2004.09.08. 06:55

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Suzuki Ignis 1,25 DDiS GS - A mi zászlóshajónk

Kulcsszavak: Suzuki, Ignis
gumi.vezess.hu

Többen arra számítottak, hogy a Swift gyártásának leállása után a Suzuki eladásai csökkenni fognak, de egyáltalán nem ez következett be. A bővülő kínálat, a szélesebb modellpaletta és a márkahűség is segíti az esztergomi gyártót.

Jelenleg az Ignis a legkeresettebb modell hazánkban, amely már kapható a General Motors-Fiat együttműködésből született 1248 köbcentiméteres dízelmotorral is.

Jól sikerült az autó látványterve, barátságos formájú az Ignis, ami sokaknak tetszik, hiszen a vásárlók ebben az esetben már nem csak az ár alapján választják a Suzukit, mert az árak már nem igazán alacsonyabbak a konkurencia árainál.

A szabadidőautós forma a magasabb felszereltségű változatoknál még inkább a terepjárós feelinggel operál. Fekete színű díszcsík fut végig az első lökhárítótól a küszöbökön át a hátsóig, kisebb szélesítésként megjelenve a sárvédőknél.

Ezzel a díszítéssel jó összhangban áll a fekete tetősín is. Városi sportolók számára pedig a hátsó tetőspoiler és a 14 colos könnyűfém felnik teszik izgalmassá az autót.

Az olcsó árkategória elsősorban az ajtóknál vehető észre az Ignisen, elég nyersen zárhatók az oldalajtók, a csomagtérajtó pedig egyenesen zavaróan csukódik. Az utastérre viszont nem lehet panasz, lendületes a formavilág, látványra titkolt anyagminőséggel. Hiába kemények a műanyagok, azt a jó megjelenés és az eltalált forma eltussolja.

Leginkább a csőbe rejtett műszerfal dobja fel a belsőt, de a középkonzol is tetszetős, sőt, éjszaka az egész műszerfal vörös fényben világít, ami szintén látványos. A kormány elég vastag és kialakítása is jó fogásúvá teszi, de egyáltalán nem állítható, ami már ebben a kategóriában is megszokott főleg a "csúcs" modelleknél.

Eléggé alapszínvonalúak az ülések, oldaltartásuk, deréktámasztásuk minimális. A vezetőülés magassága állítható, ami javítja a használhatóságot. Alapvetően magas az üléshelyzet az autóban, ami az alacsonyabbaknak tetszik, viszont a magasabbak kissé sután érzik magukat. Pozitív oldala, hogy jó látást biztosít a forgalomra ez a fajta üléspozíció. Hiányzik azonban a hely, ahol a bal lábunkat hosszabb úton megtámaszthatnánk.

A karosszéria felépítéséből adódóan kényelmesebben lehet utazni az Ignisben, mint egy hagyományos karosszériával szerelt autóban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nagy lenne belül a kocsi, hátul ketten utazhatnak kényelmesen.

A csomagtartó az elfogadható kategóriába tartozik, ami a két részben ledönthető hátsó üléstámlákkal könnyen bővíthető. Igen praktikus a Suzuki utastere, sok-sok rekesz várja az utasok kisebb-nagyobb dolgait.

Jól áll az Ignisnek a jelenleg divatos terepjárós forma, de az alak hátránya a menetdinamikában igencsak érezhető. Dülöngélősen viselkedik a karosszéria kanyarban, nem mozdul meg veszélyesen, csak egyből figyelmeztet: versenyzők kíméljenek!

A futómű nincs igazán jó kapcsolatban a magyarországi utakkal. Egyenesben az úthibákra ütéssel válaszol, amit az utasok alfelére irányoz, kanyarban egyszerűen elpattog ilyen esetben a kijelölt ívről.

Jó úton ezek a jelenségek persze nem jelentkeznek, lágy himbálózással suhan a kocsi. Jól haraptak az autó fékei és az ABS sem akarta túl hamar csökkenteni a fékerőt, az adagolhatóság is megfelelő volt.

A második generációs közös nyomócsöves motor paraméterei biztatónak tűnnek, 69 lóerő és 170 newtonméteres nyomaték. 1,25 literes motorból. A vártnál azonban valahogy erőtlenebbnek tűnt az autó. Főleg városban elinduláskor kell erőltetni a motort, hogy gyorsuljunk, a benzines Suzuki motorok dinamizmusa nem jellemző rá. Normál haladáshoz azonban elegendő a motor ereje.

Ellenben országúton és autópályán remek partner a dízelmotor. 90 km/h-tól simán gyorsulhatunk ötödikben, nem kell visszaváltogatni. Egészen 140-ig könnyedén szalad a kilométeróra mutatója, és a gyárilag megadott végsebességet sem ördöngösség teljesíteni.

Igencsak pörög a motor, 130-nál 3400-körül forog, ami egy dízelmotornál lehetne alacsonyabb. Pontos váltóval szerelik a DDiS modelleket, de a kapcsolás kissé kattogós. A fokozatok kiosztása jó, de a sebességek kissé rövidek.

Ez érezteti hatását a fogyasztásban is, hiszen a gyárilag ígértnél jóval magasabb értékkel számolhatunk. Autópályán és országúton a tesztautót normálisan használva 6,6 literes fogyasztást regisztráltunk. Városban ez könnyedén megtoldható még egy literrel.

Felszereltségét nézve nem lehet panasz az autóra, hiszen négy légzsák, ABS, elektronikus fékerő-elosztó, távirányítós központi zár, elektromos ablakok és tükrök, szervokormány, légkondicionáló jár. Kérdéses azonban, hogy az igencsak árérzékeny szegmensben miként tud érvényesülni az autó 3 520 000 forintos alapárával.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó