncsolták. Oldalirányú ütközésnél itt is jó eredmények születtek. A gyalogosvédelmet két csillaggal jutalmazták (10 pont), ami a rövid lökhárítónak és a nagy méretű szélvédőnek köszönhető.

A alsó középkategóriában egyedül a Peugeot 307 CC került tesztelésre, amely négy, illetve kettő csillagot szerzett. Frontális ütközésnél a kormányoszlop kis mértékben ütközik a vezető térdével, oldalról viszont megfelelő védelmet nyújtanak a légzsákok, egyedül a mellkast éri az átlagosnál nagyobb, de nem veszélyes terhelés. Gyalogosvédelemre 10 pontot kapott, ami halovány két csillagra elegendő.

A középkategóriában a Renault Laguna és a Toyota Avensis is öt csillagot szerzett kiváló, 34 pontos eredménnyel. Ebbe a pontszámba nem számít bele a gyalogosvédelem, ahol a Laguna 12 ponttal két csillagot, míg az Avensis nyolc ponttal egy csillagot szerzett.

Az Opel Signum a frontális ütközésnél elszenvedhető térd- és mellkassérülések miatt nem kaphatta meg az öt csillagot. A gyalogosvédelemre pedig mindössze 1 pontot kapott, amivel az egyik leggyengébb eredményt érte el az eddig tesztelt autók között.

A Honda Accord vezetője frontális ütközésnél sérüléseket szerezhet térd és comb tájékon a kemény műszerfaltól, ezért csak négy csillagot érdemelt ki, az amúgy kiváló oldalvédelemmel együtt. Kategóriájában viszont kiemelkedő, 16 pontos eredménnyel zárta a gyalogos gázolást, ami két erős csillagot jelent.

A felső középkategóriás Saab 9-5-ös első és oldalsó védelme is megfelelőnek tűnt amivel kiérdemelte az öt csillagot. A gyalogosok 12 pont erejéig érezhetik magukat biztonságban, ami átlagos értéket jelent.

A nagyméretű terepjáróknál a BMW X5 és Volvo XC90 öt csillagot kapott, míg a Kia Sorento
négyet. Utóbbi a frontális ütközésnél veszített pontokat, ahol a vezető és utasának lába van kitéve enyhe sérülésveszélynek. Oldalvédelme mindhárom SUV-nak kiváló a magas üléspozíció miatt. A gyalogosok védelme terén azonban csak a Volvo tudott elfogadható 10 pontot elérni, a 2 pontos BMW-vel és a 3 pontot elért Kia Sorentóval ellentétben.

A kompakt egyterűeknél Volkswagen Touran és az ehhez a kategóriához közelítő Ford Fusion került terítékre - mindegyikük 4 csillagot szerzett. A Fusion-nél a kormányoszlop okozott sérüléseket frontális ütközésnél, az oldalirányúnál pedig a légzsák hiányából adódóan érte nagyobb terhelés a mellkas környékét. Gyalogosvédelemre 11 pont és két csillag jutott.

A Touran szintén térdmagasságban mutat hiányosságokat, az oldalvédelemre viszont az elérhető maximális pontszámot kapta. Szintén dicséretes, hogy a gázolásnál 16 ponttal három csillagot szerzett az autó.

A nagy egyterűeknél a Hyundai Trajet, a Kia Carnival és a Renault Espace vizsgázott vegyes eredménnyel. Ebben a kategóriában született a legrosszabb illetve az eddigi legjobb eredmény is. A Kia Carnival mindössze 2 csillagot szerzett, mivel a fejsérülések mellett, súlyos mellkas- és lábsérülések nehezítik a túlélést. Oldalirányból sem tökéletes a védelem, és a gyalogosok sincsenek elkényeztetve a megszerzett 4 ponttal.

Az eddig megszerzett legmagasabb, 35 pontos eredménnyel a Renault Espace büszkélkedhet, amelynek frontális- és oldalvédelme is kiválóan vizsgázott.

A Hyundai Trajetben súlyosan sérül a láb illetve a mellkas frontális ütközésnél, míg oldalról a medence környéke veszélyeztetett, így 3 csillagot érdemelt. Gyalogosvédelemre 9 pont és 1 csillag járt.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó