EGYSZERÜEN IMÁDOM AZ ML-T az ujabbak csak jók lehetnek.

Mindegy, hogy Wiesbaden kétes klubjait, vagy Milánó szűk utcáit látogatjuk. Ursula fekete egyenruhájában mindig jól öltözött lesz mellettünk. A vezess.hu tudományos kísérletei kimutatták, hogy a férfiak általában a nő kontúrvonalai alapján tájékozódnak. A közeledő nőstényből a hím először csak a befoglaló vonalakat látja. Ursula távolról is szembeszökő méretei nem késztetnek azonnali párosodásra.
Bár svábosan nagy a keze és altestben is elég erős, valami mégis van benne. Széles csípője szinte teljesen egybeszabott a derekával, hátulról pedig csak erős túlzással nevezhetjük vérpezsdítőnek. Egyéb adottságai ellenére az arca kimondottan kellemes. Egy profi 24 órás asszisztenstől egyébként sem várja el az ember, hogy a J.Lo vagy Claudia Schiffer legyen.
Mint a jó sváb menyecskék általában, Ursula is dolgos. Nem csak tüchtig, de sokoldalú is. Mindegy, hogy a gyereket kell az óvodából elhozni, inget vasalni vagy sítúrára kísérni a családot. Valószínűleg jobban mos, mint a Vanish OxiAction. Bár ezt nem próbáltuk.
Ellenben megkértük, hogy vigyen bennünket egy építkezésre. Egy igazán riasztó helyre, ahol az ember még egy parancsnoki UAZ-t sem vet be könnyű szívvel. Ursula 500-szor kerül többe, mint egy keresőlámpával és szovjet katonai rádióval felszerel UAZ. Ennek tudatában hajtottunk a vízzel telt munkagödrök és sárdűnék közé. A teszt végzetes kimenetelének elkerülésére egy toronydaru és egy daruskocsi állt készenlétben, hogy kicsörlőzzön bennünket a jeges iszapból.
Segítségre nem volt szükség. Ursula egy gyorsreagálású NATO katonát megszégyenítő elszántsággal mozgott a barátságtalan területen is. Nem finomkodtunk. Ha valaki városiasan öltözködik és közben acélorrú bakancsot hord, annak a természetben is bizonyítania kell! Bár lekönyökölt, szuszogott, azért állta a sarat. Több mint fél óra dagonyázás után sem találtunk olyan vizesárkot, sárbuckát, ami zavarba hozta volna. Ursula, teljes mellszélességgel odateszi magát!
Hogy a tesztet még életszerűbbé tegyük, minden elektronikai segítséget kikapcsolva, esztelen sebességgel, a kormányt rángatva próbáltunk csúszkálni. Ursula pedig tudja, hol a határ. Vész esetén biztonságunk érdekében még kikapcsolt elektronikával is beavatkozik. Műszerfalán pedig nagyméretű felkiáltójellel üzen, hogy bár saját testi épsége árán is megvéd bennünket, azért ne feszítsük túl a húrt.




















Tesztmérnök (TESK Tanácsadó Kft.)
IT Rendszermérnök (TESK Tanácsadó Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
Projektvezető (Raiffeisen Bank Zrt.)
IT gyakornok (Raiffeisen Bank Zrt.)
Jogász (DoclerHolding Kft.)
Unix rendszermérnök (TESK Tanácsadó Kft.)
Unix Szakértő (TESK Tanácsadó Kft.)
Beszerző (LuK Savaria Kft.)
Rendszergazda (Dorsum Zrt.)
Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|