Az EuroNCAP új, szigorúbb értékelési rendszerén (lásd keretes írásunkat alul) is jól szerepelt a január óta már itthon is kapható, új Toyota Avensis. A gyártó az öt csillagra hajtott, és a feladatot teljesítette is az autó.

A frontális ütköztetésnél az utastér nem deformálódott, a bábuk eredményei alapján az elöl ülők térde és lába is biztonságban van. Az oldalirányú ütközésnél is maximális pontot kapott az Avensis, de az oszloptesztnél kiderült, hogy bizony a mellkas komoly sérülésveszélynek van kitéve ilyen ütközéseknél. Az ostorcsapásos sérülésektől jól véd a fejtámla.  

A háromévesnek megfelelő tesztbábu eredménye maximális volt, de a másfél éveseknek szánt gyermekülések csak hátrafelé néző beszerelés esetén védtek tökéletesen, azonban összességében jó minősítést kapott az autó a gyermek utasok biztonságát tekintve. Az Avensisnek sikerült elkerülnie az EuroNCAP állandó panaszát: az első utasoldali légzsák kikapcsolható a gyermekülés beszerelésekor, és a légzsák állapota világosan leolvasható, valamint a biztonsági felszerelés bekapcsolva hagyásának veszélyéről is megfelelő tájékoztatás szerepel az autóban.

A lökhárító gázolás esetén a lehetőségekhez mérten vigyáz a gyalogos lábára, és a motorháztető nagy része is megóvhatja a gyermekméretű áldozatok fejét a komoly sérüléstől, felnőttek esetében azonban már csak gyenge minősítést kapott az Avensis.

Mivel a menetstabilizáló szinte minden modellvariánsban szériafelszerelés lesz, ezért az EuroNCAP megítélte a Toyotának az ezért járó pontokat, így semmi akadálya nem volt a végső ötcsillagos eredménynek. A biztonságiöv-emlékeztetővel is elégedettek voltak a tesztelők.

Toyota Avensis 2008
Felnőttutas-biztonság 90 %
Gyermekutas-biztonság86 %
Gyalogosvédelem 53 %
Biztonsági segédeszközök86 %
Összeredmény* * * * *

EuroNCAP – Új értékelési rendszer
Ötcsillagos az új Avensis 1


Az EuroNCAP 2009-től megváltoztatta értékelési rendszerét. Míg korábban a törésteszteken három terület – a felnőtt utasok biztonsága, a gyermekutasok biztonsága és a gyalogosvédelem – külön-külön kapott csillagos értékelést, addig ezentúl egy összesített eredményt ad az autók biztonságát vizsgáló szervezet. A teszteken gyűjtött pontokat kategóriánként összesített százalékos értékre váltják, és ebből áll össze a végső, csillagokban kifejezett eredmény.

A korábbi három szempont mellé egy negyediket is beemeltek: mégpedig a vezetési és biztonsági segédeszközök – a menetstabilizáló (ESC), fékasszisztens és egyebek – hatékonyságát. Fontos kiemelni, hogy menetstabilizáló nélkül mostantól egyetlen modell sem érhet el ötcsillagos minősítést. Az EuroNCAP új értékelési rendszerébe az ún. ostorcsapásos sérülések kockázatát is beépítették.