Az Euro NCAP szakemberei nem kivételeztek a Honda CR-V-vel sem, így néhány darabot ebből is összezúztak. A pontok alapján akár az öt csillagot is megkaphatta volna a járgány, de a frontális ütközésekkor nyújtott teljesítményen elúszott az ötödik csillag.

A tesztekre ötajtós, jobbkormányos, 2,2-es CTDi motorral felszerelt változatokat jelöltek ki, amelyekben kétfokozatú első légzsákok, oldal és függönylégzsákok óvják az utasokat. Biztonsági öveit előfeszítővel, överő-korlátozóval, valamint elöl-hátul az öv bekapcsolására figyelmeztető jelzéssel is ellátták. Elektronikus biztonsági berendezései között az ABS-t, fékerő-elosztót, és a Hondánál VSA-nak nevezett menetstabilizálót is megtalálni.

A frontális ütközést szimuláló teszteken 12 pontot (75 százelékot) kapott a jármű. Az aránylag gyenge értékelésért a térdre, valamint a combcsontra veszélyt jelentő műszerfal, kesztyűtartó, valamint a kormány magasságállító szerkezete okolható. Ütközés után a kormány szinte mozdulatlanul maradt, a pedálok közül a fék és a kuplungpedál mozdult el 46, illetve 12 millimétert.

Oldalról érkező ütközésekkel szemben már tökéletes védelmet nyújt a CR-V, itt az autó 100 százalékos (18 pontos) eredményt ért el. Ezek mellé az első-hátsó övek becsatolására figyelmeztető jelzésért további 3 pontot kasszírozott a jármű, így jött ki az összesített, 33 pontos végeredmény.

Gyermekvédelmét négy csillagosnak ítélték a szakemberek, itt 37 pontot (76 százalékot) kapott. Ezt az értéket a gyermekülés rögzítőpontjainak nem megfelelő jelzéséért, valamint a kikapcsolhatatlan utasoldali légzsákkal magyarázták a bírák.

Gyalogosvédelme 13 pontot (36 százalékot) ért, itt a gyalogosbarátnak mondható lökhárító maximális pontszámát a gépháztető éle rontotta le.