Teszt: Volvo S40 1.9D - Svéd acél, francia szív

Kulcsszavak: Volvo, S40

A kilencvenes évek legelején az akkor még nem a Fordhoz tartozó Volvo a japán Mitsubishivel közösen vágott bele a 400-as típuscsalád utódmodelljének kifejlesztésébe és gyártásába. Az S40/V40 páros a japán gyárral közös hollandiai NedCar üzemben készül közös padlólemezre a Mitsubishi Carismával.

A Volvo S40/V40 kettősön tavaly hajtottak végre jelentős módosításokat a svédek. Az autó több mint 1000 ponton változott, ami kisebb változásokban a külsőn is érzékelhető. A tavalyi modellfrissítéskor nem került új dízelmotor a középkategóriás Volvóba. Ami késik, nem múlik, 2001 közepétől ugyanis egy modern, közös nyomócsöves dízelmotorral is rendelhető a 40-es Volvo sorozat.

Mivel a 40-es szériába beszerelt dízelmotort más Volvókba nem építik be, a svéd gyár nem költött új dízelmotor kifejlesztésére. Dízelmotort már korábban, a 80-as évek elején is vásárolt modelljeibe a Volvo, és most a S40/V40 vásárlóinak dízeléhségét is egy Renault dízelmotorral próbálja kielégíteni. Az 1.9 literes common-rail dízelmotor a Renault Laguna II-ből érkezik, ám paraméterei enyhén módosultak. Teljesítménye öt lóerővel csökkent 115-re, forgatónyomatéka 265 Nm. A teljesítménycsökkenés ellenére a motor kifejezetten erősnek számít.

A sluszkulcs elfordításával csak hosszú pihenő után reggel, a garázsban indítózva látjuk felvillanni az izzítógyertya visszajelző fényét, ám az akkor is csak egy pillanatig világít. Más helyzetekben az izzításjelzővel nem is találkozunk. A motor beindítása után szolidan érezteti dízeles morgását az utastérben. A mély tónusú, erőt sugárzó hang gyorsításkor és egyenletes sebességnél is mindvégig jelen van, ám sosem zavaróan. A dízelmotor remegése egyedül a pedálokon érezhető kis mértékben.

A gázolajos erőforrás állóhelybeni szemlélése után a ötfokozatú váltó puha anyaggal burkolt karjához nyúlunk és finom kattanással az egyes fokozatba kapcsolunk. Induláskor a motor visszafogottan hozza lendületbe az 1375 kg súlyú autót, ám valamivel a 2000-es fordulat elérése előtt lórúgás-szerűen meglódítja a karosszériát, és könnyen kipörgeti a hajtott első kerekeket. Az egyes fokozat gyorsan leforog, 4000-es fordulat fölött csökken a motor ereje. Ekkor eszünkbe jut, hogy a 265 Nm-es nyomaték tényleg 1750 és 4000 fordulat közt van jelen. Ha időben tudjuk a kettes fokozatot kapcsolni, ismét sportautós "nyikkanással" és újabb lórúgással felel az autó. A következő váltás és lórúgás egészen az ötödik fokozat eléréséig tart, amikor is 120 körül még mindig nagy erővel mozdítja előre az autót a modern dízelmotor. Az erőteljes gyorsulás szinte a 195 km/órás végsebesség eléréséig tapasztalható, persze nem magyar közúton.
A fokozatokat megfelelő ütemben kapcsolva akár a gyár által megadott 10.5 másodperces 100-ra gyorsulás is elérhető.

Az élénk menetteljesítmények ellenére öreguras tempóhoz tartozó fogyasztással kecsegtet a dízel S40-es. A gyár által megadott adatok szépen hangzanak. 7.5 liter a városi, 5,4 liter/100 km a vegyes fogyasztás. Mi ennél egy kicsit többet, 7,5 liter/100 kilométeres átlagos értéket mértünk, de ehhez hozzátartozik, hogy főleg városban jártunk az autóval bekapcsolt légkondicionálóval, és nem a minél kisebb fogyasztási érték produkálása lebegett a szemünk előtt.

Túllendülve a nagyon jól sikerült dízelmotor által gerjesztett örömünkön, más szemmel is megvizsgálhatjuk az autót. A vezetőülésbe beülve az autós minden kapcsolót elsőre ott talál, ahova nyúl érte. Minden apró gombnak azonnal tudni lehet a funkcióját, még az elsőre bonyolultnak tűnő tempomat is kezelési könyv nélkül használható. A fűtés-szellőzés kapcsolói jó helyre kerültek és könnyen kezelhetők.

Az extraként rendelhető CD-s és kazettás rádió is praktikusan működtethető három tekerőgombbal. A rádióállomásokat is ezen tekerőgombokkal választhatjuk ki. Ezzel a módszerrel sok nyomógomb hagyható el, miközben a csatornák kiválasztása még egyszerűbbé válik.

A vezető és az utasok körül is rengeteg apró és nagyobb tároló rekesz várja a kisebb-nagyobb holmikat. Az első ülések elején és hátán is található "kenguru zseb". Az előbbi az első utasoknak, az utóbbi a hátsóknak kínál további rakodóhelyet. Az üléstámlán kívül a hátsó utasok az ajtózsebekbe is rejthetnek egy-két apróságot. A hátul ülő három utas mindegyikét hárompontos biztonsági öv és fejtámla óvja. A első övek övfeszítővel és överő-korlátozóval vannak ellátva. A biztonsági övek felső rögzítési pontja hátul nem, elöl pedig automatikusan állítható. Ez azt jelenti, hogy az öveknek vájt résben az öv felső bekötési pontja a vezető vállmagasságával együtt emelkedik.

Az elöl ülő két személynek bőséges tér jut. Az ülőlap elején és hátulján külön állítható magasságú, gerinctámasszal ellátott vezetőülésben mindenféle alkatú vezető megtalálja a kényelmes üléspozíciót. A hátul ülőket kevésbé kényezteti a V30 megjelenéséig legkisebbnek számító Volvo: a 178 centis vezető mögött ülő átlagos magasságú utasnak szűk lábhely jut. Igaz, a fejtér még magas embereknek is elegendő hátul. Könyöktámasz a hátsó sorban felárért rendelhető, ekkor pohártartó is jár a könyöklőhöz. Felár nélkül kapnak azonban a hátsó utasok olvasólámpát.

A rugózási kényelem is elöl jobb. Hátul a futómű az úthibákat sokkal hatékonyabban eltüntető első McPherson rugóstagoknál kevésbé jól kezeli az egyenetlenségeket. Síneken vagy gödrökön áthajtva bedobbannak az úthibák. Ennek okát részben a tesztautó 16 colos kerekeire szerelt 205/50 gumiabroncsok adják. Ezekkel a felnikkel nemcsak az autó szépsége érvényesül jobban, hanem az útfekvés is javul. Nagy sebességgel vett fordulókban az autó enyhén alulkormányozottként viselkedik.

A csomagtérfedelet - akárcsak a motorháztetőt - teleszkóp emeli a magasba. A tágas csomagtér csak viszonylag szűk nyíláson át közelíthető meg. A dízelmotorral könnyen megvalósítható tempós haladáskor táncra perdülésre hajlamos holmikat a szépen burkolt csomagtartóban lévő kampókhoz rögzíthetjük. Az alaphelyzetben is tekintélyes, 471 liter méretű rakodótér az ülések 70/30 arányú előredöntésével akár 853 literre is bővíthető. A nagy poggyászterű lépcsős hátú autók általános hátránya, az, hogy tolatáskor a magas csomagtartóperem sokat takar a mögöttünk lévő világból, az S40-es Volvót is érinti.

A Volvo S40 nem a középkategória legtágasabb, de biztosan az egyik legátgondoltabb autója. Számos figyelmesség teszi nagyon szerethetővé az autót. Ezek talán apróságnak tűnhetnek, de az autó használatát nagyban megkönnyítik. Az ajtó kinyitásakor erős, de sötétben sem bántó fény világítja meg a vezető lábterét, így az ott elguruló apróságok után nem kell sötétben tapogatózni.
Nagyon ésszerűen működik az ablakmosó is. A jobb oldali bajuszkapcsolót meghúzva először csak vizet fecskendez a szélvédőre, a lapátokat csak néhány másodperc után indítja. Ezzel elkerülhető a kosz szétkenése szárazon és a szélvédő összekarcolása. Jó ötlet, hogy a törlést követően a szélvédő tetejéről visszacsurgó, csíkot hagyó vízereket néhány másodperc múlva egy automatikus újabb törléssel eltünteti a lapát.
Az átgondoltság tankoláskor is érezhető. A tanksapkát műanyag lánc rögzíti az autóhoz, a mellécsurgó gázolajat pedig egy gumitálca fogja fel, a fényezés megóvása érdekében.

A legendásan biztonságos autókat gyártó Volvo hírnevéhez méltó biztonsági alapfelszereltséggel kínálja a dízel S40-est. A már szinte kötelezőnek számító ABS, első és oldallégzsákok mellett az alapfelszereltségbe tartozik az oldalütközéskor az utastér teljes hosszában végignyúló függönylégzsák. Az autó rendelésekor azonban figyeljünk arra, hogy az utas oldali légzsák felár nélkül rendelhető, ugyanúgy, mint a dohányzó kivitel is. A szériában dohányzásmentes S40-esben nem található szivargyújtó vagy hamutartó.
A karosszéria merevségéről sokat elmond, hogy még kátyús földúton sem adott a csavarodásra utaló hangokat. A kidolgozási minőség szintén jó, a burkolatok rossz úton sem nyöszörögnek.

A Volvo S40 1.9D részletes műszaki táblázatát és felszereltségét megtalálja új autó adatbázisunkban!

A vezess.hu tesztautóinak tisztaságáról a Műegyetem rakparton lévő autómosó gondoskodik.