Teszt: Suzuki Ignis 1,25 DDiS GS - A mi zászlóshajónk

Kulcsszavak: Suzuki, Ignis

Többen arra számítottak, hogy a Swift gyártásának leállása után a Suzuki eladásai csökkenni fognak, de egyáltalán nem ez következett be. A bővülő kínálat, a szélesebb modellpaletta és a márkahűség is segíti az esztergomi gyártót.

Jelenleg az Ignis a legkeresettebb modell hazánkban, amely már kapható a General Motors-Fiat együttműködésből született 1248 köbcentiméteres dízelmotorral is.

Jól sikerült az autó látványterve, barátságos formájú az Ignis, ami sokaknak tetszik, hiszen a vásárlók ebben az esetben már nem csak az ár alapján választják a Suzukit, mert az árak már nem igazán alacsonyabbak a konkurencia árainál.

A szabadidőautós forma a magasabb felszereltségű változatoknál még inkább a terepjárós feelinggel operál. Fekete színű díszcsík fut végig az első lökhárítótól a küszöbökön át a hátsóig, kisebb szélesítésként megjelenve a sárvédőknél.

Ezzel a díszítéssel jó összhangban áll a fekete tetősín is. Városi sportolók számára pedig a hátsó tetőspoiler és a 14 colos könnyűfém felnik teszik izgalmassá az autót.

Az olcsó árkategória elsősorban az ajtóknál vehető észre az Ignisen, elég nyersen zárhatók az oldalajtók, a csomagtérajtó pedig egyenesen zavaróan csukódik. Az utastérre viszont nem lehet panasz, lendületes a formavilág, látványra titkolt anyagminőséggel. Hiába kemények a műanyagok, azt a jó megjelenés és az eltalált forma eltussolja.

Leginkább a csőbe rejtett műszerfal dobja fel a belsőt, de a középkonzol is tetszetős, sőt, éjszaka az egész műszerfal vörös fényben világít, ami szintén látványos. A kormány elég vastag és kialakítása is jó fogásúvá teszi, de egyáltalán nem állítható, ami már ebben a kategóriában is megszokott főleg a "csúcs" modelleknél.

Eléggé alapszínvonalúak az ülések, oldaltartásuk, deréktámasztásuk minimális. A vezetőülés magassága állítható, ami javítja a használhatóságot. Alapvetően magas az üléshelyzet az autóban, ami az alacsonyabbaknak tetszik, viszont a magasabbak kissé sután érzik magukat. Pozitív oldala, hogy jó látást biztosít a forgalomra ez a fajta üléspozíció. Hiányzik azonban a hely, ahol a bal lábunkat hosszabb úton megtámaszthatnánk.

A karosszéria felépítéséből adódóan kényelmesebben lehet utazni az Ignisben, mint egy hagyományos karosszériával szerelt autóban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nagy lenne belül a kocsi, hátul ketten utazhatnak kényelmesen.

A csomagtartó az elfogadható kategóriába tartozik, ami a két részben ledönthető hátsó üléstámlákkal könnyen bővíthető. Igen praktikus a Suzuki utastere, sok-sok rekesz várja az utasok kisebb-nagyobb dolgait.

Jól áll az Ignisnek a jelenleg divatos terepjárós forma, de az alak hátránya a menetdinamikában igencsak érezhető. Dülöngélősen viselkedik a karosszéria kanyarban, nem mozdul meg veszélyesen, csak egyből figyelmeztet: versenyzők kíméljenek!

A futómű nincs igazán jó kapcsolatban a magyarországi utakkal. Egyenesben az úthibákra ütéssel válaszol, amit az utasok alfelére irányoz, kanyarban egyszerűen elpattog ilyen esetben a kijelölt ívről.

Jó úton ezek a jelenségek persze nem jelentkeznek, lágy himbálózással suhan a kocsi. Jól haraptak az autó fékei és az ABS sem akarta túl hamar csökkenteni a fékerőt, az adagolhatóság is megfelelő volt.

A második generációs közös nyomócsöves motor paraméterei biztatónak tűnnek, 69 lóerő és 170 newtonméteres nyomaték. 1,25 literes motorból. A vártnál azonban valahogy erőtlenebbnek tűnt az autó. Főleg városban elinduláskor kell erőltetni a motort, hogy gyorsuljunk, a benzines Suzuki motorok dinamizmusa nem jellemző rá. Normál haladáshoz azonban elegendő a motor ereje.

Ellenben országúton és autópályán remek partner a dízelmotor. 90 km/h-tól simán gyorsulhatunk ötödikben, nem kell visszaváltogatni. Egészen 140-ig könnyedén szalad a kilométeróra mutatója, és a gyárilag megadott végsebességet sem ördöngösség teljesíteni.

Igencsak pörög a motor, 130-nál 3400-körül forog, ami egy dízelmotornál lehetne alacsonyabb. Pontos váltóval szerelik a DDiS modelleket, de a kapcsolás kissé kattogós. A fokozatok kiosztása jó, de a sebességek kissé rövidek.

Ez érezteti hatását a fogyasztásban is, hiszen a gyárilag ígértnél jóval magasabb értékkel számolhatunk. Autópályán és országúton a tesztautót normálisan használva 6,6 literes fogyasztást regisztráltunk. Városban ez könnyedén megtoldható még egy literrel.

Felszereltségét nézve nem lehet panasz az autóra, hiszen négy légzsák, ABS, elektronikus fékerő-elosztó, távirányítós központi zár, elektromos ablakok és tükrök, szervokormány, légkondicionáló jár. Kérdéses azonban, hogy az igencsak árérzékeny szegmensben miként tud érvényesülni az autó 3 520 000 forintos alapárával.