A biztonságra mindig kényes – és ezen a téren élen is járó – Volvónál nagy hangsúlyt fektetnek a töréstesztekre.

A gyártó göteborgi Autóbiztonság Központjában hetente tíz Volvót törnek össze, hogy végül megfeleljenek a legmagasabb követelményeknek is. Nem véletlen, hogy szerintük csúcsmodelljük
értékeléséhez kevés az Euro NCAP öt csillgaja. A központot 2000-ben nyitották meg, azóta pedig körülbelül 450 tesztet végeztek évente, mostanra több mint kétezerszer lökték a falnak vagy egymásnak az autókat. De szimulálnak állatokkal való találkozást is.

Egy-egy modell piacra dobása előtt 100-120 töréstesztet végeznek el, még az EuroNCAP
követelményeinél is szigorúbb elvárások szerint. A munkát két pályán végzik, ezek közül az egyik mozgó, ami lehetővé teszi, hogy frontálistól az oldalirányú ütközésekig mindent kipróbáljanak.  

A göteborgi létesítményt az anyavállalat Ford más márkáinak tesztelésére is használják, így megfordulnak a központban Jaguarok, Land Roverek és természetesen Fordok is.