Öt csillagot szerzett a nemzetközileg elfogadott Euro NCAP törésteszten a Lexus IS. A vizsgálatokhoz 2,2-es dízelmotorral szerelt változatokat használtak, amikben az utasokra többek között kétfokozatú első-, oldalsó és függönylégzsákok vigyáztak, valamint mindkét elöl ülőnél térdlégzsákot is beszereltek. Elöl-hátul alkalmaztak övfeszítőket, de elöl ezeket őverő-korlátozóval is megspékelték. Persze az ABS és a menetstabilizáló sem hiányzott, de azokra most kevés figyelem hárult.

A félátfedéses, 64 km/órával végzett frontális ütközés során a Lexus 13 pontot kapott (81%). Jelentős szerepe volt ebben a térdlégzsákoknak, amelyek megvédték a műszerfaltól az utasok lábait. Mindazonáltal ennél lehetne jobb is az eredmény, mert az NCAP-s szakemberek kiemelték, hogy a fékpedál több mint 10 centit mozdult el, ami sérülést okozhat vezető lábában. Az ütközés során az utascella csak minimálisan változott.

Nem példanélküli, hiszen egyre több modell teljesít hasonlóan, de azért kiemelkedő, hogy az IS oldalról érkező oszloppal való találkozását hibátlanra értékelték, 18 pont (100 %). Ezen kívül két plusz pontot kapott a Lexus IS az első ülésekhez tartozó, a biztonsági övek bekapcsolására figyelmeztető jelzésért. Az eredmény így 33 pont, azaz ötcsillagos. Ha a fékpedál problémáját kijavítanák, és a hátsó övek használatára is figyelmeztetnék az utasokat, közel kerülhetne a teljes maximumhoz a Lexus.

Jó dolog Lexus IS-t használó szülők gyermekének lenni, no nemcsak azért, mert kényelmes és jó autóban utazhatnak, hanem mert gyermekülésben utazva biztonságban tudhatják magukat. Mind a vezető mögött ülő 18 hónapos gyereket, mind a mellette helyet foglaló három évest szimuláló próbabábú viszonylag kevés sérüléssel megúszta.

Még közepes értékelés sem került a vizsgálati lapra, minden tekintetben jó értékeléssel zárt az IS, a hároméves gyereknél pedig frontális és oldalsó ütközésénél is begyűjtötték a maximális pontot. 39 pontot kapott (80%) a gyermekvédelemre a kocsi, ami négy csillagot jelent. Ez jónak számít, jelenleg még nem volt olyan autó, amely öt csillagot szerzett volna.

Erős, merev karosszériát kap a Lexus IS. Ami jó a vezethetőség szempontjából, az itt rosszat jelent a gyalogosoknak, velük nem bánik kesztyűs kézzel a kocsi. Ennél a vizsgálatnál alig volt a kocsi orr részének olyan felülete, ami puha lenne. Az eredmény csak 15 pont (42%), két csillag az elérhető négyből.