2008.06.09. 14:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Renault Koleos: Új terepen

Vezettük: Renault Koleos

Kulcsszavak: szabadidő-autó, Renault, Koleso
gumi.vezess.hu
Öszvérrel az előítélet ellen

Kifejezetten halk autó

Bár korábban is volt a Renault-nak négykerék-hajtású modellje, de a Scénic RX4 nem terepre készült. Ám mégis a Koles elődjének tekinthető, mert a Renault úgy akarta megépíteni első terepjáróját, hogy az egyterűk variálhatóságát vegyítse a szedánok közúti viselkedésével, miközben terepen sem vall szégyent. Na, ehhez kellett a távol-keleti varázsfegyver.

A Nissan mellett a Samsung is Renault-é. A Koleos pedig igazából a Samsung QM5, amihez a hajtást a Nissan adta. A Dél-Koreában készülő autót ugyan 40 országban árulják majd, de harmadát az otthoni piacra szánják, ezért tűnik kissé furának. Szokni kell a formáját, amit renault-s fényszóróval és hűtőmaszkkal tettek európai "családtaggá". A magasan ülő kasztni alsó harmadának csónakszerű kialakítása az átlagosnál nagyobb terepszögekkel vértezi fel a járgányt. Ez nem egy diszkóterepjáró, mint látatlanban gondolnánk.

Egyterűsen tágas

Bézs színben is készül

Érdekesség a kagylószerűen kétfelé nyíló hátsó ajtó, ami szabad utat enged az alaphelyzetben 450 literes csomagtartónak. Ötletes, hogy kisebb dolgoknál elég csak a felső részt kinyitni, de az alsó rész lenyitott állapotában viszonylag nehéz a csomagtér végébe pakolni. Más szempontból praktikus, hiszen 200 kilót bír, széknek is jó.

Ha a hátsó traktus nem volna elég, akkor további 70 liternyi rekeszekbe szórhatjuk szét dolgainkat, ezekből épp úgy jutott, a padlóba, az ülés alá, mint a könyöklőbe, vagy az ajtók oldalába. Ezek azonban az utasok kényelmét nem befolyásolják, akiknek elöl tágas, hátul elég hely jut. Az egyetlen gyenge pont a vezetőülés kissé magas helyzete és a visszafogott oldaltartása. A jobb első ülés lehajtható asztalnak is, így akár 2,6 méteres tárgyat is szállíthatunk.

Videón a Renault Koleos:



Kütyük minden mennyiségben

Az egyértelműen renault-s formákból rajzolt utastérben a francia gyárnál megszokott módon, sok-sok innovatív kényelmi megoldással találkozunk. A kulcsnélküli indítás, az elektronikus kézifék, a parkolóradar, a hangvezérelt navigációs rendszer vagy a Bluetooth-kapcsolat már nem újdonság, viszont a Bose-hifi most először tűnik fel a francia gyár modelljében.

Kukacírással is STOP-ot jelent

A hét hagyományos hangszórót és egy mélynyomót felvonultató hangrendszer, a hagyományos zene-CD mellett MP3-asról, vagy a csatlakozón keresztül közvetlenül az iPodról is kaphatja az ütemet. Lényeg a lényeg: remekül szól.

Ám nemcsak a dübörgő zenével "csendes" az utastér, önmagában is kifejezetten halk a Koleos. Az anyagminőség jó, az összeszerelési minőségről csak annyit, hogy öt hete rótták nap mint nap az autók a barátságtalan útvonalat, mire mi sorra kerültünk, de a beltérben semmi nem zörgött és futómű sem nyavalygott.   

Milyen motorok viszik előre a Koleost és hogyan viselkedik aszfalton vagy ha letérünk onnan? A második oldalon ez is kiderül.  Mint ahogy az is, mi köze Palik Lászlónak az autóhoz.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó