Kezdjük azzal a márkával, amely talán a legmenőbb lakókocsidizájnt adta a világnak, ami valószínűleg még 100 év múlva is menő lesz. Az Airstream nem ma kezdte a lakókocsigyártást, valamikor a 30-as évek elején csaptak bele az üzletbe, lakókocsijaik mással nehezen összetéveszthetők, jellegzetes gömbölyded formájúak, natur aluszínűek. Manapság ezernyi méretben és berendezéssel kaphatók, a legnagyobbakban akár 8 ember is meghúzhatja magát éjszakára. Persze nem olcsók, a Classic kivitel alapból 135 600 dollárba – 38,7 millió forintba – kerül.

A Rockwood cég egyik legolcsóbb, legkönnyebb példánya ez a sátras utánfutó. Kis tömege miatt szinte bármivel elhúzható, az összecsukva szerény légellenállás pedig a fogyasztásra van jótékony hatással. Annak ellenére, hogy főleg textil falai vannak, mégis minden extra belefért a wc-től a külső zuhanyzón át a grillsütőig:

rockwood
A fent említett cég termékeinek másik vége pedig ez a mobil lakóház. Felfoghatatlan, 13 méteres hosszával valószínűleg Európában azonnal elvérezne egy vakáción és legalább egy IFA kéne a vontatásához is. Cserébe a kandallótól a bőrfotelig minden belefér. Igaz, ebben már olyan messze kerül az ember a nomád világjárástól, hogy akár otthon is maradhatna:

rockwoodbig
Valószínűleg ez a világ egyik legkisebb lakókocsija. A vicc kategóriát erősen súroló készséget egy bringával is el lehet húzni, és a videó szerint két ember még borozgatni is tud benne. Az alvás már nem biztos, hogy összejönne a 90 x 200 centis dupla ágyon:

Maradjunk kicsit a bringás, minimál lakókocsiknál. Az alábbi úriembert alaposan megfertőzte a kartonplasztlemez, annyira rákattant, hogy utánfutót, sátrat, hajléktalanoknak szánt szükségszállást és még kajakot is készít belőle. A terveket le is lehet tölteni, ha valaki önmagától nem birkózna meg egy ilyen összetettségű feladattal segítség nélkül. Tessék, itt a kartonplasztpápa ezüstös belű utánfutója:

Aki nem akarja nap mint nap ide-oda cibálni a lakókocsit, akár kerekes faházban is gondolkodhat. Valami ilyesmiben. A rendes, lakható faház méretű mobil otthon leginkább ott lehet jó választás, ahol szezononként alig párszor kell megmozgatni az épületet, telepítés után hónapokig fix helyen áll:

fahaz

A legjobban manőverezhető lakókocsi valószínűleg ez, amit egy VW Bogár tetejére kell aggatni. Tolatni, fordulni látszólag gyerekjáték vele, de valószínűleg ezt is meg kell szokni:

Nem élet az élet egy vízálló, úszó, akár lakóladikként is bevethető lakókocsi nélkül. Kicsi, van saját motorja, két ember mégis elfér benne, akár a parton van hely, akár a stég mellett, vagy a tó közepén. Csak az éjjeli pisilésnél kell észnél lenni.

uszo

A felnőtt férfilakosság egy része valamiért szeret katonásdit játszani.  Nyilván a populáció azon része, aki nem volt katona. Rajuk gondolt a Ugoat nevű cég ezekkel a katonai utánfutókba épített sátorszerű lakókocsikkal.

ugoat

Aki kockás inget visel, nagy szakálla van és nem távolodik el a fejszéjétől, láncfűrészétől karnyújtásnyi távolságnál messzebb, annak nem is lehetne más lakókocsija, mint ez. Kívül-belül fából van – amit nem mellesleg fenntartható erdőgazdálkodás keretében termeltek ki. És még jól is néz ki:

favago