2010.06.23. 08:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

16 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vezettük: Porsche Cayenne Diesel, V6

Itt a világvége: dízel Porschét akarok

Kulcsszavak: videó, SUV, Porsche, Cayenne
gumi.vezess.hu
Valóban takarékos?

A hibriddel együtt ötféle Cayenne kapható

A két új, takarékos és az árlista elején lévő modellel teljessé vált az új Cayenne család. A V6-osok húsz százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint a korábbi változatok. Közel két mázsával könnyebbek lettek, nyolcfokozatú, start-stop funkcióval felvértezett, automatikus váltót kaptak.

Javítottak a motor és a váltó hőháztartásán - hamarabb elérik az üzemi hőmérsékletet - és alacsony gördülési ellenállású abroncsokat szereltek az autókra. Az eredmény igen jól hangzik, papíron a 3,5 literes benzines is eljár 9,9 liter üzemanyaggal, míg a dízel gyári fogyasztási átlaga 7,4 liter.

Kedvcsináló kisfilm. Már ha kedvet kell hozzá csinálni.



Nagyobb, mégis kisebbnek látszik

Szélesebb, magasabb, hosszabb, mint az elődje

Annak ellenére, hogy a nemrég bemutatott új Cayenne a tér minden irányában nagyobb lett, mint az előd - közel öt centivel hosszabb és eggyel szélesebb, illetve magasabb -, mégsem látszik annyira meláknak, mint az előző típus.

Formája sokkal kecsesebb, jóval porschésabb lett, elillant belőle a "jövök és kitépem a beled, ha nem tűnsz el azonnal" hangulat. Biztos lesznek olyanok is, akiknek fáj ez a változás, de az autónak mindenesetre jót tett a szelídítés.

A gyári fényképek ebbe a galériába kerültek


Dízel Porsche? Kinek?

Félkilónyi fémből készül a kilincs

A kérdésre egyszerű a válasz: az akkut dízelbuzériában szenvedő európaiaknak. Míg a világon mindenütt a benzines Cayenne a kapós - Észak-Amerikában nulla, Ázsiában 3 százalék a dízel aránya -, addig az elmúlt években Európában az eladott autók közel háromnegyede dízelmotoros volt.

Ha leküzdöttük a zsigeri undort, amit a dízel és a Porsche szavak egy mondatban kiváltanak a legtöbb jóérzésű emberből, nézzük, miért lehet ez mégis jó valamire.

Próbakör

Jó, hogy van digitális sebességmérő is, mert az analóg csak saccolásra jó

Elsőként a mezei Cayenne kulcsát kaparintottuk meg és mint később kiderült, jól döntöttünk. Innen még tovább tudtunk lépni. Pedig már a leggyengébb benzinessel is alaposan megszépül az élet. Különleges már a kulcsa is, amely a kocsitól távol töltött órákban is emlékezteti a tulajdonost, mi vár reá valahol a parkolóban. Elég ha benyúl a zsebébe és máris jól érezheti magát.

Fura-zöld autót kapunk, aminek örülünk. Végre nem ezüst vagy egérszürke, hanem valódi színes kocsi. Ajtónyitás után befészkelem magam a minden létező irányba mozgatható fűthető, szellőztethető, deréktámasztós ülésbe és beszívom az új Porsche-szagot.

Ide már érezhetően kevés a 300 lóerő

Megpróbálom a lehető legtöbbel átszellőztetni a tüdőmet, ki tudja, meddig kell ezeket a slukkokat beosztanom. A kormány bal oldalára szerelt slusszkulcs elfordul és feléled a V6-os. Nem rossz. Motorházfedelén semmiféle hangszigetelés nincs, egyelőre nem is hiányzik. Most még jó, de bő félóra múlva, amikor már az autópályán haladunk, már hálás lennék a csendesebb utastérért. De egyelőre még tetszik.

Belső

Pazar műszerfal néz velem farkasszemet, van itt minden, még olyan műszer is, amit talán az átlag Cayenne-tulajdonos sosem vesz észre. Ugyan a kilométeróra skálája kicsit elnagyolt az 50 km/h-s osztásokkal, de szerencsére a fordulatszámmérő aljában jól látható számok is jelzik a pillanatnyi tempót. A középkonzolon elképesztő a gombkavalkád. Itt lehet állítani a futómű keménységét, a karosszéria magasságát, a lejtmenetvezérlőt, a difizárakat és még vagy kismillió dolgot.

Van benne mit állítgatni

A felhasznált anyagok igen változatosak, a kárpitozás príma, a gombok, kapcsolók megbízhatónak, örök életűnek látszanak - tekerőgomb-fanatikusként az ergonómiájukat azért vitatnám -, de például a kesztyűtartó szomorú plasztikból öntve nyerte el a formáját. De ne kötekedjünk, tegyük el végre a fényképezőgépeket és menjünk!

Az első méterek után a hízott bálna kormányzása lepett meg. Hiszen ezzel egész jól lehet fordulni. Aztán a szálloda parkolóját elhagyva ez egyre jobban tetszett. Futóművének csak látatlanban ítélhetek jelest, mert Németországban reménytelen volt egy tisztességes úthibát találni. Macskakövön ugyan kicsit rázós volt a menet még a komfortos beállítással is, de sebaj, inkább legyen ilyen, minthogy valami zselészerű rémségtől hulljanak árokba a merészebb cayenne-esek.

Németország ideális helyszín izmosabb autók kipróbálásához. Ugyan nem zárt versenypálya, de előbb-utóbb biztos belefutunk olyan sztrádaszakaszba, ahol legálisan és alaposan megkergethetjük az áldozatot. Nekünk is meglett, így most padlóig nyomjuk a gázt.

Nyolcas

Akár a vezető is kapaszkodhat

Közben a nyolcfokozatú, automatikus váltó teszi, amit kell. Kétségbeesve kapcsolgat fel s le, hogy megpróbálja a lehető legtöbbet kicsikarni a motorból. De hiába, ekkora testhez és főleg ehhez az emblémához sajnos kevés a 300 lóerő. Tud ám ez is gonoszkodni, kormányt rángatni, de a mellbevágó gyorsulásélményhez kell még az a plusz két henger is.

Furcsa, de a csupán 240 lovas V6-os dízel valahogy jobban passzol a teherautós mérethez, tömeghez. Fikarcnyit sem zavaró a hangja, és az 550 Nm-nyi nyomaték mindig jól jön. Mindezek mellett a fogyasztása is emberi, feltéve ha egy Porsche-tulajdonosnak ez egyáltalán szempont.

Idehaza 18,4 millió forinttól indul az árlista - ez a dízel ára -, de ez ne tévesszen meg senkit. Porschére rengeteget lehet költeni, ha néhány extrát még hozzácsapunk az árlistáról, könnyen átléphetjük a 25 milliós összeget is.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 16)

Mini Cooper S - 2010.06.28   13:51

Hát, szerintem nagyon ronda kívülről, de belülről iszonyatosan szép. A poschés vezethetőség meg egy ekkora autóban még nagyobb élmény, mert az ember azt hiszi, hogy lomha, meg alulkormányzott lesz.
Másik. Ok, nem én ültem benne, de szerintem nem kevés az alapmodell 300 lóereje. Az X5-öst például kisebb motorral is kínáljáik, mégsem kritizálta senki.

Tazzz - 2010.06.26   21:09

A régi még tetszett, mert legalább külsőre agresszív volt, de ez nagyon langyos lett :/ Nem próbáltam még ki egyiket sem, de én kb előre borítékolnám, hogy ennyi pénzért én más autót vennék, ami legalább valahol jól ( vagy aszfalton, vagy terepen ).
Az alapmodell választás igen érdekes téma, ezek rendszerint a " szomszédnak veszek autót, mert le akarom nyűgözni, hogy nekem ilyenre is telik " személyiségeknek való, szerintem ez ostobaságra vall. Biztos van belőle pénz, mert ahogy a mondás is tartja : minden eladható, csak balekot kell rá találni... Nos, egy ilyen agyonreklámozott SUV bizonyára annak ellenére is kelendő, hogy konkrétan használhatatlan terepen, közúton pedig nem úgy megy, mint ahogy az ember egy Porsche-tól várná. Marketing az egész :)
( lassan már többet írok, mint a cikk teljes terjedelme :) )

G-Shock - 2010.06.26   19:35

Nem tudom... Nekem az új cayenne bejövős. Látni kéne mit tudnak a motorok, addig nem mondom, hogy a dízel verzió szar. De aki vezette azt mondja, hogy alap porschénak jobb a dízel minta 300 lovas benzines. Ilyen szempontból én hiszek neki. Az hogy ilyen "alap" autót ki választ, az más kérdés, de adott esetben fene tudja, lehet megnézném már csak kíváncsiságból is. Minden pizonnyal a PR pénzkereseti lehetőség miatt erősíti ezt a verziót. Ennyi. Nyilván ha semmi nem számítana mindenki a turbóval járna:D:D:D

Tazzz - 2010.06.26   16:49

Pontosan, más karakterisztikája van, csak ezt egyesek nem fogják fel, nekem ezekkel van bajom. Aki tudatosan, és rendeltetés szerint választ és vezet dízelt, azokkal semmi bajom nincs, mert hát különbözőek vagyunk, az ő vezetési igényeihez-utazásaihoz lehet, hogy dízel kell, és akkor válasszon is úgy.
Én is szoktam néha dízelt vezetni ( családi kombi, vagy terepjáró pl ), és tényleg jó, hogy hamar van nyomaték, de sajnos hamar el is fogy, nem egy sportautó, nem is úgy kell használni, és akkor semmi gond nem lesz vele.
A bezöldülésre még annyit, hogy ugyan a dízelek kevesebbet fogyasztanak, így kímélve a föld kőolajkészleteit, viszont jóval több rákkeltő anyagot juttatnak a levegőbe a kipufogógázaikban, így az emberek egészségét nem kímélik... valamit valamiért ??! Ettől függetlenül szerintem ez a dízel Porsche SUV eléggé parasztvakítás és PR fogásnak néz ki... A sok ostoba és befolyásolható ember pedig megveszi, mert a tévében is ezt mutatják, hogy milyen jó...

G-Shock - 2010.06.26   09:43

Tazzz, igen az teljesen igaz, én sem szeretem ha maximális fordulaton járatják a dízeleket, mert szörnyű. De ezért más a karaktere. Hülye aki - ha csak nem létfontosságú - megtipor egy dízelt. Más karakterű sofőr kel hozzá. Én nagyon szeretem a dízeleket, de a benzineseket is élvezem:) Mondom nálam a cél meghatározza mire jó.

Kerestem egy másik linket, ahol ábrák is voltak, de nem tudom hová raktam.

Na, erről beszéltem az összevetésben, hogy max annyit lehet kijelenteni, hogy erre meg arra ilyen meg olyan használat és időtartam mellett adott autónak milyen jellemzői vannak, és ha valakinek az kell akkor neki az a jobb, de ha valakinek más akkor meg amaz. Persze ehhez a saját igényeinket is kell tudni osztályozni, de ebben az autós ujságok manapság kicsit torzító képet adnak a nagy bezöldülések miatt. Na a lényeg röviden, arra akartam kilyukadni, hogy pusztán kategóriákat nem szaroznék le, mert tényleg lehet hogy valakinek objektíve is arra van szüksége.

További 11 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szinte új autók féláron

Ami másnak bukás, az nálunk lehet haszon. Az első évben már durván esnek az új autók árai, és gépromboló legyen a talpán, aki képes ennyi idő alatt lelakni bármelyik ma gyártott kocsit.

Ami másnak bukás, az nálunk lehet haszon. Az els? évben már durván esnek az új autók árai, és gépromboló legyen a talpán, aki képes ennyi id? alatt lelakni ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

A mostani nagy hidegben van gondod az akkumulátorral?

A mostani nagy hidegben van gondod az akkumulátorral?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szinte új autók féláron Szinte új autók féláron Szinte új autók féláron F1: Schumachernek tetszik az új autó Összehasonlító teszt: Hyundai i40 - Toyota Avensis
Elektromos autó: Töltőpontok Budapesten Jaguar jégen VW 1,4 TSI Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Harc a hó ellen
GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó