2006.07.10. 07:50

Szöveg: Szörényi András

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Toyota Prius - Honda Civic Hybrid

Támadás a Prius ellen

Kulcsszavak: Toyota, Prius
Pár év múlva a hibrid milliárdos üzlet lesz, de ezen a pályán az európaiak a libalegelős labdakergetés szintjén állnak. Hiába hajtanak, a Bundesligából csak 2008-ra várható kihívás széria hibriddel. Az európai dízelektől a selejtezőben elköszönünk a koromrészecskék és a több nitrogén-oxid miatt, így a 2006-os vb-n egy selejtezőkör után máris a döntőbe jutott a két japán proficsapat.

Egykapuzó Prius

Sípszó után a Prius a kapu elé szegezi a Hondát a térkínálattal. Főleg a levegősebb hátsó sorral és a remekül kitalált tárolóhelyekkel egykapuzik. A Honda sokáig kihúzza kapott gól nélkül, de a lehajtható hátsó üléstámlával a Prius bevisz egy találatot.

A Civic IMA később felszabadít a jobban tartó ülésekkel, ráadásul az üléshelyzete drámaian jobb a Toyotánál, amivel elnyeri a sípmester és az összes taccsbíró rokonszenvét. Az ellenfélnek befújnak egy lesállást, majd Hondáék kapnak egy 11-est, mert a Prius-ban lévő karika és a Civic isteni kormánya között is hatalmas a különbség. Sovány gól, de becsorog, 1:1.

Fordít a Honda

Ha felpörög az iram, a Honda csapata sokkal szebben rúgja a bőrt. A Prius összeállítása elvileg erősebb, gyorsulásban tényleg jobb is, de a Prius bántóan műszálasan irányítható. Ezen nem segített a korábbi frissítés a keretben.

Hozzá képest a Civic a régi brazilos könnyedséggel cselezi át magát az akadályokon, és a Prius-szal szemben az oldalszél csak annyira zavarja, mint három sárga az angol bírót. A szűk területen kialakuló kavarodásokban a Prius is hatékony, de nyílt pályán sokkal több öröm telik ellenlábasában. 1:2.

Elméleti felkészítés

A Civic Hybridben a 15 kW (20 LE) teljesítményű villanymotor a Jazz 95 lóerőre felhúzott benzinmotorja és a fokozatnélküli automata váltó között van, innen segít gyorsítani az autót. A hátsó üléstámla azért nem lehajtható, mert mögötte találhatók az akkuk, amit a villanymotor lassításkor és gázelvételkor generátorként tölt visszatáplált árammal. A motor megálláskor, ha nem is mindig, de gyakran leáll és a fékről lelépve újraindul, tehát mire mennénk, már ismét jár. A rendszer neve IMA (Integrated Motor Assist), magyarul integrált motor rásegítés.

A Prius-ban a két villanymotor-generátor egység (50 kW/68 LE) és a 78 lóerős benzines négyhengeres egy bolygóműves nyomatékváltóval kapcsolódik össze. A hátramenetet a villanymotor biztosítja és a Prius képes csak villanymotorral is haladni. Elinduláskor mindig az elektromos motor mozdítja meg az autót, és időnként menet közben is benzinmotor nélkül tartja a sebességet, éteri csendben suhanva.


Sörnyitás, fénykarddal

Ha nem az egész autót, hanem csak a hibridhajtást nézzük, a Prius technikája és rutinja lenyűgözi az embert. Ha minden más ilyen technológiai színvonalon állna, akkor fénykarddal nyitnánk a sört a meccshez. A csúcstechnológiát olyan természetességgel adja elő, mintha ezt mást is megcsinálhatta volna, csak a Toyotának jutott eszébe először. Ez persze nem így van, mert akkor a Lexus-on kívül másnak is volna ilyen színvonalú hibrid mezőnye. 2:2-vel mennek az öltözőbe.

A 2. félidőben: fogyasztási verseny, kiállítás és Rimet-kupa

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

1 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

PluginHibrid - 2012.01.26   21:40

Prius : 8 légzsák !!!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó