2003.11.05. 06:55

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Toyota Celica TS - A Janus-arcú

Kulcsszavak: Toyota, Celica
gumi.vezess.hu

2003-ban a Toyota Celica hetedik generációs modellje kisebb modellfrissítésen esett át. Átalakították az első és a hátsó lökhárítót és új hátsó lámpákat kapott az autó. Ennél több nem is kell, hiszen az autó formája még mindig remek, továbbra is versenyképes. Lendületes, dinamikus megjelenésű a kocsi, bár engem jobban emlékeztet az előző MR-2-esre, mint a korábbi Celicára.

Az ék alakú forma sejteti, hogy az autó tempós haladásra született, a hozzáértők a hátsó szárny láttán már tudják, hogy az erősebb verzióval van dolguk. Az egyszerű, de tetszetős megjelenésű felnik szinte semmit nem takarnak el. Amire nincs is szükség, mert autós szemnek tetsző, méretes (elöl 275 mm) féktárcsák bújnak meg mögöttük.

Bár sportkocsiról beszélünk, a Celica nincs nagyon leültetve, még a használható szinten belül van az orr-rész és a küszöbök alsó pontja. Azért padkára nem nagyon kell parkolni és a nagyobb fekvőrendőröknél is érdemes odafigyelni.

Az ülések alacsonyan vannak, de a tágra nyíló ajtók mellett könnyű beszállni az autóba, ami a normál használhatóságot javítja. Ebben szerepe van annak is, hogy az ülések oldaltámaszai nem túl nagyok, ami viszont a tempós kanyaroknál néha hiányzott.

Az ülések egyébként kényelmesek, nem túlzottan kemények és az ülőlap hossza is jó. Tetszetős, hogy a fejtámla és a háttámla egy egységet alkot, ami mutatja az autó sportos vénáját. Kellemes tapintású bőr borította az üléseket, kár hogy az ajtók csak kis részére jutott belőle. Egyébként ott igen kemény műanyag borítással találkozunk, de ez igaz a műszerfalra is. Ez azonban csak tapintásra vehető észre, mert még rossz úton sem zörögtek a műanyag részek, pedig már nem új volt a tesztautó.

Szép és jó fogású is a Celica kormánya, köszönhetően annak, hogy az ideális részen lyuggatott bőr borította. Sportos látványban nincs hiány az autóban, a középkonzol teljesen két részre osztja az utasteret, az elöl ülők lábai pedig az alagútszerű lábtérben kapnak helyet. A vezető oldalán alumínium pedálsort és taposót találunk.

Tetszetős a Celica műszerfala is, a két fő műszer klasszikusokat idézve 6 órától indul. Érdekes, hogy ezzel szemben az üzemanyagszint és vízhőfok jelző viszont digitális és csak gyújtáson látszik. A világítás-index, illtetve az ablaktörlő kapcsolói bármelyik japán autóból jöhettek volna. De a többi kapcsoló sincs túlbonyolítva: egyszerűek és jól elérhetőek.

Egyedül talán a vészvillogó kapcsolóját rejtették el, a kormány eltakarhatja és lehetne egy kicsit hivalkodóbb is. Az ülésfűtés kapcsolója pedig bosszantóan rossz helyre került. Pontosan a vezető jobb könyöke alatt kapott helyet, ahol akaratlanul is könnyű bekapcsolni.

Még egy magasabb ember is kényelmesen elfér az első üléseken. Sportautós szemmel nézve hátul bőséges a hely, gyerekek simán elférnek, sőt alacsonyabb felnőttek, kisebb kompromisszumok árán szintén utazhatnak hátul. A fejtérrel kapcsolatban nem a mérete a legrosszabb, hanem az, hogy a hátul ülök alig látnak ki.

A rakodó rekeszek száma is támogatja a hétköznapi felhasználást. A kesztyűtartó mellett pakolhatunk a kissé keskeny térképzsebekbe, a középkonzolon lévő fedett részbe, az ülések közötti rekeszbe, vagy az anyós ülés hátán lévő zsebbe. A poharak számára két tartót alakítottak ki a kézifékkar mellett.

Ennél azonban sokkal fontosabb az, hogy teljesen használható méretű csomagtartót találunk a hátsó szélvédő alatt. Ezzel az autóval nem kell az utasoknak a bankkártyájukra bízniuk magukat, magukkal vihetik a szükséges holmikat.

Ha egy hagyományos vezetőnek odaadják az autót, de nem mondanak semmit, talán sosem derül ki, mire jó az TS. A változó szelepvezérléses motor ugyanis olyan fordulaton kezd igazi tűzijátékba, ahol normális ember csak nagyon ritkán jár.

Már alacsony fordulatszámon jól húz az autó, meghazudtolja 1,8-as mivoltát. Sokkal nyomatékosabb, mint azt a papíradatok sejtetik. Az igazi élvezet azonban csak 6200-as fordulatszám felett jön el, amikor is bekövetkezik a BUMM. A változó szelepvezérléses rendszer ekkor változtat a szelepek nyitási idején és a nyitás nagyságán is.

Egyszerűen fogalmazva több benzin-levegő keverék kerül a motorba, aminek a nagyobb teljesítmény az eredménye. Előtte sem megy rosszul, de ekkor az autót mintha hátulra megtolnák, vehemensen veti magát előre.

Az előadás velejárója pedig visító motorhang, ami valóban versenyautókat idézően szólal meg. Hátborzongató, az ember szinte már azért is forgatja a motort, hogy ezt újra hallja. Ez olyannyira igaz, hogy amikor ezt az 1,8-as motort az év motorjának megválasztották, igen sok pontot kapott a zenéért is.

Ha mindig a leszabályozás előtt, azaz körülbelül 8000-es fordulatszám környékén váltunk, akkor elérhetjük, hogy a motor fordulatszáma ne essen 6200 alá. Így folyamatosan az élményzónában tartózkodhatunk. Ebben segítségünkre van a váltó is, ami rövid fokozataival segíti a pörgetést. Teljesen mindegy, melyik fokozatban vagyunk, ha a vezérlés vált, akkor az autó rendesen elindul. Ez igaz még hatodikban is, 200 körül.

A rövid áttételnek hátrány viszont, hogy 130 km/óránál 4000-es fordulatszám környékén jár a főtengely, így a motor már jócskán dolgozik, a zaj pedig eljut az utasokig. Köszönhetően a rövid fokozatoknak, városban is simán kapcsolhatunk ötödiket, de ötvennél már hatodikban is mehetünk. Normál haladáshoz egyáltalán nem kell magas fordulat, így az autó étvágya is visszafogottabb marad.

Ha folyamatosan élvezzük a VVTL-i rendszer élményt, akár 17 literes átlagfogyasztást is kaphatunk. Ellenben ha normál üzemben használjuk az autót, 9 literrel számolhatunk.

Határozott kezet kíván a váltókar, de pontos és rövid utakon kapcsolható, egyedül a hátramenet tréfálhatja meg a vezetőt. Az ugyanis az egyes fokozattól balra kapott helyet, ahova túl könnyen lehet áttolni a kart, így összekeverhető az egyessel. Sportosan kemény ugyan a Celica TS kuplungja, de nem annyira, hogy fárasztóvá tegye a vezetést.

A Celica futóműve nagyon jól eltalált, nem túl kemény, de azért a sportos menetdinamikát támogatja. A lágysága miatt kissé érzékeny a terhelésváltásokra, gázelvételre, kormánymozdulatokra megindulhat a hátulja.

Ezt lehet, hogy szándékosan hagyták meg a mérnökök, mert az egész még az élvezhetőségi tartományon belül marad. Még a menetstabilizáló sem szól közbe. Ez utóbbi egyébként jól végzi dolgát, csak végső esetben lép közbe. Hátránya viszont, hogy kikapcsolhatatlan, csak a kipörgésgátlót iktathatjuk ki.

Ha azonban kiismerjük a futóművet, bátran mehetünk bele tempósan a kanyarokba. Könnyen és pontosan irányítható a Celica, tetszett, hogy a szervo rásegítését nem vitték túlzásba. TS közvetlenebb áttételezése jobban érezhető.

Janus római isten egyszerre látott a múltba és tekintett a jövőbe, kétarcú ábrázolásával napjainkban a kétszínűség jelképeként használják. Ez igaz a Celicára is, csak "neki" két jó oldala van: egy versenysportos és egy hétköznapi.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Kínai autó veri a Golfot és a Focust

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van meglepetésekkel, az egyik például, hogy az európai number one, a Golf, csak a tizedik helyre futott be

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Őrülten vicces Chevrolet reklám F1: Megérkezett a GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 F1: Videón az új Red Bull F1: Beszürkült az új Sauber Jaguar XF: Szerencsére nem német, sajnos Nissan Juke-R Dubai
Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00 Vezess Futam - Tatár Csilla

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó