Top 10: A legtakarékosabb dízelek

Szerző: Földes Attila levél küldés 
Dátum: 2016.02.03. 01.02

Valós fogyasztási adatok alapján per pillanat ezeknél nincs takarékosabb autó. Íme a lista:

Írtunk már a legtakarékosabb benzines autókról, most ugyanez a tematika, csak éppen ezúttal a dízeleket állítottuk sorba, hogy melyik is közülük az, amelyik a legkevesebb gázolajjal jut a legmesszebbre. Aki a benzines rekordereket is átfutná, az ide kattintson.

10. – A hazai, a tulajdonosok szerint álomfogyasztásokat produkáló Suzuki Swift az 5,2 literes átlagával csupán a tízedik helyre volt elég. 41 autó átlaga ez az eredmény, 4,6 liternél kevesebbet nem fogyasztott senkinél, míg a másik véglet a 7 liter. Ugyanebbe a fogyasztási kategóriába tartozik a Dacia Sandero és az Opel Corsa is.

9. – Alig egy tizedliterrel jobb a Ford Fiesta, a merítés egész nagy, több mint 700 autós adatai alapján jött ki ez az eredmény. Bár a szélsőséges adatokat érdemes kidobni az értékelésből, a Fiesta mégis kivétel lehet ez alól, hiszen egy tucatnyian is vanna, akik 3,8 liter alatti fogyasztást is elértek vele. A maximum itt 8 liter. A Renault Clio, Mazda 2-es fogyasztási átlaga is ugyanennyi.

8. – Következik az ötliteres brigád, ahol a Volkswagen Polo a legjobban reprezentált modell, a maga majdnem 2000 autós adatbázisával. 3,2, illetve 8,1 liter a két véglet, de a 4 liter alatti fogyasztást már elég sokan elérték. A Polo mellett a Škoda Fabia és a Fiat Punto is ötliteres. Legalábbis a fogyasztásban.

7. – Citroën C3 már befért a lélektani 5 liter alá. 243 autó fogyasztási átlaga adta a 4,9-es eredményt, a leggyakrabban mért fogyasztás pont 5 liter, de ezt a 4, és 4,4 literes eredmények javították tovább. A 4,9-es kategória elég népes, a Kia Picanto, Fiat Panda, Nissan Micra is mind itt tanyáznak.

6. – A 4,8 literes kategória főszereplője a Toyota Yaris majdnem 270 autó adataival. 4 liternél kevesebbet és 6 liternél többet szinte alig valakinél fogyasztanak a dízel Toyota Yarisok. Ugyanebbe a kategóriában van még egy Toyota, az IQ is, Peugeot 106 és a Fiat 500-as is.

5. – A Renault Twingo a 4,7 literes kategória domináns szereplője, közel 100 autó fogyasztása alapján. A két véglet itt 3,6 és 6,2 liter, Szintén 4,7 literes a SEAT Arosa, Citroën Saxo is.

4. – Citroën AX trónol a sor negyedik helyén, teljesen egyedül a maga 4,4 literes fogyasztásával. Bár nem mai darab, mégis szenzációs fogyasztást lehet vele elérni. Az alig ötven-es AX-es brigád ötöde simán eljár vele 4 litere alatt is.

3. – A bronzérem a 4,2 literes fogyasztásért jár a smart fortwo-nak. 2000 kisautó adatai vannak a rendszerben, a nagy átlag a 4-4,5 literes sávban van, de akad, aki 6-8 litert is képes lelnyomni a torkán 100 kilométeren. 4,2 liter a Citroën C1 adata is, de ebből alig 50 autó van az adatbázisban.

2. – 3,7 literrel éppen hogy lecsúszott az első helyről a Volkswagen Lupo 3L, 249 Lupo adatai azt mutatják, hogy az 5 literes átlagot is nehéz vele elérni, a jellemző fogyasztási adat a 3,8 liter.

1.- Dobpergés és harsonaszó, a dízel fogyasztási bajnok az Audi A2 3L. 3,6 literes átlaggal. Értik, 11 forint vele egy kilométer a jelenlegi gázolajárak mellett. Nagy kár, hogy A2-est már egy ideje nem lehet kapni.

Kommentek

  • norbi50

    Az A2 3L ritka mint a fehér holló sajnos. Az alu kasztni is sokat dob rajta, hogy ennyire alacsony a fogyasztása, illetve ha jól tudom, ez csak robotizált váltóval volt szerelve (mármint a 3L TDI).
    Kultik darab lesz az A2, azt mondják az okosok…

  • DTF

    a yaris dizel és ahíbrid decire uyganannyit fogyaszt. nem kérds h aki vmilyne szinte éretlems és logiksu gondokokdású, az melyiket veszi meg :)

  • tollasahatam

    azért nem minden a fogyasztás, az ár érték arány, a fenntartási költségek, és nem utolsó sorban a komfort, 1-2 liter üzemanyagon
    azért ne múljon egy napi használatban lévő autó fenntartási költsége.
    én jobban örülnék ha az akkumulátor fejlődése odáig jutna hogy sok száz kilométer megtétele, és hosszú élettartam jellemezné, és nem aranyáron lenne elérhető. a jövőnek erről kellene szólnia…dehát akőolaj sajnos nagyÚr..

  • Vérmacy

    136 lovas CLA 1000km-en 50 litert kér céges autóként. Hogy is van ez?
    Németország oda-vissza, ahol lehetett ott 180-200 5,5 2500km-en. Amikor gyerek aludt hátul, akkor 150km-en 3,7 l-es fogyasztás. Ha csal is 2-3 decit, akkor is ott vna a szeren fogyasztásban és új autó, nem egy leharcolt AX… Ugyanmár! HA meg akarsz halni az utakon, akkor használd a fenti 10-es lista bármelyikét! Gyűrődési zóna???

  • alexeistukov

    Na ezen a cla-s kamun jót röhögtem… :D

  • DTF

    Cla-vicc. Ha vii nagyon odafigyel, akkr a 136 lovassal 6 korul lehrt eljarni, de az inkbabb 7. 200-zal 5,5 :D

  • menőmanó

    Vérmacy

    Szerintem elfelejtetted levonni azt a pár száz km-t, amit tréleren tetettek meg a szervizig. :)

  • Fahrer

    Három- és ötajtós karosszéria. Kettő, négy és ötszemélyes autó. Szinte csak városi használatra és két főnek csomagok nélkül alkalmas, és akár (kompromisszumokkal) kisebb családnak is bárhol megfelelő autó.
    Ez mind megtalálható a listában, aminek így nem sok értelme van.

    menőmanó – 2016.02.03 21:44
    LOL :D :D :D

  • Lovy11

    Ha a Cla 5,5 litert eszik 200 nál, akkor 50 nél városban már termeli az üzemanyagot sztem:) Sok volt az LSD ott

  • Vérmacy

    Van CLA-tok? Nagyon király, hogy ennyire értetek hozzá! Lúzerek :)
    Tréleren? Szervizig? :) Suttyó!
    Város, meg állandó fordulatszámu terhelés között azért elég nagy fogyasztásbeli különbség van…

  • cddexter

    Tény hogy jól fogyaszthat nagyobb sebesség mellett is egy CLA kategória legjobb alaktényezője miatt, de azért 180-as tempónál… Nem inkább 130-150 körül mérted azt? Nem tudok olyan váltót elképzelni ami a motor ideális munkapontját olyan magas sebességnél hozná.

  • menőmanó

    Vérmacy

    Nem kell bunkónak lenni!
    Ha sokáig használod, hidd el folyamatos látogatója leszel a szervizeknek.

  • Iceman.

    CLA 200CDI spritmonitor

    http://goo.gl/Zu51tf

    Spritmonitor átlag: 6,62 l/100km
    Én úgy szoktam, hogy a legfelső 10%-ot és a legalsó 10%-ot kiveszem, hogy a szélsőértékek ne zavarjanak be (ez itt szar, mert nagyon kevés van így is)
    Az enyém szerint: 6,86 l/100km

    Mindkettő kb reális.

    A fenti típusnak 200km/h tartásához kb. 80-85kW teljesítményre van szüksége (végsebességből számítva). Ha azt mondjuk, hogy tud akkor munkapontban dolgozni a motor (nem tud) és azt mondjuk, hogy iszonyat jó 205 g/kWh BSFC-t produkál ott (nem tud), akkor is 80*205, azaz 16,4kg / óra a fogyasztása, ami kb. 9,8 l/100km ami egyébként kiugróan jó adat tekintve a számításnál figyelembe vett nagyon optimista értékeket.

    Ugyanez származtatva 130km/h-ra: 6,6l itt már csal kicsit a matek, a nem teljesen négyzetesen változó légellenállás miatt. De a 6,6l még mindig igen jó eredmény 130km/h-ra.

    nyilván el lehet járni vele 5 literrel finoman.

  • Lovy11

    Iceman: pont ott néztem szét én is először,jó volt amit írtál

  • Fahrer

    Jaj, ne bántsátok szegény Vérmedvét! Ha ő azt mondja, hogy 180-200 km/h sebességnél 5,5-öt eszik az autója, akkor annyit. Miért olyan hihetetlen az, hogy fejlettebb országokban nem csak a TGV száguld, hanem a teherszállító vonatok is viszik 180-200-zal a kamionokat és autókat?! :D
    Így szállítva még kifejezetten sok is ez az 5,5! Nem lehet, hogy vonattal/vonaton szállítva csak 4,2-t eszik a CLA százon? :D

  • KKolos

    Nem hülyeség amit a vermacy mond. Nekünk a s204 c200cdi eszik pályán 6l alatt 160-170el. Továbbá hajtok egy peugeot 206 1.4hdi-t faluközi rohangalasokkal el tud menni 1000km-t 45l-ből. De ez a peugeot hiaba megy vidáman 130 fölé, ott már kizabál a vagyonomból akár 7et is megeszik (igen ez egy szivo benzines atlag fogy).

  • subtotal

    Ezeket a sebességadatokat úgy kell érteni, hogy 2 percig tartod, aztán jön 10 percig egy 110-el haladó sor vagy 10 percnyi 100-120-as korlát.
    a végén az átlagsebesség 125km/h, amire a 6l kábé jó érték, de semmi extra.

  • Fahrer

    subtotal – 2016.02.07 17:04

    Igen, így teljesen OK. Ez pont olyan, mint amikor meséli egyik-másik ismerős, hogy ő 70-nel, 80-nal ütközött és semmi baja nem lett, még a légzsák sem nyílt ki. Van, aki még azt is hozzáteszi – már-már büszkén -, hogy be sem volt kötve, de csak beverte kicsit a fejét, térdét, ami fáj ugyan, de nem komoly.
    Amikor meg rákérdezek, hogy hogyan történt az ütközés, akkor kiderül, hogy előtte fékezett egy akkorát, hogy talán 10-zel ment neki valaminek végül, vagy még kevesebbel. De mesélni azt meséli, hogy ő 80-nal ütközött.

F1: A Renault idén már nem nyúl a motorhoz

A Red Bullnak is szállító Renault idén már nem tervez újabb fejlesztési lépcsőt a motorjához, csak 2017-ben jön az újabb lépcső.

Meglepték a magyar szurkolók Räikkönent

Kimi Räikkönen hazánkban is az egyik legnépszerűbb Forma-1-es versenyző. Egy molinóval lepték meg a hazai drukkerek a Ferrari pilótáját.

Szeptembertől nem kapható fémtetős Smart

Stílusos, de teljesen értelmetlen modellfrissítést talált ki a Smart: mostantól nem nyitható, fekete szövettető borul az utasok feje fölé.

Nem minden F1-sztárnak jut luxusautó Magyarországon

31. alkalommal rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, idén is megnéztük, mivel közlekednek hazánkban a versenyzők. Ritka luxusautók mellett tucatjárgány is szerepel a kínálatban

Akárhogy díszítik, Ford marad. De sebaj!

A Mondeo kombi eleve egy jó családi autó, a Vignale kivitel viszont a prémiumhangulatot is megteremti hozzá. Illetve… valóban megteremti?

Vettel: Felemás napunk volt

Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak minden területen javulnia kell szombatra, ha jól akarnak szerepelni a Magyar Nagydíj időmérőjén.

F1: Ricciardo a dobogót célozza

A 2014-es hungaroringi győztes, Daniel Ricciardo szerint a Red Bull tempója jó lehet a hétvégén, ezért joggal gondolhat a dobogós helyezésre a Magyar Nagydíjon.

F1: Hamilton bocsánatot kért az autótörésért

Lewis Hamilton bocsánatot kért, amiért a falnak ment a Magyar Nagydíj szabadedzésén. A kerékvető fogott ki rajta.

Sztárként érkezett az Forma-1 ura a Hungaroringre

Pénteken érkezett meg a Forma-1 Magyar Nagydíjra Bernie Ecclestone. A brit üzletember természetesen szupergazdaghoz illő módon utazott levegőben és földön is.

Barlangba vittük a családi japánt

Végy egy kompakt szabadidőautót, pakolj bele öt embert és annyi cuccot, amennyi igazából nem is fér bele. Jó utat!

F1: Hamilton a falnak ment a Hungaroringen

A Magyar Nagydíj második szabadedzését korán fejezte be Lewis Hamilton, ugyanis a falnak vágta a Mercedest. A leggyorsabb Nico Rosberg volt, mögötte Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel.

Itt a közös, pesti fotó Hamiltonról és Palvinról

Csak lekapták őket együtt Budapest belvárosában.