2011.06.17. 19:00

Szöveg: Lőrincz Károly

22 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Renault Latitude 3.0 dCi V6 - Alsóbb szintű luxus

Teszt: Renault Latitude 3.0 dCi V6 Initiale

hirdetés


Ebből a perspektívából nyújtja a legszebb látványt

Van abban valami megmosolyogtató, amikor egy középkorú házaspár alaposan megbámulja a Latitude-öt, és az első pillanatban megjelenő elismerő arckifejezést felváltja egy kis irigységgel kevert bosszankodás, amikor meglátják az autó harmincas éveiknek elején járó utasait.

Ezek szerint az autón a nagysága mellett látszik az ára is. Vagy csak az újdonság varázsa?

Koreából jöttem

Tény, akárhogy is hajtogatták a Samsung SM5 karosszériáját, nem teljesen sikerült levetkőznie a koreaiságát - amit a legtöbb Európának készülő koreai autó már rég megtett. Mindenesetre a formaterv inkább a középkorúak pillantásait vonzza, őket hidegen hagyja, hogy nem a legdivatosabb. Nem vesznek tudomást a hosszú, kissé esetlen orról, a széleinél kitaposott tornacipő módjára felfelé kunkorodó motorháztetőről és a hosszhoz képes rövid tengelytávról. Megvan a klasszikus hármas osztás - motortér, utastér, csomagtér -, itthon ez kell.
Francia belviszály

A V6-os dízellel szerelt Latitude nem kap ködfényszórókat

A konkurensek sokkal szebben be tudták csomagolni a technikát, igaz, ők gyaníthatóan magasabb költségvetéssel dolgoztak, mint a koreai testvér korpuszát felhasználó Renault. Így viszont a Latitude ára szépen alatta maradhatott az ellenfelekének.

Igaz, a háromezres dízellel szerelt kivitelt közvetlenül csak egy autó, a Citroën C5 3.0 HDi támadhatja, ugyanis ez a motorméret nem a középkategória sajátja. Eggyel feljebb kell keresgélni, ha egy V6-os dízel hangját szeretnénk hallgatni. Ugyan csaknem megegyezik az alapáruk, ám a Renault lényegesen bővebb felszereltséggel kényezteti tulajdonosát.

Keleti kényelem

Az természetes, hogy az Initiale változat minden manapság elvárható kényelmi kiegészítőt tartalmaz, a Renault azonban tovább ment. A bent ülők közérzetének javítása érdekében illatosítóval és levegőionizátorral szerelte fel az autót. No, ezekkel nem tudták belopni magukat a szívembe, hiszen én szeretem az új autók szagát, az ionizátor hasznosságát pedig nem bizonyította számomra semmi.
Engem az tett volna igazán boldoggá, ha az amúgy tágas utastérrel rendelkező autóban kényelmesen elfértem volna. A lábhellyel sem elöl, sem hátul nem volt probléma, nekem még a középkonzol sem nyomta a térdemet, mégsem éreztem magam jól a kormány mögött.

350 ezer forintba kerül a több fény és a kevesebb hely

190 centiméteres magasság fölöttieket hidegen hagyja a világos utastér, hiszen a fejük a tetőt verdesi

Kétségtelen, hogy a mostanában egyre inkább terjedő üvegtetők nagyon fel tudják dobni az autók utasterének hangulatát, különösen akkor, ha a kárpitok világos színben pompáznak. Szerencsére a Latitude-höz is választható ez az extra. Szerencse, hogy csak választható, és még az Initiale felszereltségi szint sem tartalmazza, különben a 190 centis testmagasság fölöttiek nem vennék a Renault nagy autóját.

Az üvegtető számomra ugyanis pont azt a nyugalmat ölte meg, amit egy háromezres V6-os motorral szerelt autótól elvár az ember. Elmaradt az ülésben terpeszkedős, kimennék így a világból érzés, mert állandóan fészkelődtem, jobbra-balra biccentgettem a fejemmel, mert zavart, hogy a tetőkárpitot dörzsölgetem a kobakommal. Erről még a masszírozós ülések sem tudták elterelni a figyelmemet. Felárért utáltam az autót.

Pedig ez a Latitude pontosan a kényelmes utazásról szólna. A világos utastér, a bőrbe húzott ülések, az automatikus váltó ennek tökéletes alapjait képezhetnék.

Viszont hiába éreztem azt, hogy szinte hájjal kenegeti a hátamat a masszírozás, ha rövid az ülőlap, erős gyorsításkor pedig jól érezhetően hátrabiccen az egész vezetőülés. Jó lett volna, ha egy hét alatt találok egy ideális ülés-kormány beállítást, de képtelen voltam rá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Túl csendes

Vessek magamra, ugye? Miért nőttem ekkorára? Ha csak 10 centivel alacsonyabb vagyok, most az utastérről egy hosszas ömlengést írok. Meg akkor is, ha nem megyek ki vele az autópályára. Mert azon kívül a Latitude olyan síri csendben utazik, ami komolyan meglepett. A dízelmotor hangja is az utastéren kívül marad - ráadásul indításkor sincs meg a klasszikus rotyogás -, csak akkor halljuk, amikor alaposan a gázra lépünk, de akkor azok a felhangok jelennek meg, amitől mosolyra húzódik a szám.

Autópályára érve is csak azért érezni hangosabbnak, mert korábban egyáltalán meg sem mukkant. Viszont az ekkor jelentkező szélzaj pontosan ezért zavaró.

Olyan nagyszerűen fölösleges a V6

A legdrágább Latitude orrába egy hathengeres, 240 lóerős dízelmotort gyömöszöltek, amihez egy hatfokozatú automata váltót kapcsoltak. Nyomatékból is van 450 Nm, mind az első kerekekre. Négykerék-hajtás kellene ide, mert néha nagyon megküzdenek a gumik tapadásért. Lássuk be, ezek a számok olyan teljesítményre utalnak, amelyre szinte soha nincs szükség!

Városban, országúton és autópályán is elvartyog alacsony fordulaton, minden szituációt megold csípőből. Igazán nagyokat csakis azért gyorsítottam, hogy halljam a motor hangját.

Felirat nélkül is könnyen felismerhető, hogy a legnagyobb motorral van szerelve

Padlógáznál vágja leginkább az ember képébe a váltó a tohonyaságát. Egy lassú busz mögé szorulva azt lestem, mikor ugorhatok egy sávval beljebb - ahol természetesen már azok száguldottak el mellettem, akik a záróvonalat átlépve jutottak oda -, és az autófolyamban egy üres lukat megpillantva nyomtam egy kövér gázt. Esküszöm, a gyorsítás megkezdéséig ekkora hatásszünetet még az alacsony fordulatról startoló Fiat Qubo sem tartott.
Normál körülmények között is igen megfontolt sebességgel kapcsolt a váltó, de legalább simán.

A nagy motor viszont szereti a gázolajat is. Városban stabilan 12,5 liter körüli fogyasztási értéket mutatott a fedélzeti számítógép, kis országúttal, sok autópályával az teszt átlaga 9,5 liter lett.

ADATLAP

RENAULT Latitude 3.0 dCi V6 Initiale Aut.

RENAULT Latitude 3.0 dCi V6 Initiale Aut.

Motor
dízel
Teljesítmény
kW (240 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
7.6 mp
Végsebesség
235 km/h
Fogyasztás (vegyes)
7.2 l/100km
Listaár:
11 490 000 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

A hátulja nem megbocsátó

A fogyasztás azonban a futóműnél kevésbé érdekelt. Az autó ezzel a motorral kicsit orrnehézre sikeredett, ezért nem meglepő, hogy gyorsabban vett kanyarokban jelentkezett az alulkormányozottság, de a Latitude karakterét nézve ez egy lényegtelen szempont.

Sokkal fontosabb, hogy mennyire vasalja ki az úthibákat, mennyire zárja ki a kátyúkat. Nos, az úthullámokkal jóban van és az egyenetlenségek nagy része is észrevétlen maradt. Legalábbis elöl. Mert a hátsó futómű felől jól hallható dübbenések érkeztek. Egy-egy kisebb lukba hajtva viszont olyan érzés fogta el az embert, mintha kirántanák alóla a szőnyeget és az egyensúlyát keresi.

Az üresen 17 mázsás autó fékeit sem érheti kritika, meggyőző lassulást lehet velük elérni. Egyedül akkor éreztem harmatosnak a teljesítményüket, mikor a Mitsubishi i-MiEV után vezettem a Latitude-öt. A kis elektromos apróság ugyanis félelmetesen lassul, miközben tölti az akkukat. Persze, ez is egy olyan probléma, amivel a mindennapokban kevesen találkoznak majd.
Ez így nem

Ha magasabbak az átlagnál és mindenképpen olyan Renault-t akarnak vásárolni, amelyet ez a motor hajt, azt javaslom, üvegtető nélkül rendeljék! Ha mégis szükség van a felülről érkező fényre, várjanak még kicsit. Valószínű, hogy a nemrég bemutatott Samsung SM7 is megkapja a Renault-köntöst. Nem lehet véletlen, hogy nem az SM5-ből lett a Safrane.

Cikk nyomtatása

22 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 22)

bubibeka1.6 - 2011.06.22   19:09

Levrone !

Igen tudom, azért is csodálkoztam, hogy itt csak 450, amikor pl a Pathfinder-ben 500 at tud kereken.

Levrone - 2011.06.22   18:13

Bubi, akkor csak Neked. Ugyanezzel a motorral a kézi váltós 7-8 között fogyasztott több teszten is. Ezt a motort a Renault-Nissan-Infinity mérnökei közösen tervezték Franciaországban és nem azért nem teljesít 500++ NM-t, mert nem tud, hanem itt másképp van programozva. Az Infinity-kben 550 NM-t tud ugyanez a motor (nyilván egy kicsit más) és még ott sincs túlhúzva. Valószínű, hogy jól átgondolták, mielőtt ezt a döntést meghozták, hiszen hogy nézne már ki, hogy a prémiumtermék (Infynity) ugyanannyit tud, mint a Renault. Ez üzletpolitika, amiben Carlos Ghosn elég rendesen ott van, tehát nem véletlenül csinálták.

bubibeka1.6 - 2011.06.22   17:49

Én nem sprintelésről, és nem is 0-100 ról beszéltem mint legfontosabb dolgok, csak abból indultam ki, hogy ha már 0-100 ig kap 1,5 secet azaz több autóhosszt a konkurenciától, akkor mennyit kap majd egy autópályás előzésnél mikor nyomatékból kéne menni, és ebből is kevesebb van neki 50-100 al, amit igenis érezni, 500 nm-t ki lehet autózni 240 lovat már kevésbé.

Valamint azt nem értem, hogy miért első kerekes, és hogy 8 liter helyett miért eszik 12 őt ? Az egy 2 literes turbós benya fogyasztása.

Antiszoc - 2011.06.22   08:32

Szerinted egy ilyen autóval hányan fognak sprintet márni? Szerinted miért nincs köridőmérő az autóban? Semmi baja ennek a hajtásláncnak, 450 Nm-t sem tudsz kiautózni sehol! Pláne nem egy himbálódzó tepsivel. Ez az autó ennyiért úgy jó, ahogy van! Nagy, csendes, erős, gyors, mi a fasz kell még?

bubibeka1.6 - 2011.06.22   08:04

A francia hajtáslánc megint elég gyengére sikerült.
Adott egy jó motor 240 le már megvan amit illik kihozni 3 literből, de 450 nm ? ez majdnem annyit mint a legerősebb 2 litereseké...

Audi 500 BMW 550 nm

de ez még nem is lenne baj, csak pont most jött ki egy friss audis cikk ahol jól láthatók a különbségek.

7,5 sec és 235 végseb vs 6,1 sec és 250 es végseb

miközben mind2 240 lovas. Csúnya renault vereség, és ha már a számokban ennyire kikap, vajon rugalmasságban hány kocsihosszt kap a francia ?

További 17 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

A legmegbízhatóbb használt autók

Az amerikai JD Power a britek egyik legnagyobb autós lapjával, a What Car?-ral fogott össze, hogy kiderítsék: mely hároméves ...

F1: Horner visszaszólt Alonsónak

Christian Horner visszavágott Fernando Alonsónak, aki a héten rossz vesztesnek nevezte a Red Bullt.

Hétszemélyes kisbusz a BMW-től

A tavaly őszi Active Tourer tanulmány nyújtott, három üléssoros kiviteléről készült fotók látnak egyre sűrűbben napvilágot. Az ...

F1: A Force India megvétózza a gumimódosítást

3 | 2

A Pirelli szerint hamarosan megszületik a megegyezés a csapatokkal a gumimódosításról. A Force India ugyanakkor jelezte, hogy ...

Még többet innen: hírek › | forma-1 ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó