Az EuroNCAP új, szigorúbb tesztjén is ötcsillagosra vizsgázott a Mazda 6-os, de az autó azért hagyott némi kívánnivalót maga után.

A felnőtt utasok biztonsága terén az EuroNCAP szakemberei több hibát is felróttak. A frontális ütközésnél az utastér ép maradt, de a két A oszlop kereszttartó eleme bizony deformálódott egy kicsit. A kormányoszlop és a középkonzol sérülésveszélyt jelent a vezető lábára, míg az anyósülés utasa a kesztyűtartó miatt nincs teljes biztonságban.

A fejtámla nem szerepelt jól

A fejtámla nem szerepelt jól


Az oszloptesztnél gyengén szerepelt az autó, a bábu mellkasára túl nagy erő hatott. Az oldalirányú ütközésnél nem volt probléma, de a fejtámla ugyancsak gyenge minősítést kapott az ostorcsapásos sérülések megakadályozására.

A gyermekek biztonsága terén jól szerepelt a családi szedán, a háromévesnek megfelelő bábu maximális pontot gyűjtött, és a másfél évesnek megfelelő tesztbábunál is csak fél pontot vontak le a szakemberek. Ahogy szinte minden autónál, most is panasz volt a kikapcsolható első utasoldali légzsák állapotjelzőjére, és a biztonsági eszköz gyerekülésre jelentett veszélyére való figyelmeztetésre. A hátsó ISOFIX-rögzítőpontok jelölése sem volt egyértelmű az EuroNCAP ítélete szerint.

Így is megvan az öt csillag

Így is megvan az öt csillag


A gyalogosvédelem terén is felemás a kép: míg a lökhárító jó minősítést kapott, “vigyáz” az elgázoltak lábára, addig a motorháztető mind a gyermek-, mind a felnőttméretű áldozatok fejére komoly sérülésveszélyt jelent.

Az autóban szériafelszerelés az öt csillaghoz elengedhetetlen menetstabilizátor, és a biztonsági övek  figyelmeztető rendszere is működik, de csak az elöl ülők esetében felelt meg az EuroNCAP igényeinek.

Mazda 6
Felnőttutas-biztonság 77 %
Gyermekutas-biztonság81 %
Gyalogosvédelem 49 %
Biztonsági segédeszközök71 %
Összeredmény* * * * *

EuroNCAP – Új értékelési rendszer
Mazda 6 – kérdőjeles biztonság 1


Az EuroNCAP 2009-től megváltoztatta értékelési rendszerét. Míg korábban a törésteszteken három terület – a felnőtt utasok biztonsága, a gyermekutasok biztonsága és a gyalogosvédelem – külön-külön kapott csillagos értékelést, addig ezentúl egy összesített eredményt ad az autók biztonságát vizsgáló szervezet. A teszteken gyűjtött pontokat kategóriánként összesített százalékos értékre váltják, és ebből áll össze a végső, csillagokban kifejezett eredmény.

A korábbi három szempont mellé egy negyediket is beemeltek: mégpedig a vezetési és biztonsági segédeszközök – a menetstabilizáló (ESC), fékasszisztens és egyebek – hatékonyságát. Fontos kiemelni, hogy menetstabilizáló nélkül mostantól egyetlen modell sem érhet el ötcsillagos minősítést. Az EuroNCAP új értékelési rendszerébe az ún. ostorcsapásos sérülések kockázatát is beépítették.