2010.07.10. 08:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

26 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vezettük: FIAT 500 TwinAir 0,9

Lehet két hengerrel kevesebb?

Kulcsszavak: zöld, videó, Fiat, 500
2007 nyarán, fél évszázaddal az első generációs FIAT 500 bemutatója után az olaszok hatalmas buli keretében bemutatták a legendás modell második generációját. Azóta a kiskocsi minden születésnapjára jut valami újdonság. 2008-ban az erőtől duzzadó 500 Abarthot mutatták be, rá egy esztendővel érkezett a Fiat 500C nyitott tetővel, idén pedig a downsizing jegyében a mindössze kéthengeres TwinAir motoros változatnak örülhetnek a Fiat-bolondok.

Mire jó a két henger?

Kinézetre ugyanolyan, mint a többi

Rendes, magára valamit is adó autóbolond ritkán jön lázba akkor, ha ennyire kevés darab hengerről van szó. Hiszen már a három henger is gyanús, a kettő pedig a keleti blokkban szocializálódott autósnak egyet jelent a trabantos, polskis szenvedéssel.

De ha megpróbálunk kicsit zöldebben gondolkodni, lehetnek ennek előnyei is. Nemcsak a fáknak, bálnáknak, meg az ózonpajzsnak, hanem a pénztárcánknak is. Ugyan idehaza legfeljebb a megspórolt üzemanyag ára marad a családi kasszában, de Európa vidámabb felében az alacsony CO2 kibocsátású autók vásárlását adókedvezményekkel is ösztönzik.

A TwinAir motorok pedig alacsony CO2 kibocsátásúak, hiszen a hasonló teljesítményű, hagyományos motorokhoz képest harminc százalékkal kevesebb szén-dioxidot eregetnek a levegőbe. Ennek köszönhetően a Fiat flottakibocsátása 127,8 gramm, ezzel az olasz gyár a 10 legjobban fogyó autómárka közül a legkörnyezetkímélőbb Európában. Egymás után már a harmadik éve.

Zenétlen filmecske, kötelékben (is) haladó 500-asokkal:



Mennyire beteg?

Papíron, a gyári adatokat olvasgatva egyáltalán nem elkeserítő az aprócska motor. 173 km/órás csúcssebességre és 11 másodperces százas sprintre képes. Emellett betegesen étvágytalan, szintén a gyári specifikáció szerint városban 4,1 litert eszik kézi-váltóval, a robotizált változattal pedig ennél egy tized literrel kevesebbet gördít le a torkán.

Másfélszer akkorára nőtt ötven év alatt

Ez a fogyasztásos dolog jó hangzik ugyan, de az alig ötven kilométeres tesztút után nekünk a fedélzeti számítógép ennél jóval vadabb értékeket írt ki a gyárból még épphogy kikerült, még alig futott kocsikban. Mi egyelőre nem tulajdonítunk ennek különösebb jelentőséget, majd a tesztautónál mérünk igazi fogyasztást. De félünk, hogy a négy litert nem tudjuk majd hozni.

A különösen kompakt, könnyű motor 10 százalékkal könnyebb és 23 százalékkal rövidebb a hasonló teljesítményű, mezei benzinmotornál. A kompakt méret miatt szinte kínálja magát, hogy a jövőben elektromos hajtású motorral házasítva kisebb kocsikban hibrid hajtásként is bekerüljön.

De nézzük, mit is tud két henger!

Indítás után teljesen idétlen hangok jönnek a felnyitott motorháztető alól. Elsőre komolyan a kis-polskis életérzés tör rá az emberre, csak annyi a különbség, hogy az alapjáraton magára hagyott 500-as nem ugrált le magától az útról. Sőt, az autóban ülve szinte semmit nem lehetett érezni a két henger harcából, hála a mélyben dolgozó kiegyenlítőtengelynek a kocsi nem nagyon ráz. Indulás után leginkább olyan hangulata van benne a vezetőnek, mintha valami irgalmatlan erős robogón ülne. Igen, nagyon szokatlan a kéthengeres motorhang, kerek kormány mögött ülve.

Hallgassa meg, hogyan szól a kéthengeres motor:



Bentről nem zajos a kis motor

Újabb meglepetés következik, amikor megindulunk vele. Bár a bemutatón csak a 85 lóerős változatot próbálgattuk lesz belőle 65 és 105 lóerős is - ebben is bőven volt elég erő. Városban a legjobb, de autópályán is csak nagyobb tempónál kell elfelejteni a lendületes előzéseket, de elég hamar elkezd húzni.

Szokni kell azt is, hogy a 130-nál 3500-at forgó motor sokkal lassabbnak hallatszik, mint amennyit a fordulatszámmérő mutat. Mezei, négyhengeres benzinesnél ez már akár zavaró is lehet, de a TwinAirben inkább komótos duruzsolásnak hallatszik.

Drága?

Sajnos hiába érdeklődtünk a szeptemberben érkező kéthengeres kisautó hazai ára felől, még csak tippeket sem tudtunk kihúzni az importőrből. Csupán az olasz árát tudjuk tájékoztatásul ideírni, amely a legolcsóbb változatnál 13 ezer euró. Ez sajnos nem kevés.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

26 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 26)

poker - 2010.07.20   00:12

jó kis kocsi! elfogadnám! de ez a duruzsolás! ha kívülről is ilyen a hangja, lehet h meggondolnám magam. egyébként a fiatoknak szinte nincs is hangjuk. belülről kb semmi.

v_holiday - 2010.07.18   19:32

Ne legyen vele bajod. 40 éve 3 liter alatt lenéztek minden motort. Aztán neked már a 2 liter is elég lenne...

Mini Cooper S - 2010.07.18   15:16

v_holiday: Énnekem nem a turbóval van bajom, ahnem a kis lökettérfogattal, a turbós motorokat pedig kifejezetten szeretem, tényleg szép hangja van. A nagyobb löketű szívót meg azért hozom fel, mert nagyobb motor ugyanolyan autóhoz szerintem egy kicsit biztosabb haladást nyújt még nagy sebességnél is.
Na mindegy, hogyha ez a motor meg a társai megbízhatók lesznek, én leszek ezeknek a motoroknak a legnagyobb tisztelőjük:)))

DivX - 2010.07.16   17:36

Olyan kicsit kispolák és trabi keverék a hangja :D

v_holiday - 2010.07.16   11:32

Mini Cooper S!
Valóban arra való a hozzászólás, hogy véleményt alkossunk. Ám ez a vélemény lehet értékes és értéktelen, vagdalkozás is. Te csípőből fikázol valamit, amit én pl. használok. A te véleményed találgatás, az enyém tapasztalat. S amikor ezt szóvá teszem, akkor jön Osikuru haverod és okád egy jót. Te meg azt mondod, a nagy motorú autóknak szebb a hangjuk...Talán igen. Amikben 6-8-12 henger van. Ám az általad folyton előcitált 1,8-2,0 literes aggregátok szinte kivétel nélkül 4 hengeresek, s ha már itt tartunk, hallottál már turbót fütyülni?...Kevés ember mondja, hogy egy 4 hengeres turbónak nem szebb a motorhangja, mint egy szívóé.
A megbízhatóságról annyit, hogy éppen ma reggel olvastam egy veterán újságban egy 34 lóerős 1,7-es matuzsálemről. Meg egy 2,5 literes, sor6-os, 75 lóerős másiról. Alig maradt belőlük, pedig ti azokat a blokkokat mind örök életűnek hiszitek.
2010-et írunk. A technológia, anyagmegmunkálás annyit fejlődött, hogy a mai kis turbómotorok klasszisokkal hosszabb élettartamot sejtetnek, mint hajdani társaik. 30 éve egy motor átlagos élettartama alig volt több 100.000 km-nél. Ma ez ennek a 3x-osa.
Ne akarjatok előre találgatni, mert ami még nem történt meg, az nem bizonyítható.
Annyi mindent hallottam már a pesszimistáktól. A '90-es évek elején mindenki a katalizétort temette, mára azt sem tudjátok, van-e az autóban? Aztán a dieselekről terjedt el, hogy lomhák, s nézd csak mi történt mára?
Szóval nem kell jósolgatni. Használni kell az autókat, s elfogadni, hogy a fejlődés nem áll meg, egyre jobbak a blokkok, s egyre kisebbek is, ezáltal kevesebbet fogyasztanak, ami nekünk jó. Egyrészt több marad a zsebünkben, másrészt a Föld is meghálálja.
A turbó pedig kegyetlenül jól fütyül, ha gondolod, megmutatom egyszer.
:-)

További 21 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Renault sportkocsi 400 lóer?vel BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó