Teszt: Opel Vectra 3.2 V6 GTS - Így az igazi

Kulcsszavak: Opel, Vectra

Nem minden GTS az, aminek látszik. A Vectra típusnév mögé biggyesztett GTS ugyanis csupán csak annyit jelöl, hogy az autó ferdehátú, nem lépcsős farkialakítású, és valamivel sportosabb megjelenésű, mint a szerfelett elegáns limuzin. Így a Vectra GTS-t kis kivétellel ugyanazokkal a motorokkal lehet megrendelni, mint a kényelmes és csendes, de abszolút higgadt sima Vectrát. Ez a kis kivétel azonban jelentős tartalmú. Egyik oldalról ugyanis eltűnt a hervatag 1,6-os, a másik oldalról viszont megjelent egy döfős, 211 lóerős 3,2-es V6-os benzinmotor.

Ami a külsőt illeti, hamarabb tűnik fel, hogy ez a Vectra ötajtós, mint az, hogy sportos kivitel. Pedig szinte minden megtalálható rajta, ami a dögös megjelenéshez kell. Van küszöbtoldat, földig érő első-hátsó szoknya, sőt még egy kis szárny is került a csomagtérfedélre.

Ugyanígy az utastérben is történt egy-két változás, bár csak a szolidabb fajtából. Került némi fémes díszítés a műszerfalra és háromküllős lett a kormány is. Ami a legfontosabb, hogy sokkal jobb üléseket tettek az autóba. Bár még mindig túl magas a legalacsonyabb üléspont is, a székek formája remek. A kárpitozás a rokon Saab 9-3-éval mutat hasonlóságot, ott is ugyanilyen belül világos szövet-kívül sötét bőr huzattal készültek a fotelek.

Lassú, városi tempóban vagy higgadt országúti, autópályás autózáskor ugyanazokat az előnyöket élvezhetjük, mint az 1,6-os benzines vagy a 2,2-es dízel Vectrában. Vagyis éjjeli csend száll az utastérre, a téligumik halk surrogása mellett a motor alig kelt valamicske zajt, a futómű vagy a menetszéllel érintkező karosszéria felületek által keltett légörvény alig hallható. De ugyancsak élvezhetjük a hatalmas utasteret, mely nem csak az elődhöz képest nagy, hanem általános értelemben is. Különösen a hátsó sorban tűnik fel a sok-sok tér, mivel elöl már az előző Vectra is jó volt.

Egy 3,2 literes motorral hajtott Vectrában azonban hamar meg lehet unni a tötymörgést, még akkor is, ha amúgy az automata váltóval nagy kényelemben lehet utazni. Szóval csak nyugodtan nyomjuk tövig a gázpedált és várjuk a hatást, ami ígérem, nem késik. A V6-os mélyből feltörő vadállati üvöltéssel hozza tudomásunkra, hogy vette az adást, és késlekedés nélkül, brutális erővel rántja előre a súlyos autót. A váratlan fordulaton talán nem is a visszapillantó tükörben pici ponttá zsugorodó, az előbb még mellettünk álló autósok lepődnek meg a legjobban, hanem mi magunk. Ezért aztán újra kipróbáljuk mit is tud ez a 211 lóerős motor. A számadatok alapján ilyen iszonyatos gyorsulásra nem számítottunk, mivel például az Alfa Romeo 156 GTA 3,2 literes motorja 250 lóerőt tud, a Vectra GTS 3.2 százra gyorsulása automata váltóval pedig 8 másodperc...

Szóval nagy fék és újabb gyorsulás-mérés. És újabb meglepetés. A hirtelen jött tavaszi melegben a téli gumik tapadása nem éppen optimális, ennek ellenére a Vectra fékrendszere határozottan fogja meg a vágtázó tömeget. Egyedül a fékpedál nyúlását kell szokni picit, de amúgy a lassulás igen hatásos. Fékezés közben az anyósülésen ülő, a bekapcsolt biztonsági öv ellenére előre bucskázó ismerősöm elismerősen kopogtatja a műszerpultot borító puha műanyagot.

Az újabb állórajtos gyorsuláskor felfigyelünk az automata váltó eddig csak tudat alatt feljegyzett jó tulajdonságára, azaz felfelé iszonyatosan gyorsan és jókor vált. Szépen sikerült összehangolni a motorral, így a gyorsulás teljesen folyamatosnak tűnik.

Miután a városi cammogást megunva kanyargós országútnak vesszük az irányt, az automata hibájára is rájövünk. Felfelé ugyan tényleg jól vált, viszont lefelé nem igazán akaródzik neki kapcsolni. Ha andalító vezetéssel lassú gondolkodáshoz szoktatjuk, hirtelen fék-gáz kezelésre nehezen veszi a lapot, és ismeri fel, hogy most éppen vissza, vagy felfelé kellene kapcsolnia.

Sebaj, a váltónak van kézi állása is. Ebben az esetben azonban újabb problémás rész merül fel, mivel a váltó ekkor sem nagyon akarja tudomásul venni szándékunkat. Minden egyes karmozdítás után az elektronika elgondolkodik rajta, hogy tényleg váltani akartunk-e vagy csak véletlenül értünk a karhoz, és ha jónak találja, valóban vált egyet. Ezt a tétlenkedést azonban megelőzhetjük azzal, ha mindig kicsit korábban nyúlunk a karhoz, mint ahogy valóban váltani szeretnénk. Szerencsés vonása a kézi módnak, hogy amikor elfelejtünk a karhoz nyúlni, megálláskor 1-esbe, túlzott kihúzatáskor pedig eggyel feljebb kapcsol az automatika.

Mivel a 3,2-es motor nemcsak bitang erős, hanem félelmetesen jól is húz (és lélegzetelállító a hangja), a váltókarhoz még manual módban sem sűrűn kell nyúlni. Széles fordulatszám-tartományban érezhető a 300 Nm-es maximális nyomaték nagy része. Épp ezért azonnal kezd tolni a motor, és sokáig erőteljes is marad. Hátborzongató a V6-os duruzsolása, és egyfajta előjelzést is ad a várható történésekről.

Jó tulajdonságú a futómű is. Csak annyira keményítették meg, hogy a Bartók Béla út még javítatlanul hagyott, háborús övezetre emlékeztető szakaszán is elviselhető az utazás, de gyors csiki-csukikban is masszívan kapaszkodik az aszfaltba. Jól elnézve a kanyart, és a gyorsnál is sokkal gyorsabban véve az ívet nem álnok alulkormányzottság, hanem finom farolás jelentkezik, ami gázelvételre azonnal stabilizálódik is. Persze mindez csak kikapcsolt ESP-vel történik, mivel a szériaként járó ESP Plus a fizika határain belül az ilyen helyzetekben csak épp hogy engedi farolni az autót, és vitát nem tűrően avatkozik közbe.

Miközben csak arra koncentrálunk, hogy milyen élvezetesen hajtható a 3,2-es Vectra GTS, könnyedén átsiklunk az ötajtós karosszéria praktikumán. Pedig ez egyáltalán nem elhanyagolható pozitívum. Bár literre ugyanakkora a csomagtartó, mint a négyajtósban, a nyílás hatványozottan tágasabb. És akkor még a könnyű bővíthetőségről és a rakomány egyszerű rögzítéséről nem is szóltunk.

Ezek a vonások azonban csak a parkolóban derülnek ki, és valószínűleg csak a kisebb motorral megvásárolt GTS-eknél. A 3,2-es GTS tulajdonosa azonban inkább a motor erejét és hangját tünteti fel autója erényeiként.