2007.02.27. 08:00

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszten az új Lada

Lada Kalina - Kelet gépe

Kulcsszavak: retro, Kalina, 1118, Lada, Logan, Lada
Kevés van belőle, ezért nagyon megnézik

Megérkezem a csepeli Védgát utcába, a Hungarolada központjába. Elsőre azt hiszik, hogy autót akarok venni.
- Ezt akarja Ladára cserélni, kérdezik a Sorentóra mutatva, amivel érkeztem.
- Nem, az új Ladát szeretném vezetni és lefotózni.
- Maga újságíró?
- Igen.
- Képek is lesznek?
- Ha rajtam múlik, lesznek.
- Akkor az igazgató úr autóját visszük, mert az tiszta.

Sokunknak jelent sokat

Helsinkire hasonlít: se kelet, se nyugat

Míg a szervezés tart, eszembe jut az Auto Revue osztrák lap cikke, mely szerint a Lada az állami tervutasítás, a forrásban lévő átszervezés és a nagytőkés kisstílűség között vergődik. A sajátos stratégia részeként Nyugat-Európába is a lépcsőshátú Kalinát exportálják, ahol a kis limuzinokra annyira nincs kereslet, hogy az Opel Németországban be sem mutatja az Astra Sedant.

Mi a Ladára máshogy nézünk, amit nyugaton nem érthetnek. A korosztályom fele Ladákban nőtt fel, egy kis részük talán ezerkettesben is fogant. Rengeteg családnak volt legalább egy Zsigulija, amely akkoriban tényleg a legjobb autó volt a Merkur kínálatából. Mifelénk stabilan a limuzin az ideális a háromféle modell közül, mert az ötajtós kicsi családi autónak, a kombi meg biztos többe kerülne a limuzinnál.

Kalinka-projekt

Kemény a műanag, mint a Samaráé

A gyár egy ideig csak Euro 3-as motort tudott szállítani, ezért csúszással tavaly év végén érkezett meg hazánkba az első Kalina. Illetve itthon Lada 1118, talán hogy ne keverje mindenki a vodkával. Nálunk legalábbis Kalinka-projektnéven futottak a modern Lada kipróbálását célzó erőfeszítések, de mi mondjuk koccintósak vagyunk.

Aki csak ezerkettest, Moszkvicsot, ne adj Isten Tavriát látott közelről, el sem hiszi, hogy ez is orosz autó. Ez már nem az a darabos és elnagyolt ruszki vonulat, ami a húsdarálótól a bányagépekig ismerős.

Ez már nyugat?

Togliattiban egy német céggel új gyártósort építtettek fel a Kalinához, ami látszik is rajta. Az illesztésekbe már nem fér be a hüvelykujjam, a fényezésben sincsenek hibák, az alapáron adott metálszín is feldobja a kocsit. A formaterv alapján 10-12 éve bármelyik európai vagy koreai autógyár betolhatta volna a standjára a fényes autószalonokon. Ha okosat akarnék mondani, "organikus korai 90-es évek"-dizájnnak nevezném, hátha az jelent valamit. A gömbölyű Corsából a limuzin néz ki hasonlóan.

Aki már vezette a Kalinát és tudja az árát is, annak kár lapozni. Odaát kiderül még, hogy kik adnak milliókat egy új Ladáért

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó