Top 10: megbízható autók, elégedett tulajok

Francia és brit is van az első tízben

Szerző: Szörényi András levél küldés 
Dátum: 2013.06.27. 16.30

Érdemes követni autóklubok vagy műszaki vizsga-intézetek statisztikáit és tulajdonos-elégedettségi vizsgálatok eredményét. TOP 10 cikkünkben most egy J.D. Power-felmérés legjobbjairól írunk.

James David Power a Déli- és az Északi-sark-menti vizeken szolgált az amerikai parti őrség jégtörőjén, de keresett magának egy kevésbé cúgos munkahelyet a Ford, majd a GM kötelékében. 1968-ban önállósította magát és a nevét viselő piackutató cég hamarosan meghatározó súlyú lett. A rossznyelvek szerint egyszerűen azzal, hogy nem ferdített és az eredményeket nem szelektálta a megrendelő szája íze szerint. Adataira tehát támaszkodhattak az ügyfelek, akkor is, ha a rangsor alján szerénykedtek.

Most a cég 2013-as nagy-britanniai autótulajdonos-elégedettségi vizsgálatának eredményét tekintjük át, 10 kategória legjobb autóját szerepeltető cikkünkben. Az elsőséget az összeredményre értjük. Szerepet játszik benne az autó vonzereje (design, vezethetőség, kényelem, térkínálat, felszereltség, 31 százalékos súllyal), a minőség és a megbízhatóság (22%), a fenntartási költség (25%, karbantartás és javítás, biztosítás, üzemanyagköltség) illetve a márkaszerviz színvonala (22%, munkafelvevők, műhely felszereltség-kialakítása, kész autó átvétele, a szerviz minősége).

Városi minik, 1: Volkswagen Fox. Hazánkban nem forgalmazták a Polónál kisebb és jóval primitívebb, Brazíliából importált kiskocsit. A Punto-Corsa-Micra méretű autók nyomott hazai árszintje miatt eladhatatlanul drága lett volna és a gazdasági válsággal amúgy is szinte eltűnt a piacnak ez a szelete

Kisautók, 1: Citroën DS3. Egyetlen francia márkaként a Citroën tudott kategóriát nyerni. Nem lep meg bennünket, hogy a DS3 a termék színvonalának értékelésekor igen magas pontszámot kaphatott gazdáitól

Alsó középkategória, 1: Toyota Prius. Megbízhatóságban a Toyota Priusnál egy autó sem tart előrébb, hiába hiszik a kevés ismeretet magukba szívók, hogy hibridhajtása kockázatos. Se váltó, se kuplung, se kettős tömegű lendkerék, se nagynyomású befecskendezés, a hibridakku pedig kapacitásának kis részével üzemel csak, ezért igen hosszú élettartamú. A Priusnak segít, hogy a felmérésre saját vásárlói válaszoltak, akik a billegős, padlógázon felbőgő hibrid autótól aligha várják egy Alfa Romeo Giulietta vezethetőségét

Középkategória, 1: Škoda Superb. A kategóriagyőzelem mellett a Superb érte el a felmérésben szereplő valamennyi autó közül a legmagasabb összpontszámot, 830 ponttal. Az átlag is egész magas, 1000/776 pont

Felső kategória, 1: Jaguar XF. A Jaguarok minőségét nem illene alaptalanul ekézni, mert a márkák között zsinórban másodszor lett első az indiai tulajdonban is egyre jobban működő márka. Az XF pedig kategóriaelső

Kompakt SUV, 1: Škoda Yeti. A Superb mögött az egyes modellek értékelésének második legmagasabb pontszámát söpörte be a Yeti. 828 pontjával a kisebb aszfaltterepjárók elsője

Nagy SUV, 1: Lexus RX. A Lexus második lett a Jaguar mögött az összelégedettségi márkarangsorban, a nagy szabadidő-autók között az RX azonban maga mögé utasította az összes konkurenst

Kis egyterűek, 1: Honda Jazz. Összeredményben a Honda márkaként a harmadik legjobb, a kis egyterűek között a Jazz nem talált legyőzőre. Okosan megcsinált, tartós autó, nem csodálkozunk helyezésén

Egyterűek, 1: Mercedes-Benz B-osztály. A márkák között Jaguar, Lexus, Honda, Škoda, Mercedes-Benz a sorrend a felmérésben megkérdezett brit autótulajdonosok válaszai alapján. Az egyterűek kategóriáját a B-osztály nyerte

Sportos autók, 1: Volkswagen Scirocco. Két kategóriaelsőségnek örülhet a Volkswagen és kettőnek a Škoda, azaz négynek a VW-konszern. Országonkénti bontásban - a Skodát praktikusan németnek véve - 1-1 francia és brit, három japán és öt német kategóriagyőzelem született

Forrás illetve további részletek ezen a linken.

További Top 10 cikkeink a legszebb szocialista autókról, legmagasabb benzinárakról, félresikerült modellekről, a leggyengébb töréstesztekről és más érdekes témákról.

Kommentek

  • oszkopeter

    A Toyota vásárlók elégedettek, mert a Toyota nem egy márka hanem egy vallás. Egy bennfentestől hallottam egyszer, hogy a Citroen C1 esetén háromszor annyi ügyfélreklamációt regisztráltak, mint a Toyota Aygo esetén, pedig az emblémát leszámítva ugyanaz a két autó és ugyanott is gyártják. Na amióta ezt hallottam, kisebb fenntartásokkal kezelem a Toyotás “élménybeszámolókat”.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Jaja.Egy ideje már én se nagyon olvasok,csak a képeket nézegetem

  • men?manó

    oszkopeter
    Nincs itt semmi vallás.
    A Toyota valóban átlag feletti autó. Az is elromolhat és lehetnek vele problémák, de kevesebb mint a többivel. Ez tény, ha tetszik, ha nem.
    Nekem eddig semmi bajom nem volt velük, pedig igen csak kemény kiképzésben van (volt) részük.

  • hova

    Kanadában él egy rokon,szerinte a japánok verhetetlenek náluk,de némely amcsi autó is tartósan tartja magát. Neki legyen mondva.

  • demagóg
  • törökszultán

    Itt én azt olvasom, hogy több kategóriában nyertek európaiak. Ez sosem abszolút értékeket mutat, kár a japán autók kedvelőinek rögtön harci állásba vonulni. Az ő kedveltjeik ettől nem kevesebbek, nem kell egyből támadni. Nincs két egyforma felmérés és eredmény, én VW konszern autók javításával foglalkozom, azokról tudok nyilatkozni. Nagyon jó autók ezek, aki nem hiszi, az jöjjön el hozzánk dolgozni. Jók, de ez nem jelenti azt, hogy a japánok ne lennének azok.

  • men?manó

    törökszultán
    A TSI viszi a prímet a jóságban mi? :D

  • törökszultán

    Igen, megbízható, jó motorok. Van köztük hibás, de nincs hibátlan termék. Amilyen darabszámban gyártják őket, nem tekinthető problémásabbnak, mint más blokkok. A vanos visszahívás és a kis blokkok láncgondjain kívül nincs probléma velük. Vanos és lánc gond is csak bizonyos motorszám tartományokban volt. Dolgoztam 2 másik márkánál is, az egyik ezek közül japán volt. Nincs miért szégyenkeznie egyiknek sem.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    “Bírom” ezeket a propagandákat :) A birkákat lehet manipulálni,van bőven. Mert amit ilyen nagyképpel (nem,nem önbizalommal) tukmálnak az már gyanús :)

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Vanos: Az mi akarna lenni?

  • Keeep

    Itt a legujabb 2013 TÜV lista 8 millio auto alapján
    Érdemes a futott kilométert is nézni !

    http://www.anusedcar.com/index.php/tuv-report-year-age/2013-2-3/309

  • Jómunkásembervótvalamikor

    “Igen, megbízható, jó motorok. Van köztük hibás, de nincs hibátlan termék. Amilyen darabszámban gyártják őket, nem tekinthető problémásabbnak, mint más blokkok.”

    Ez így nagy általánosságban elmondható minden mai motorról, de min 80%-áról

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Jaajj Keep : Inkább ne hozzál táblázatot.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Vagy akkor olyat, ami motorra le van bontva.

  • nevezessverő

    menőmanó: dobj egy mail címet, elküldöm neked a cég 4 éves Hiace kötelező szervizen kívüli javítási számláit. Ebben az évben 400 ezernél jár a javítás/anyag költség, (most éppen a kardánfelfüggesztő csapágy, és differenciálmű halt meg) + 1éves korától rohad a hátulja. Van egy ennyi idős Ford Transit is, egyforma használattal, semmi gond nincs vele..

  • MetroGoldwinMayer

    A Jaguar meglepő lenne, ha nem brit felmérés lenne(nagyon kemény hogy indiai tulajdonú – a gyarmat visszavág). A többi márka mindig az élen van.

  • MetroGoldwinMayer

    oszko

    Az azért van mert a toyota szervizben megoldották a gondot elsőre a Citroennél meg harmadszorra, mert ott a szerszámok is franciák, mint pl. a villáskulcs.

  • men?manó

    nevezessverő
    Biztos van ilyen is, nem vonom kétségbe, de nem ez a jellemző.
    Nekem nagyon jók a tapasztalataim.

  • menőmanó

    törökszultán
    Ilyen komoly problémák nincsenek japán benzines, de talán még dízel motorokkal sem.
    A TSI egy rossz vicc volt. Mára úgy ahogy kikupálták, de egy szégyen a VW számára, a hozzáállásukról nem is beszélve. A csillagot is letagadják az égről. Gerinctelen banda.

  • nevezessverő

    Toyota márkaszervizes szerelővel beszélgettem legutóbb mikor elhoztam a Hiace-t, ő azt mondja az Auris óta vannak problémák, az Auris-al rengeteg: garanciális cserék, (félautomata váltó) hibajavítások. 10 éve meg szinte csak a kötelező szervire hordták a Toyotákat. Érdekes..

  • MetroGoldwinMayer

    nevezessverő

    A J-s alvázszámúak a legjobbak, gondolom az Auris nem ilyen. Amúgy ha a Toyota szervizes azt mondja, hogy az Auris óta rengeteg a probléma, az azt is jelentheti, hogy már majdnem annyi a gond mint más márkánál uborkaszezonban. információértéke nulla.

  • nevezessverő

    Számodra nulla. Aki érintett ebben, annak ezek tények.

  • MetroGoldwinMayer

    nevezessverő

    A tények információk, ilyet nem mondtál. Persze lehet hogy nem is akartál, csak akkor minek a hozzászólás.

  • demagóg

    nevezessverő: az AURIS az élen van műszakilag: http://www.anusedcar.com/index.php/tuv-model/toyota-auris

  • nevezessverő

    demagóg

    Az egy táblázat, ez meg a valóság. Lehet csak a Magyar piacra kerül a selejt? :)

  • MetroGoldwinMayer

    nevezessverő

    Ennyi ténnyel ne terheld a kommentablakot!

  • nevezessverő

    MGM: Mi a probléma? Hogy leírom a SAJÁT tapasztalatomat? Talán ez fájdalmat okoz neked?

  • manitou8

    amit keeep felhozott táblázatot, abban gyakorlatilag a porsche 911-et leszámítva majdnem mind toyoták vannak az első 10ben(kor 4-5, 6-7, 89, 10-11év).
    meglepő, mert pl mazdát, mitsubishit és főleg hondát,subarut talán suzukit is ilyen megbízhatónak gondoltam.

  • manitou8

    jó mazda, subaru, honda még szerepelget elöl (honda gyártja a legstrapabíróbb motorokat), de mitsu hol van?

  • Notalab

    Azért sok érdekes dolog van itt. Az ütötte meg a szemem elsőre, hogy a Honda Jazz hogy a fenébe van az élen a J.D.Power szerint, mikor az ADAC hibastatisztikában meg majdnem a legvégén van. Gondolom a német piac sem túl kicsi (:o).

  • manitou8

    a tüvnél is 3. a 8-9évesek körében

  • oszkopeter

    @MetroGoldwinMayer
    Ha jártál volna valaha szervízben akkor tudnád, hogy a szerszámokat ugyanaz a 4-5 nagy cég szállítja valamennyi márkának. Másrészt mivel a Citroen C1 tulajdonképpen egy átcimkézett Aygo ezért a célszerszámok is a Toyotától származnak. Egyébként meg nem nagyon lehet olyan baja egy ilyen szögegyszerű autónak amit a Toyota márkaszervíz meg tud oldani a Citroen pedig nem. Egyébként meg nem a szervízbehajtásokról szólt a statisztika hanem a garanciális javításokról, márpedig ha ugyanazzal a problémával jön vissza az autó akkor az nem számít új esetnek. Mindegy is, 3x annyi hiba egész egyszerűen nem lehet az egyik márkánál, ha ugyanarról az autóról van szó, ami ugyanazon a gyártósoron készül. Egyszerűen arról lehetett szó hogy a Citroent minden apró zörgés, lemerült akku vagy kiégett izzó miatt visszavitték, a Toyotákat meg nem, mert a tulajok meg vannak győződve hogy az nem romolhat el. Ugyanezt mesélte egy flottakezelő, a lógó belű, lukas kipufogós, kopogó futóművű Toyotákra nem panaszkodnak a felhasználók, míg egy Renault vagy Peugeot esetén már egy ciripelő belső burkolat miatt autócserét követelnek. Nem vonom kétségbe a Toyoták megbízhatóságát, csak arra utalnék hogy az ügyfél elégedettség egy nagyon-nagyon szubjektív műfaj és a gyártó sok apró trükkel tudja befolyásolni (ügyfél visszahívása, kávéztatása a kötelező szervíz alkalmával, akciós tartozékok, vásárlást köszönő levelek, hűségakciók). Ezek a felmérések inkább az ügyfelek érzéseiről szólnak, mint az autók műszaki színvonaláról. Ezekben az “ügyfél hűségesítő” praktikákban nagyon jó egy-két márka, pl. a Toyota is.

  • somebody

    menőmanó
    Egy márkaszervízben dolgozó szerelőnek akarod megmagyarázni, hogy a TSI sz@r… Nem gondolod, hogy neki “kicsit” nagyobb rálátása van a témára? Te egy igazi beteg ember vagy…

  • oszkopeter

    Egyébként pont az előző hozzászólók is említették, hogy a Mitsubishi vagy a Suzuki is hiányzik a listából, pedig alapvetően nagyon megbízható autókat gyártanak (bár a Suziról az utóbbi időben hallani ezt-azt). Éppen azért van ez, amit írtam, ez nem megbízhatósági, hanem elégedettségi felmérés. Attól még hogy egy autó megbízható nem biztos hogy elégedett vele az ügyfél, pl. mert alacsonyabb a presztízse vagy mert nem törődik vele a márka. Ellenben előfordulhat hogy vannak vele gondok, de készséges a szervíz, mindent megcsinálnak garanciában és adnak csereautót, vagy általában olyan nagy presztízsű márka (pl. Lexus) amivel “illik” elégedettnek lenni ha már ráköltött az ember egy valag pénzt, így végül elégedett lesz, holott az autó nem tökéletes.

  • demagóg

    oszkopeter: “Ezek a felmérések inkább az ügyfelek érzéseiről szólnak, mint az autók műszaki színvonaláról.”
    Ebben van is igazság, azonban az általam linkelt oldalon nem elégedettség mérésről, hanem autók objektív műszaki vizsgálatáról és azok eredményéről volt szó. A TÜV felmérésben semmiféle szubjektivitás nincs, tehát az érvelésed ez esetben nem helytálló és a toyota jó szereplését nem cáfolja.

    Az a helyzet, hogy a Toyota mindkét fajta felmérések alkalmával igen jól szerepel.

    ha esetleg nem olvastad volna: http://www.toyota.hu/about/news_and_events/local/2011/TUV_2012-es_jelentes.tmex

  • manitou8

    igen a suzuki elkövette azt az (idővel kiderült) óriási hibát, hogy segített a 90es éveben az átlagmagyarnak ‘nyugati’ autóhoz jutni jutányosan.
    öreg hiba és ez visszacsap még sokáig.
    ahol a gsx-r-ekről, vitarákról ismerik ott van neve, kishazánkban az olcsójános szinonímája. hiába megbízható, vevőelégedettség nem csak azt méri.
    japánok(suzuki) nem jók termékmarketingban, legalábbis nem voltak felkészülve a speciális magyar mentalitásra:)

  • Jómunkásembervótvalamikor

    somebody – 2013.06.28 // 10:40
    Igaz nem nekem szólt.
    De egy márkaszervizes (ha az) legyen már tisztában a fogalmakkal! Mert egy laikus kedvelőnek elnézhető,de egy szakembernek már nem.

  • oszkopeter

    @demagóg
    Annyiféle felmérés van (ADAC, JD Power USA és Anglia, DEKRA, TÜV, stb.) hogy szerencsére mindegyik márka tud olyat találni , amiben jó. A TÜV-nek is megvan a maga problémája: a műszaki vizsgán szerzett eredményeket vizsgálja, tehát nagy jelentősége van a kopó-forgó alkatrészek állapotának, de a TÜV pl. nem nézi a futásteljesítményt. Ergo azok a márkák járnak jól, akiknek az autóival kevesebbet mennek átlagosan mert pl. kevés dízelt értékesítenek, ilyen a Toyota is, ti. aki évi tízezernél többet megy az NY-Európában szinte kötelezően dízelt vesz, így pl. az összes céges autó dízel. Összegezve azok a márkák ahol magas a sokat futó (dízel vagy közép és felső kategóriás autók aránya) azok automatikusan rosszabbul szerepelnek, mert értelemszerűen a nagyobb futás miatt több a cserélendő alkatrész egy 3 vagy 5 éves vizsgán. A Toyota pl. Németországban abszolút nem flottaautó, sok benzinest adnak el, így jó lesz az eredmény. A Toyota magas benzines illetve hibrid aránya egyébként szinte valamennyi felmérésben előnyt jelent a komplikált és érzékenyebb common-rail dízeleket nagy számban értékesítő konkurensekkel szemben. Hangsúlyozom jónak tartom a Toyotákat, de jóval kisebb a különbség, ahogy azt az emberek többsége hiszi.

  • JohnSmith

    nem a magyar mentalitässal van gond a suzuki eseteben, hanem magäval a suzukival. egyszerüen csapnivalo minöseg.
    Ausztriäban meg ennyi suzuki sincs, pedig toleränsabb nepek.

  • demagóg

    oszkopeter: igen, ebben is van igazság. meg abban is, hogy nincsenek nagy különbségek.
    az az igazság, hogy ha megtehetném, hogy új autót vásárlok, akkor ez a megbízhatóság dolog nem is annyira érdekelne. Mivel azonban használtan szoktam autót venni, így nálam elég fontos tényező volt. A TÜV statisztikában is a 7-11 éves kategóriáknál mutatkozik a lényeg szerintem. Itt jön ki a műszaki fölény egy-egy autótípusnál.

  • menőmanó

    somebody
    Ti is megjöttél seggfej?
    Szerintem maradj csendben, jobban jársz!

  • törökszultán

    menőmanó, biztosan nem kezdek veled számháborúba. Én ebből élek, örülnék neki ha rengeteg baj lenne a TSI-kkel, mert akkor többet keresnénk rajtuk, azon kívül semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy bármit is csillámporozzak. Jó motorok és kész, nem tudom te mivel foglalkozol, de hogy nem szakmabeli vagy, az biztos, különben tudnál a 170 lovas Toyota diesel motorok nyűgjeiről. Én nem fogok példálózni vele, mert nem célom semmit lejáratni, kollégáim viszont mesélnek, akik Toyota dolgozók. Érdekes, hogy ők elismerik azt, amit a márkafanatikusok nem.
    Ha valami szégyen, akkor az az, amikor valaki képtelen tisztelni a konkurenseket. Én lentebb is azt írtam, hogy nagyon nehéz jobbat hirdetni, te pedig fröcsögsz. Ilyen magatartással nem akarok vitatkozni, a magam részéről lezártam a témát.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    törökszultán – 2013.06.28 // 17:58 ÚJ
    Nem példálózol :))
    De engem komolyan érdekelne az a Vanos. Mert úgy tudom BMW technika.Semmi köze a VW-hez. Szóval akkor mit javítassz?

  • men?manó

    törökszultán
    Ha figyelmesen olvastál volna, akkor felfigyeltél volna arra amire céloztam. A dízelre. A Toyota 2.2-es 177 lovasával vannak problémák, de jóval kevesebb mint a TSI-vel. Érdekes módon nincs negatív cikkek tömege róla, úgy mint a TSI motorokról.
    Tisztelni? Mégis mit? Agyon vannak ajnározva, csak a mérleget próbálom egyensúlyba hozni. Te nagylelkűen kinyilatkoztatod, hogy egyik sem jobb mint a másik? Persze mind egyforma. :D
    Egyébként nem fröcsögök, csak nem szeretem a “mellébeszélést”.
    Te ezt csinálod.
    Van munkád bőven. Örülj neki és azt javaslom, hogy maradj is ott ahol, akkor a jövőben sem lesz panaszod. :)

  • demagóg

    törökszultán: “Jó motorok és kész”
    mármint ha működnek.
    főnököm kormolás miatt vitte vissza 1,2-es TSI-jét, aszonták, ez ilyen, nyugodjon bele.
    kollégám vett használtan egy ilyen motoros octavia-t, a szervizkönyvbe be van jegyezve a lánccsere. ismerősi körömben ez a 2 tsi motoros vw termék van.

    amúgy meg:
    vw elismeri a gyártási hibát
    http://www.handelsblatt.com/auto/nachrichten/1-4-tsi-motor-vw-bestaetigt-motorschaeden-durch-produktionsfehler/6505670.html

  • men?manó

    demagóg
    Múltkor vettem a fáradtságot és kinéztem a többet futott Golf TSI-k népítéleteit. Ide is belinkeltem.
    Szánalmas. Szinte mindegyikkel volt probléma 60.000 km alatt, de a török az megmondja a tutit. :D

  • manitou8

    johnsmith:
    miről beszélsz?
    suzuki csapnivaló minősége? (pl új swifté?)
    egyesek csapnivaló agyi kapacitása amivel gond van..

    törökszultán az a személy, aki 3 napja rámondta levrone-ra meg másokra hogy hazudnak meg hülyét csinálnak magukból,mert Rs4ben nincs 2 el. ablakos változat,csak 4 el. ablakos, ő tudja, mert ő ebben nagyon jártas, majd keeep meg rómeó betett képet amin tisztán látszik , hogy bizony van. addig fröcsögött utána elkussolt.

  • Keeep

    Pont ezért tettem ba a listákról a linket, ha tüzetesen vizsgálunk minden évjáratot 2-3 4-5 6-7 stb látható a toyota tényleg elöl van de alacsonyabb futással !!pl Avensis vagy Yaris
    De a VW polo – Golf plus szintén elöl vannak és szintén alacsonyabb futással.
    Nagyon érdekes pl az A6 Audi és a VW passat mindkét autó középmezönyben van viszont minden évjáratnál nagyon magas a futásuk nem mindegy egy 8-10 éves auto 100 ezret vagy 170 ezret futott !
    Amugy a listákból az látszik a toyota tényleg valamivel elöl van de ezután
    az összes Német és Japán márka teljesen egy szinten van egymás hegyén hátán minden évjáratban és futásban !
    Ahogy manitou8 – 2013.06.28 // 08:30 is észrevette
    Utánnuk meg a Francia Olasz autók és egyéb autónak nevezett márkák.

  • demagóg

    keeep: “a toyota tényleg elöl van de alacsonyabb futással !!”

    itt a legtöbbet futott modell a top10-ben pont az avensis…, a corolla és a rav4 a 4. legtöbbet futott kocsi a top10-ben.
    http://www.anusedcar.com/index.php/tuv-report-year-age/2013-10-11/311

    a tavalyiban a top10-ben az avensis a 2. legtöbbet futott modell, a corolla pedig a 4. legtöbbet futott modell.
    http://www.anusedcar.com/index.php/tuv-report-year-age/2012-10-11/310

    azt pedig nem lehet tudni, hogy mennyi hiba jött volna elő, mennyivel többet találtak volna, ha több kilométer lenne az adott modellben.

  • Keeep

    Pont erröl beszélek “a toyota tényleg elöl van de alacsonyabb futással !!”
    Ezt a 2-3 éves autóra értettem a top 10 ben pl a Q5 kétszer annyit futott mint a többi de a VW polo vagy a Golf plus ugyananyit futott mint a Yaris v prius.
    Ami a 10 éves Avensist illeti 134-et futott a RAV4 108-at a A6 180-at ! Passat 175 ! persze nem lehet tudni elöre a hibákat de
    110-130 nem ugyanaz a 170-180 -as futással

  • Jómunkásembervótvalamikor

    De a történethez hozzá tartozik: a hibastatisztika 1000 autó/hiba
    van megadva. A márkák között 1 – 1.2 – 1.5 ..stb db különbség szokott lenni.
    Régebben beleszámolták a durrdefektet, a kulcsbezárást,üzemanyag kifogyást meg ilyen emberi hanyagságból fakadó dolgokat.De lehet már változtattak ezen.

    A nyugati és keleti részeken eltérő lehet a felszereltség és minőség. Ami nincs az nem is romolhat el.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Keeep: A listád miről szól?

  • demagóg

    “Ezt a 2-3 éves autóra értettem”

    Ebben a korban elhanyagolható az észlelt hibák száma, ezért a statisztika ezen részét én nem tartom túlságosan fontosnak.

    Ahogy idősödnek az autók, úgy jönnek elő a gondok. A 2-3 éveseknél a top10-ben alig van 2% különbség, a 10-11 éveseknél viszont már több mint 11%…

  • Jómunkásembervótvalamikor

    És így hogy 1-2 , 2-3 , 3-4… évenként vannak csoportosítva a faceliftek- modellváltások is torzítják a statisztikát.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    Bocs 2-3, 4-5 , 6-7,stb

  • Jómunkásembervótvalamikor

    És a plusz két gond: A darabszám . Porsche 911 -ből nyilván kevesebbet adtak el mint Rav 4 ből vagy Premacy-ból.Kevesebb autó kevesebb hiba.
    A másik gond:az autópálya-város. Feltételezem a Smartot nem pályázni veszik.

  • Keeep

    “Kevesebb autó kevesebb hiba.” Szerintem ezt a butaságot gondold át mégegyszer

  • demagóg

    “És a plusz két gond: A darabszám .”
    Arányszámokról van szó, a darabszámnak nemigen van jelentősége.

    “A másik gond:az autópálya-város. Feltételezem a Smartot nem pályázni veszik.”
    És? Nem is oda tervezték.

  • menőmanó

    Keeep
    Ha nem vagyok indiszkrét, akkor írd már meg a saját tapasztalataidat, ha vannak.
    Milyen autóval és mennyit tettél meg hiba nélkül?
    A táblázatok másolása megy azt látom, de nem az a fő lényeg. Nekem írhatnák, hogy nagyon jó a Toyota, ha nem tapasztalnám.

  • Jómunkásembervótvalamikor

    demagóg – 2013.06.29 18:52
    Igazad lenne ha típuson belül is csak egy felszereltségi szint lenn.De a márkáknál főképp.

    A csak városban és főleg pályán használt autó más igénybevételnek van kitéve

  • Keeep

    menö pont neked irtam a tapasztalataimrol a Vezettük az új magyar Audit cikk alatt.
    Amugy én szeretem az ilyen táblázatokat ..föleg a TÜV -ét
    Tavaly 8 millio auto alapján készült ami az egyik legátfogóbb.
    Látszik rajta hogy korekt pl minden autonál ugyanazokat az elöre meghatározott nagyobb hibákat vették figyelembe.
    Viszont nem vették figyelembe a futott kilométert ! ami szvsz hiba!
    Pl bármelyik táblázatot nézem feltünö a Német nagykocsik magas futása a “átlag” autókhoz képest,és ez nem jelenik meg a statisztikában.
    Ahogy elöbb is irtam nagyon nem mindegy egy 10 éves auto 110k vagy 180k futott e !

  • Keeep
  • Jómunkásembervótvalamikor

    Keeep: Hiányos táblázat mire jó?Parasztot vakítani biztos.
    Nincs lebontva kategóriára motortípusra felszereltségre.
    pl. egy elektromos ablak-tükör ,légkondi nyilván nem romolhat el egy olyan autóban amiben nincs is.

  • Keeep

    Ez igy van ! …a táblázatban szereplö összes !!! automárkánál.

  • men?manó

    Keeep

    Hát éppen ez az.
    88 és 20 ezer kilométer után mondasz véleményt egy autóról.
    Nem rossz, de nem is nagy szám, főleg ha az én 216 ezremet vesszük. Az autók milyenségéről és a vezetési stílusról nem is beszélve. Az, hogy valaki elporoszkál A-ból B-be az egész más mint az ahogy én használom az autóimat.
    Nálam a te autód lehet, hogy “szétesett” volna. Ültem egy 8 éves 160.000-et futott 1,4-es Ventóban. Inkább nem mondok róla véleményt, mert megsértődnél. :)

  • demagóg

    “pl. egy elektromos ablak-tükör ,légkondi nyilván nem romolhat el egy olyan autóban amiben nincs is.”

    kérdés, hogy ezt egyáltalán vizsgálták-e. egyáltalán nem biztos.
    elvileg ezeket nézik:
    http://www.tuev-sued.de/hauptuntersuchung/3-richtig-vorbereiten/checkliste-pkw

  • Jómunkásembervótvalamikor

    demagóg – 2013.06.29 22:17
    Lentebb kérdeztem,ez milyen táblázat?
    Műszaki vizsgán megfelelt,nem megfelelt?Vagy állapot felmérés?
    Mert ha műszakis ,akkor minden egységnek ,ami belekerült az autóba gyárilag,benne kell lennie(csak példa:légzsák nem hiányozhat)működnie kell.

  • Keeep

    Menö Nekem a Japannal volt rossz tapasztalatom ahogy irtam a multkor volt egy 2000-es Lancer-em 1.6 glx 2évet használtam kb 45ez km de ezalatt 2x annyi hibája volt mint pl a Borámnak !
    pl teljes kuplungszerkezet 127 ezernél ablaktörlömotor kézifék stb

  • Jómunkásembervótvalamikor

    De ezen a listán van pár tétel, ami emberi hibából adódhat.
    Felnik sérültek-e,ablaktörlő állapota.
    És van olyan ami a műszakit fenyegeti:Fékfolyadék szivárog-e stb

  • men?manó

    Keeep
    Értem és el is fogadom, de igazán akkor tudsz korrekt ítéletet mondani, ha újonnan vagy max. 30.000 km-es futással veszel autót és beleraksz legalább 150.000-et.
    A hozzá nem értők komoly problémákat tudnak okozni pár 10.000 km alatt is, esetleg más olyan sérülést okoznak ami csak később jön ki (futómű, csapágyak, kuplung, váltó).
    Persze azt is el kell fogadni, hogy sokan ezt nem tehetik meg, de akkor benne van a pakliban a hibás állásfoglalás lehetősége is.

  • Keeep

    Erre ott a bátyám 2001 4 Golfja 1.9 tdi a 90 lovas ö ujonan vette most 380 körül van benne 4-5 közötti fogyasztással nagyon megbizható kis gép pedig kap rendesen pl motor-váltó-hajtáslánc hibája nem volt ezalatt !…nagyobb hibái 12 év alatt kopókon kivül persze :légtömegmérö 2 hátsó teleszkóp jobb v bal féltengelycsukló

  • régimotoros.

    másnak meg ott a 3 éves jetta 60e km-el kifingó kuplungal és motorral.
    ezért van statisztika, hogy ne 1-1 vélemény akarjon lenni a tuti.

  • Keeep

    másnak meg ott a 3 éves Corolla 60e km-el kifingó kuplungal és motorral.
    ezért van statisztika, hogy ne 1-1 vélemény akarjon lenni a tuti.

  • manitou8

    így igaz,a papagáj is ezt szajkózza:)
    és mivel több embernek van jettája 60e km-el gondokkal, mint corollásnak vagy egyéb japánnak, ezért a statisztika szerint jobbak a japánok.

  • Keeep

    Abban a statisztikában amit te olvasol biztos igy van !

    Pl ehhez a cikkhez mért nem szólsz hozzá ?..frissebb mint ez.

    http://www.vezess.hu/hirek/egymillio_kilometer_dizel_skoda_fabiaval/45027/

  • DTF

    Az RX nem tudom mit keres ott, mert az lehet, hogy megbízható, de tele van idegesítő gyártási hibákkal, amiről a gyártó tud, de megoldani képtelen…

  • Kempelen10.

    Basszátok meg, ez a gyerek skizofrén, csak ezalatt a cikk alatt 3 néven nyomja! :DDD

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Kisiklott egy vonat, 120 BMW ment a levesbe

Az összes autó totálkárosra tört, markolóval szedték őket össze.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

Ingyen tankolás bevásárlás mellé: itt teheted meg

Két fővárosi áruházánál épített ki elektromosautó-töltőállomást a Lidl.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.