Lehet és érdemes is vitatkozni azon, mi a jövő az autózásban. Ma az elektromos autókban gyakorlatilag a fűtéssel és a légkondival állítjuk be a hatótávolságot és az akkutechnika állása szerint
a LEAF-nél nagyobb méretben nem érdemes tisztán akkumulátoros elektromos autót gyártani.
Átmenet a hibridekkelEbben a helyzetben a környezetszennyezés csökkentésére jó megoldás lehet a benzines-elektromos hibridhajtás, annak minden változatával a
konnektorból tölthető hibrideken át az alapvetően villanyautóként működő, de benzines motorral is ellátott
Opel Amperáig.
A felső kategóriás hibridek közé az Infiniti is benevezett, az itthon 16,5 millió forinttól megrendelhető M35h-val. Lamara Roland az autóMAGAZIN-tól pár hónapja vezetett egyet és mondta hogy jó lesz, csak azt nem, hogy ennyire.
Azzal nem sokat mondok, ha a kategória legjobb hibridjének nevezem, mert ehhez elég a Lexus GS-t felülmúlnia, ami a minimum egy új autótól a hatéves konkurenssel szemben.
Figyelmeztető hang 30 alatt Mindössze 162 g szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. A dízel M 199-et és közel nem megy így
|
Az M a világ első hibridautója, amely a VSP (Vehicle Sound for Pedestrians) funkció révén nem zavaró, mégis kivehető hanggal figyelmezteti a gyalogosokat és biciklistákat 30 kilométer/óra alatt az első lökhárító mögötti hangszóróból.
Nem árt az egyébként kikapcsolható akusztikus jelzés, mert a villanymotorral elindulva kísérteties csendben oson a luxusautó.
A hang magassága és ereje is változik, én elsőre nem jöttem rá, hogy ez most az autó által kiadott figyelmeztetés, mert nem együgyű sípolásról van szó.
Nissan hibrid, egyszerűen
 306 lóerős a benzines, 68 a villanymotor. A két kuplunggal működő hibridrendszer szellemesen egyszerű és hatékony
|
Egyszerű és az első próbaút alapján igen hatékony hibridrendszert fejlesztett ki luxusmárkája, az Infiniti számára a Nissan. A hajtásláncban nincs hidrodinamikus nyomatékváltó, mint a normál automata váltós kocsikban.
Nélküle könnyebb az autó és a hajtásláncnak is kisebbek a veszteségei, amitől 10 százalékkal takarékosabban működik az M, mint hagyományos automatával tenné. Maga a váltó azonos a többi Infinitiből illetve a Nissan 370Z-ből ismert hétfokozatú automatával.
A benzines motor 3,5 literes és 306 lóerős, az elektromos teljesítménye 50 kW (68 LE), nyomatékuk 350 illetve 270 Nm. Két kuplunggal dolgozik a hajtásrendszer. Az elsővel, amely egy száraz kuplung a V6 és a váltóval egybeépített villanymotor között, a benzines iktatható ki a hajtásláncból.
 Ilyenkor a villamos gép besegít a benzinesnek a hajtásba
|
Így a villanymotorral haladva vagy gázelvételkor nem kell energiát pazarolni a forgatására, mint a Jazz Hybridben. (A Honda alacsonyabb ára miatt ez ott ésszerű kompromisszum.) A másik egy olajos kuplung a villanymotor túloldalán.
Az elektromos motor szolgál generátorként is, a hibridakkuk töltésével visszanyerhető a mozgási energia egy része gázelvételkor vagy fékezéskor.
A hibridrendszer akkumulátora lítium-ion, ami a Toyota és a Lexus hibridekben vagy a Touareg Hybridben lévő nikkel-fémhidridnél sokkal drágább és magasabb energiasűrűségű, de a robbanásveszély, a költségek és az NiMH akkuk tartóssága miatt csak hosszas fejlesztési idő után kerülhetett be szériaautóba, például a Mercedes-Benz S 400 Hybridbe.
Villanymotorral majdnem százig A sportváltozat 20 collos felnije és a négykerék-kormányzás nem rendelhető a hibridhez
|
A két motor önállóan is hajthatja az autót, de alapesetben tandemben működnek. Elektromos hajtással elvileg akár 100 km/óráig gyorsítható az autó, nekünk 80-ig sikerült, ha elég türelmesen nyomtuk a gázt.
Nehéz volt visszafogni magunkat. Szép, szép, hogy nem zabál annyit és nem pusztít el annyi kis bálnát, mint egy benzines, de a tulajdonosok azért fogják szeretni, amiért a turbódízeleket is: az erőért és a gyorsulásért.
Autobahn, belső sávNémetországban, Frankfurt környékén volt módunk először kipróbálni az autót, ahol nem mindenütt van sebességkorlátozás. A hibrid uralta az Autobahn belső sávját, 220-230-nál kicsit sem izzadt a tenyerem és kollégámmal még a hangunkat sem kellett felemelnünk.
 Azonos kivitelben a hibrid 100 ezer forinttal kevesebbe kerül a 320 lóerős benzinesnél és 300 ezerrel többe a 238 lóerős V6 dízelnél
|
Ám egy felső kategóriás autóban ez magától értetődő, az M-ben is az a meglepő, ahogy 140-160-ról ellő. Az automata visszakapcsol hetedikből, közben felüvölt a V6 és a villanymotor betolja a közösbe erejét, amiben nem a 68 lóerő az igazán érdekes, hanem a 270 Nm nyomaték.
Mintha hirtelen ránk rántanák a horizontot, úgy indul meg. A mutatók végigvágtatnak a skálán, 220-nál 4300 körül forog a motor hetedikben, innen már nincs messze a leszabályozás 250-nél.
Papíron 7 liter, reálisan 9-10A 7,0 literes szabványos fogyasztás és a 162 g/km szén-dioxid-kibocsátás szinte megmagyarázhatatlanul jó egy ennyire potens autótól, még azzal együtt is, hogy a mostani szabványos ciklus nagyon kedvez a motorleállító automatikával szerelt kocsiknak, éljenek akár benzinen, akár gázolajon.
| | Infiniti M30d
| Infiniti M35h
| Lexus GS450h
|
| Listaár | 15 270 000 - 18 750 000 Ft | 16 520 000 - 18 250000 Ft | 14 700 000 - 19 600 000 Ft |
| Teljesítmény (belső égésű V6) | 3,0 l / 238 LE
| 3,5 l/306 LE
| 3,5 l / 296 LE
|
Teljesítmény villamos gép / hibridrendszer összteljesítménye
| Nincs villanymotor
| 50kW (68 LE)/
364 LE
| 147kW (200 LE) / 345 LE
|
| Nyomaték | 550 Nm
| 350/270 Nm
| 368/275 Nm
|
Gyorsulás 0-100 km/h/ végsebesség | 6,9s / 250 km/h
| 5,5 s / 250 km/h
| 5,9 s / 250 km/h
|
Átlagfogyasztás/ CO2-emisszió | 7,5 l/100 km 199 g/km
| 7,0 l/100 km 162 g/km
| 7,7 l/100 km 179 g/km
|
 Villanymotoros rásegítéssel 160-ról is szívbemarkolóan gyorsul az M35h és mit sem érezni a sebességből
|
Ha kézzel váltunk, nem kapcsol feljebb az automata és az ESP kikapcsolásához sem kell percekig masszírozni a gombot.
Kipörgésgátlás nélkül rövid az átmenet a normál autózás és az élet legsűrűje között.
Nem árt, ha a pilótában több a tehetség, mint a lelkesedés, amikor egyedül küzd meg 364 lóerővel a két hátsó keréken.
Biztonságos reptéren jókat lehetne farolni az M-mel, bár urasabb autó, messze nem olyan agilis mint
a kisebb G37, amely igazi sportlimuzin.
Árammal is elgurul Nagyon nem látszik a fantáziátlan faron, hogy az Infiniti a design révén akar kitűnni a kategóriából
|
Csak az Eco üzemmódtól kíméljen meg a jó sors. Ilyenkor a minimálisnál mélyebb gázadásra a számítógép a gázpedál ellenállásának növelésével reagál. Elvileg egy tökéletesen intuitív segítség a takarékosabb vezetéshez, de túl korán és túl keménnyé válik tőle a gázpedál, ezért a legtöbben alighanem kikapcsolják.
Bizonyos mérések szerint az autó akár az üzemidő felét is képes csak az elektromos motorral haladni, ha finom gázadással használják, mindenesetre a középső kis, a középkonzoli nagy kijelző folyamatábráin illetve a felgyulladó EV (electric vehicle) feliraton is látni, ha a villamos gép egyedül dolgozik.
A Hybrid feliratokon kívül az autó külsejében nincs semmi különbség a többi M-hez képest, a kiváló, 0,26-os alaktényező is közös.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK
Belül is megegyeznek, egyforma az ezüsttel díszített és barnára pácolt, de eredetileg fehér kőrisfa betét, a kapitális hímeknek is elegendő lábhely és fejtér hátul, a 200 fölött is imponáló csend, a szellőztethető bőrülések kényelme valamint a világraszóló zenei élmény, ha a tulaj áldoz a BOSE hangrendszerre.
Két kategóriával kisebb a csomagtérBár jobb energiasűrűsége miatt az M lítium-ion hibridakkumulátorából kevesebb is elég, mint a megszokott NiMH-ból, a telepek így is sokat elvesznek a csomagtérből. Az eredeti 500-ból 350 liter maradt, mint egy Golfban vagy Focusban. Egy GS hibridé 280.
Nem hittem, hogy tényleg belefér négy golfzsák, amiben fél disznó vagy babakocsi helyett a nemes és drága autók gyártói számolnak, de a gyári fotók tanúsága szerint képes elnyelni mind a négyet.
Árban a dízel és a benzines között16 520 000 forinttól kapható itthon az M35h, amelyet az Infiniti alapáron is gazdagon megszór extrákkal. Azonos felszereltséggel a 320 lóerős M37 benzines 100 ezer forinttal többe kerül, a dízel 300 ezerrel kevesebbe. A benzines motorra kiszabott 3 207 000 helyett a hibridre érvényes 190 000 forintos regadó miatt a sima V6 itthon halálra van ítélve, de a két százaléknyi felár a V6-os dízellel szemben is bőven versenyképessé teszi a hibridet.
Tisztább, kulturáltabb, halkabb és jóval erősebb a hibrid a dízelnél, ráadásul a szabványos ciklus alapján fél literrel kevesebbet, kereken hét litert fogyaszt. Lehet, hogy a Lexus GS-hez és az RX-hez hasonlóan az Infiniti M-ből is száz százalékhoz közelít majd a hibridek aránya.