Vezettük: Seat Toledo - Altea púppal

A hasonlóság annyira megtévesztő, hogy ha nem látjuk az autó C-oszlop mögötti részét, akkor egyszerűen nem tudjuk eldönteni, hogy mivel is van dolgunk. Ugyanis az új Toledo a C-oszlopig teljesen megegyezik az Alteával.

Egyedül a lépcsőszerűen túlnyúló csomagtérajtó a különbség, aminek jóval nagyobb csomagtér lett az eredménye. Az Altea 409 literjéhez képest 501 liter áll rendelkezésünkre.

Belülről is teljes a hasonulás, ember legyen a talpán, aki látja a különbséget a két autó között. A kényelem az Alteához hasonlóan első osztályú, teljesen hátratolt első üléssel is elfér hátul egy közel 190 centiméteres magasságú utas. Az ülések hosszú távon is kényelmesek, felárért rendelhetőek kagylósított sportülések, amik megfelelő oldaltartást is biztosítnak.

Érdekesség, hogy a hátsó sorba is kérhetők sportülések. A hátsó háttámlák dőlésszöge állítható, viszont az ülések nem csúsztathatóak és nem is szedhetőek ki. Leghátsó állásban is kicsit katonásan, egyenes háttal kell ülni, ami az egészségünkön kívül a csomagtér méretére is jótékony hatással van.

Az Alteához lépest nagy újdonságokat nem tud felmutatni a Toledo, de természetesen az abban bemutatott újdonságok, mint a Bluetooth-os kommunikációs rendszer, illetve az MP3 lejátszásra alkalmas CD-lejátszó szintén megtalálható benne.

A műszerfalon a sportosság jegyében a fordulatszámmérő áll a középpontban, a kicsit elnagyolt méretű középkonzollal viszont még mindig nem sikerült igazán megbarátkozni. A váltót a megszokott helyen helyezték el, mivel a középkonzolon valószínűleg kevésbé hatna sportosan.

Ezzel nem teljesen értünk egyet, mivel nagyobb tempónál kanyargós szerpentineken előfordult néhányszor, hogy a nagy sietség hevében kezünk a váltó helyett a rendesen kinyúló középkonzol végén landolt. A vészvillogó elhelyezése sem sikerült a legszerencsésebben, mivel a váltó mögé kell benyúlnunk érte.

A menetteljesítményekről két benzines és két dízelmotor gondoskodik. A 102 lóerős, 1,6-os benzinestől a magas fogyasztáson kívül nem szabad sokat várni, a 105 lovas 1,9-es dízel viszont már jóval kevesebbel is beéri. A kétliteres benzines és dízel pedig egészen élvezetes vezetést tesz lehetővé.

Automatával és kézi váltóval egyaránt kipróbáltuk mindkét motorvariációt. Szinte azonos menetdinamikát kölcsönöz a 150 lóerős FSI és 140 lóerős dízelmotor a Toledónak, így a dízel változat hosszú távon biztosan kedvezőbb beruházás.

A legjobb benzines gyorsulási értékétől csak két tizeddel marad el az igazi csemegének számító DSG váltóval szerelt dízelé. A DSG (Direktschaltgetriebe) két egybeépített háromsebességes váltót jelent.

Sebességváltásnál az egyik kuplung nyitása egy időben történik a másik zárásával, így folyamatos erőátvitel valósítható meg. Ezzel lehetővé válik, hogy a kézi váltónál is jobb gyorsulási értéket érjünk el.

180 km/órás sebességig minden gond nélkül gyorsul mindkét erősebbik változat, onnan felfelé viszont csak megfontoltan haladnak a kicsivel több, mint 200 km/órás végsebesség felé.

Szinte nem lehet eldönteni az autóban, hogy 180-nal vagy 80-nal haladunk, annyira könnyedén kezeli a Toledo a nagy sebességet. A szélzaj mintegy 120 km/órás sebességtől felfelé egyenletes, ami kis tempónál egy csöppet zavaró, nagyobbnál viszont előny.

A futómű is jól végzi a dolgát, a Toledo méretéhez képest minimális a dőlés oldalirányban. A fékek jól adagolhatóak és a fékhatás is kiváló. A Seat márkára jellemző sportos tényezők pont olyan szinten vannak jelen, amennyire egy hasonló építésű családi autónál még nem zavaróak.

Az Altea után nem igazán hat az újdonság erejével a Toledo, elődjéhez képest viszont merőben más kategóriába tartozó autó. Igaz, az Altea fiatal kora miatt még nem futhatott be igazán, de az Audi-márkacsoport részeként készülő autónak erre minden esélye meg van, és akkor jól jön, hogy a jól beválton keveset változattak.

A Seat Toledo ára év vége felé derülhet ki, jelenleg semmit sem tudni róla. A forgalmazás is akkor, vagy jövő év elején indulhat Magyarországon.