Teszt: Volvo S60 2.0T Summum

Lát, gondolkodik, fékez: Volvo S60

Kulcsszavak: videó, középkategória, biztonság, Volvo, S60

Forma

A kocsi formája remek - a Volvónak még a kemény diónak számító keménytetős kabrióból is sikerült szépet faragni -, bár a négyajtós műsorszámban sem könnyű feladat igazán csinosat alkotni. Az S60-as tesztautó külseje arányos, sportos, tele van finom, elegáns megoldásokkal, és nem utolsósorban van színe. Nem szürke galambként olvad bele az autózó tömegbe, hanem "rézvörös-metálba" öltözve büszkén megmutatja magát a világnak. Az utcán nézik is rendesen, a megbámulási együtthatója jóval a várt érték feletti.

Kellemes illat, jó anyagok

Szép, remek anyagok az utastérben

A Volvók belseje eddig is a jobbak közé tartozott, így nem meglepetés, hogy az új S60-asé is kiváló. Nemes anyagok, gondos, precíz kidolgozás, és mindezek tetejébe még mutatós is. A műszerfal megmutatja, amit kell, de nem ejti rabul a szemet semmiféle fondorlattal. A kárpitozás, az ülések kényelme hibátlan, az apró kacatoknak is megvan a helyük, és az USB-csatlakozó az MP3-as zenéinket is meg tudja emészteni, sőt, a pendrive-on lévő videót is megmutatja a központi kijelzőn. Persze csak álló helyzetben. A lebegő középkonzol mögötti tér teljesen elérhetetlen, nekem csupán a belső fényképek készítésénél tűnt fel, hogy egyáltalán lehet oda tenni valamit.

Kormánya háromküllős, némi sportos, fémhatású plasztik beütéssel, kellő vastagsággal és menüből állítható, háromféle rásegítéssel. Ha már a menünél tartunk, érdemes megjegyezni a középkonzolra költözött, csodás képminőségű kijelzőt is, amely a tolatókamera képét, a navigációs képernyőt, illetve a menüpontokat jeleníti meg. Utóbbit a kelleténél sajnos sokkal lassabban, ezen még volna mit finomítani. Mint ahogy az is zavaró, amikor a tolatókamera képét takarja ki valami elfogadni való, figyelmeztető felirat.

Ergonómia: jeles

Lebegő középkonzol, nehezen hasznosítható hátsó térrel

A lassúságon kívül másba nem köthetünk bele, a különféle menüpontok logikus csoportokba kerültek és rengeteg ponton hagyják, hogy a vezető saját ízlése szerintire finomítsa az autót. Remek, ez jó a mérnököknek is, hiszen nem kell azon törniük a fejüket, hogy a vevő mit szeretne, és a tulajdonosoknak is, hiszen nem kell alkalmazkodniuk a nagy átlaghoz. Tetszettek az újfajta gombok és a tekerhető hőmérséklet-szabályzó, valamint a kormányon lévő gombok is. Nagy kedvencem pedig a kulcsnyomkodás mentes autózás. Az ajtónyitáshoz még a kilincsen lévő gombot sem kell nyomogatni, és ami még zseniális, bármelyik ajtónál állva egy érintéssel bezárható az autó. Igazán kényelmes megoldás.


Erő és étvágy

A kétliteres, turbós benzinmotor amellett, hogy nyolc másodperc alatt gyorsítja 100-as tempóra az S60-as másfél tonnáját, meglehetősen iszákos szerkezet. A fedélzeti számítógép szerint 14,4 liter benzinre van szüksége száz kilométerre, de mi ennél is rémisztőbb értéket, 15 liternél kicsivel többet mértünk. Igaz, végig városban kocsikáztunk a Volvóval, meg ugye a tököli repülőtéren is beletettünk durván egy tízest, de ez még így is elég meredek.

Ha sikerül túltennünk magunkat ezen a gyomroson, és elfelejtjük a tankolás szomorú perceit, akkor a 203 lóerős, csendesen járó motor szórakoztató percekkel ajándékozhat meg minket, a hatfokozatú, indulásnál ugyan néha határozatlankodó, duplakuplungos automatikus váltóval karöltve. Pláne, hogy a közlekedők nem ahhoz szoktak hozzá, hogy egy Volvo sportosan fürge is lehet. Az S60-as pedig fürge. A peres gumik és a sportos futóműbeállítás ellenére a menetkomforttal sincs baj, nekem kifejezetten tetszett a határozott viselkedése. De persze ízlések és pofonok.

Biztonság

A felső sorban a biztonsági segítség

A Volvo S60-as vezetőjére és utasaira rengeteg biztonsági kütyü figyel. Ha irányjelző használata nélkül keresztezzük a sávelválasztó vonalat, a rendszer sípol, a tükrökbe épített kamerák a holtteret figyelik és jeleznek, ha van ott valaki, a tolatókamera, radarral kombinálva az autó környékét tartja szemmel. Az adaptív tempomat képes a beállított követési távolságot is tartani, sőt, megállni a lámpánál lefékező autó után, majd bizonyos időn belül újra elindulni. Szenzációs, teljesen ellustulhatunk vezetés közben, csak kormányozni kell.

Olaf-teszt

Ha egy autó azzal kérkedik, hogy ő a legbiztonságosabb Volvo, akkor azt illik próbára is tenni. Rövid egyeztetés után - nem akartunk házilag barkácsolt papíremberrel szerencsétlenkedni - kölcsönkértük a Volvo garázsában lapuló szivacsfigurát. Igaz, hogy ő is kisipari munka, de legalább rámegy a láthatósági ködmön és van csinos Volvo-zacskó arca. A repülőtér betonján fel-alá szaladgáló szelekkel ugyan meggyűlt a bajunk, de végül egy hosszú ágdarabbal kitámasztottuk a próbababát és elkezdhettük a próbát.

Ha a fékre lépünk, a továbbiakban miénk a főszerep

Gyári adatok szerint úgy 35 km/órás tempóig képes a rendszer megállítani az autót, ha gyalogost lát. Mivel az adaptív tempomat 35 km/óra alatt csak akkor működik, ha egy másik autót kell követni, így nekünk a nekifutás alatt kellett nagyjából belőni a megfelelő tempót. Az első kísérlet még igen kellemetlen volt - nem tudom, próbáltak-e már fék nélkül nagyméretű szivacsembert elütni -, bár az autó sikerrel megóvta a bábut. Itt még csak a gázról lelépve, egyszerűen gurultunk a szivacsember felé, de a következő kísérletet már gázadással ejtettük meg. Az eredmény ugyanaz, határozott fékezés, a gázpedál taposása ellenére is.

Felbátorodva a kezdeti sikereken, megpróbáltuk kicsit nagyobb tempóval is. Valahol negyven tájékán csúsztunk bele először a szivacstérdekbe, de a kocsi még ennél a sebességnél is görcsösen nyomta a féket. Megállni már nem tudott, de a becsapódás erejét megpróbálta minimálisra csökkenteni. Néha be-becsúszott egy gázolás is, ami legtöbbször a sofőr lelkén száradt. Ugyanis ha rálépünk a fékre, vagy más jelét adjuk, hogy észrevettük a gyalogost, a Volvo jól nevelten azonnal visszaadja az irányítást a sofőrnek. A tesztet végül ötven körüli, szándékos gázolással zártuk. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk, mitől is ment meg az 590 ezer forintos biztonsági csomag.

Alább pedig a videót tekinthetik meg a próbákról:



Mielőtt nagyon felhergelnénk magunkat azon, hogy negyven felett miért nem áll meg magától az autó, és hogy bizonyos pedálmozdulatok mellett miért nem vészfékez, gondoljunk bele egy kicsit jobban, hogy a rendszert nem azért találták ki, hogy helyettünk vezessen, hanem azért, hogy extrém esetekben megmentsen attól, hogy életünk egy részét a sitten szomorkodva kelljen eltöltenünk. Esetleg attól, hogy testes lelkiismeret-furdalással kelljen élnünk. És ha csak egyetlenegyszer ment meg valakit egy dupla térdtöréstől - súlyosabbról nem is beszélve -, már megérte.









A belsőkamerás felvételekhez a Car Cam kameráját használtuk!