Nagyot véd a Chevy városi terepese

Törésteszt: Chevrolet Trax 2013

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.05.29. 16.00

Az Opel Mokka testvérmodellje már az új, szigorúbb feltételrendszerben vizsgázott. Dicséret illeti a mérnököket: a városi szabadidőjármű a nehezített pályán is parádésan hozta a formáját.

Felnőtt utasvédelem (34 pont, 94%) 

Az utascella viszonylag stabil maradt a frontális ütközés során. A vezető és az első utas térde, valamint lábszára megfelelően védett volt. Az oldalirányú ütköztetés vizsgapontban a tömör testnek csapódó Trax maximális védelmet biztosít utasai számára, a súlyosabb, oszlopnak csapódást szimuláló vizsgálati elem során a fej, a hastáj és a medence védelme jó, a mellkasé megfelelő volt. Az ostorcsapásos nyaksérülés elleni védelem jó. 

Gyermekbiztonság (42 pont, 85%) 
Frontális ütközésben a hároméves, menetirány szerint beültetett bábu feje nem mozdult előre szélsőséges mértékben. Oldalirányú ütköztetés során a gyerekülések fülei kellőképpen megvédték a kis utasokat. A gyermekülések helyes behelyezése akadálytalan. Az utasoldali elülső légzsák kikapcsolható, így az első utasülésre is beszerelhető menetiránynak ellentétesen hordozó. A tájékoztató és figyelmeztető jelzések egyértelműek és nem eltávolíthatók. 
Gyalogosbiztonság (23 pont, 64%) 


A gépházfedél azon területeinek többsége, ahová a gázolt gyalogos feje becsapdódhat, jó védelmet nyújtott. A magasabb gyalogosok védelmi szintje megfelelő vagy elégséges. A lökhárító maximális pontszámot érdemelt a lábszár védelméért, ugyanakkor a gépházfedél belépő éle nulla pontot szerzett, mivel teljes szélességében nem kielégítő módon óvja a medencetájat. 
Biztonsági berendezések (7 pont, 81%)
Az ESP alapáras, működése megfelel az Euro NCAP követelményeinek. Minden ülésen jelzés figyelmeztet a biztonsági övek becsatolására. Alapfelszerelés a vezető által beállítható tartományú sebességhatároló rendszer.

Kommentek

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.