2010.12.03. 17:00

Szöveg: Hamar Balázs

Kép: Szabó-Jilek Ádám

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Renault Wind - a szél mindig fúj

Teszt: Renault Wind - 1,6 16V

hirdetés


Nem hétköznapi forma, annyi szent

Renault Szél - magyarra fordítva így hívják a Renault legújabb kisautóját, amely nemcsak nevében különleges, de ránézésre sok minden másban is. Nem sok mindenhez tudnám hasonlítani a formáját, autóra leginkább csak négy kereke és lámpái miatt emlékeztet. Sokkal inkább lehetne egy divatos iPhone-kiegészítő, ha pici lenne. De nem az. Autónak  készült, méghozzá egy igazi kis élményroadsternek.



Kicsi, mégis tágas

Utóbbiból persze következik, hogy nem barátja a családoknak, ezzel a praktikumot kedvelő magyar lakosságnak sem. Egyszerre maximum ketten férnek el benne, nem vacakoltak még a használhatatlan hátsó ülésekkel sem, ahová ha embert nem is, de legalább a kabátunkat be tudnánk passzírozni. Mégsem mondhatjuk rá, hogy nem praktikus a járgány, mert a maga kategóriájában igenis az.


Nézzen körbe a Renault Wind utasterében

A Wind ugyanis a Twingóra épül, - sőt hosszabb is annál majdnem 30 centivel - ezért a két ülés mögött jókora tér áll rendelkezésre ott, ahol a Twingóban a második sorban ülők raboskodnak. Itt a székek helyett egy jókora csomagtartó kapott helyet. Ránézésre ugyan jóval többre tippeltem volna, mint 270 literre, de annyi biztos, hogy két emberre bőven elegendő, és alakja miatt sokkal jobban kihasználható, mint egy átlagos kisautó csomagtere. Egy igazi roadsteréről nem is beszélve.

Hátracsapja a tetőt

A modern platós kisteherautóra, esetleg halacskára - kinek mi jut eszébe róla - emlékeztető farrésszel viszont még koránt sincs vége a Wind különleges megoldásainak. Nyilván nem lenne szél az autó neve, ha ne tudna rendesen fújni benne a szél, tehát a teteje is nyitható.

Ez is a praktikusabb és modernebb fajtából való, ugyanis műanyagból készült és nem vászonból. A tetőmozgatás ráadásul soha nem tapasztalt sebességgel történik, mindössze 12 másodperc kell ahhoz, hogy máris a nyakunkba zúduljon a kellemes decemberi ónos eső. 

A gyorsaság nyitja, hogy a tető egy az egyben hátranyílik a szokásos két-három részre bontás helyett. Egyszerűen, egy részben hátracsapódik. Az is zseniális, hogy a vastag csomagtérajtó felső részébe kerül a tető, így a csomagtér kabrióként is pontosan akkora, mint zárt tetővel. További jó hír, hogy a tető egyszerűségéből adódóan hosszú élettartamra és megbízható működésre lehet számítani, mert a 22 kilós szerkezetben nem sok bonyolult alkatrész van. Már csak az a kérdés, hogy milyen a Windet vezetni?

Tudta, hogy a szél mindig fúj?

Szélnek nevezzük a légkört alkotó levegő közel vízszintes irányú áramlását. Kialakulásának két alapvető oka a terepfajták eltérő mértékű melegedése és a bolygó forgásából származó Coriolis-erő. A szél mindig fúj, sebességét méter per szekundumban mérik, vagy Beaufort-skálán.

Forrás: Wikipedia



Belülről is extra


Érdekes megoldás

Álljunk meg egy szóra, mielőtt elfordítanánk a slusszkulcsot. Szerencsére belül sem fogyott el az alkotói lendület, mert a Wind belül is épp olyan kacifántos, mintha egy híres dizájner rajzolta volna. Talán híres is?! Feláras ugyan, de van benne két nagyon szép, szinte oda nem illő bőrülés, és egy hol egyszerű, hol modern stílusjegyeket egyaránt felvonultató műszerfal.

Viszonylag olcsó autó lévén ne várjunk puha műanyagokat, ez inkább olyan mindent a szemnek, semmit a kéznek játék, de annak nagyon jó. A villamoskapaszkodószerű ajtóbehúzó alkalmatosság pedig viccnek tűnik, de mégis működik. Egyéb praktikus részlet után hiába kutatunk, jó dizájntermékhez hűen kevés van belőle. Ami feltűnően rossz, hogy a könyöklő is túlságosan mélyen van, a lőrésszerű vékony ablakok pedig gondoskodnak arról , hogy az ablakon se tudjunk kikönyökölni.
Izmos kis jószág

ADATLAP

RENAULT Wind 1.6 16V Exception

RENAULT Wind 1.6 16V Exception

Motor
otto
Teljesítmény
kW (133 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
9.2 mp
Végsebesség
201 km/h
Fogyasztás (vegyes)
7.0 l/100km
Listaár:
5 280 000 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

A Windet két benzinmotorral szerelik, nálunk az erősebbik, a 133 lóerős 1,6-os szívó benzines járt. Ez egy jó kis pörgős motor, tapasztaltuk már a Twingo RS-ben is, ezen erényét nem veszítette el a Windben sem. Mégsem egy Twingo RS, már ami a kezelhetőséget illeti. Roadsteres szemmel mérve pedig maga a tragédia a vezetési élmény, joggal érezheti az ember a műfaj kicsúfolásának a Windet. Mégsincs ok az aggodalomra.

Az első rossz benyomás egyértelműen a szokatlanul magas üléspozíciónak tulajdonítható. Olyannyira magasan ülünk a Windben, hogy 190 centivel már az ablakkeret is zavar a kilátásban. Ha ebben a magasságban hordjuk a fejbőrünket, akkor jobb, ha lemondunk a Windről. Viszont ha alacsonyabbról
Pörgős, kellően dinamikus a 133 lóerős, 1,6-os

szemléljük a világot, lehet, hogy kifejezetten élvezni fogjuk a pozíciót, ráadásul így lesz alkalmunk igazán kiélvezni a rövid ülőlappal ellátott bőrfotelek kényelmét is. Apropó bőr - ülésfűtés nélkül borzalmasok a reggelek, könyörgöm,  ne ezen akarjunk 60 ezret megspórolni.

Az üléspozíció miatt már alapból bukjuk az igazán sportos vezetési élményt is, persze minden csak viszonyítás kérdése. December hónap lévén nem adódott sok lehetőség az autóban rejlő a lehetőségek kiaknázásra, de azért nagyjából átjött a lényeg. A kormányzás elég közvetlen, a futómű pedig jobban fogja az utat érzésre, mint az átlagos kupé-kabriókban. Igaz, keményebb is, de azért még a tűrhető kategória.

A motor kis fordulaton sem erőtlen igazán, de szereti ha jól odalépünk neki, ilyenkor örömmel és játszi könnyedséggel pörög a piros mezőig. A motorhoz ötfokozatú váltó jár, egész jól kapcsolható, mindvégig elégedettek voltunk vele. Az viszont igazi roadsteres tulajdonság, hogy autópályán hiányzik a hatodik, és így 130-nál már picivel a 4000-et is meghaladja a fordulatszám.

Ez sem tesz jót igazán a fogyasztásak, akárcsak a húzatásra ingerlő karakterisztika, így nem is csodálkozom, hogy 9,5 litert fogyasztott nálam a városi környezetben. Az utastér szélvédelmét nem igen volt alkalmam kipróbálni, de tankos sapkában és síszemüvegben bátran kabriózhatunk télen is.

Kinek, minek, mennyiért?

Pofásak, de kemények a műanyagok

A Renault Windet mindenkinek szívből ajánlom, aki szereti egy kicsit a különlegeset és nem bánja, ha rendesen megbámulják emiatt a lámpánál. Igazi roadsteres élményt azért ne várjunk tőle, és eszünkbe se jusson összehasonlítani mondjuk egy Mazda MX-5-tel. Gyanítom, hogy a fiatalos hölgyek kedvence lesz az autó,  és azt is, hogy idehaza nem sokat látunk majd belőle az utakon.

Pedig az 5,3 milliós alapár nem számít soknak, ha keménytetős kabrió után kutatunk a piacon, és akkor még nem is vettük számításba a félmillióval olcsóbb 1,2-es turbómotoros verziót, ami szintén ígéretesnek tűnik a mostanában megcsappant konkurensek között.

Cikk nyomtatása

6 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

gic - 2010.12.11   10:51

Én már láttam élőben, ronda. De biztos lesz pár ember, aki vesz majd ilyet; mert tetszik neki. Kb. 6-an... :-)

rasn79 - 2010.12.04   16:49

amíg élőben nem látod, nem mondhatod, hogy ronda, mert az csak fénykép alapján való vélemény alkotás... olyan, mintha a betűid, helyesírásod alapján ítélnélek meg, nem?

Royal - 2010.12.04   06:59

sz.tem nagyon,nagyon ronda........

Phrascarica - 2010.12.03   21:42

Na ez az ami nem kéne, csúnya, ráadásul elsőkerekes "roadster", igénytelen tetőmozgatás, gáz ez így ahogy van!

Barca - 2010.12.03   18:24

Imádom a kis kocsikat :D, van bennük valami, ez is szerethető a kamu xenon kékesen derengő halogén izzóján át, a minőségi, beltérrel abszolút nem passzoló gyönyörű ülésen keresztül a szar de lelkesen pörgős motorig.
Jól összerakott kocsi benyomását kelti (még ha nem is az) második élménykocsinak vinném 1.8-as tól, és min 140 lóerőstől ha létezik ilyen variációkban :)

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:414.0 Dízel:412.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

Lehányta a rendőrautót a cserbenhagyó autósVideó

2

Az ittas autósok többnyire megpróbálnak úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Amikor ez nem sikerül, akkor általában ...

Van ellenszer a Volkswagenre?Videó

Három héttel az Akropolisz-ralit követően újabb forró verseny vár a rali-vb résztvevőire. Szardínia szigetén száguldanak a legjobb ...

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

Átadták a világ leghosszabb kábelhídját

4

A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.

A világ leghosszabb és legszélesebb, többpilonos, kábelrögzítésű hídját adták át a forgalomnak Kínában.

Még többet innen: hírek › | raliblog › | forma-1 ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Van légkondicionáló az autódban?

Van légkondicionáló az autódban?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Lehányta a rend?rautót a cserbenhagyó autós Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezet?
Automata parkolás teszt - Peugeot 208

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakért? bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerül? javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntet?jogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó