2003.03.10. 09:30

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Teszt: Mercedes-Benz C240 T 4Matic

Hómenő


hirdetés


Hátsókerék-hajtásos autóval járni egy ideig nagy élvezet. Pláne így van ez, mióta ezekbe az autókba legtöbbször menetstabilizáló elektronikát is adnak, és mióta a futómű is sokkal kezesebben viselkedik, mint évekkel ezelőtt. Ám ha leesik néhány centi hó, ahogy ez évről-évre szinte mindig megtörténik, az élvezetből egy csapásra szenvedés lesz. Ekkor ugyanis már a legtöbb járdára feljutás vagy parkolóból kiállás kész küzdelem. Hiába szerelik fel autónkat a legmodernebb kipörgésgátlóval, a hajtott hátsó kerekek a rájuk eső minimális súly miatt nem tudják talajra vinni a motor hatalmas erejét. Ezt az érzést jól ismerik a gyártók is, így többnyire kínálnak négykerék-hajtású kivitelt is a hátsókerék-hajtásos modellekből.

A Mercedes C-osztálynak is van már ilyen változata, igaz egyelőre még csak a nagyobb benzinmotorokkal. Jelenleg a C240 és a C320-ast kérhetjük 4Matic hajtással. A 4Matic név nagy hagyományokkal bír a Mercedes-Benz történelmében, noha az azonos elnevezés többnyire eltérő kialakítás takar.

A Mercedes C240 4Matic összkerék-hajtása állandó, vagyis a hátsó kerekek mellett az elsők is mindig kapnak a motor teljesítményéből. Az osztási arány 40-60 százalék a hátsó kerekek javára, így alapjában véve a 4Matic maradt hátsókerék-hajtásos viselkedésű. Érdekes módon a szériában adott ESP-t kiiktatva a C-osztály inkább elsőkerék-hajtásos autó módjára az orrát tolja ki az ívről, míg bekapcsolt ESP-vel inkább a farát indítja meg, de nem kóros mértékben.

Mit sem ér az összkerék-hajtás differenciálzár nélkül. Mivel a C240 4Matic nem akar terepjáró lenni, nincs szüksége profi mechanikus differenciálzárra, mint amivel a G-osztályt is szerelik elöl, hátul és középen. A C-osztályba (meg az S- és E-osztályba) épített 4ETS elnevezésű differenciálzár elektronikus működésű, és gyakorlatilag önzáró differenciálműként működik. A rendszer lefékezi a kipörgő kereket, és ezzel a túloldali kerékre juttatja a rendelkezésre álló nyomatékot. Ha mindkét kerék kipörögne, akkor sincs gond, mivel ekkor a másik tengelyen lévő kerekek jutnak nagyobb szerephez. Ez elvileg egészen addig működik, vagyis addig tudunk elindulni külső segítség nélkül, amíg legalább egy kerék talál fogást az úton.

A 4Matic C-osztály irányítása semmiben sem különbözik az alap C-osztályétól. A vezető gyakorlatilag nem észleli, hogy éppen melyik kerekek pörögnének el, vagy hogy melyik tengelyre mekkora nyomaték jut. A vezetőnek csak a gázt kell nyomnia, és az autó még a legnagyobb hóban is biztos erővel tör előre.

Egyelőre dízelmotorral nem választható a C-osztályos 4Matic, és a benzinmotorok közül is csak a 2,6 és 3,2 literesek részesülnek eme előnyből. A C240 4Matic esetén a hátsókerék-hajtásos változathoz képest adódó 1 291 000 forintos ártöbblet nem csak az összkerék-hajtást, hanem az automata váltó felárát is tartalmazza. Az automata váltó egyébként 735 ezer forintba kerülne, így csak az összkerék-hajtásra számított felár minimális.

Végsebességét és a 100-as sprint idejét tekintve a C240 4Matic valamivel rosszabbul teljesít, mint az alapváltozat, de ezt a néhány km/órás illetve tizedmásodperces különbséget könnyedén feláldozzuk a biztonságosabb téli közlekedés érdekében.

A V6-os benzinmotor nem sportosan, de kényelmesen gyorsan viszi a majd' 1700 kilós kombi Mercedest. A városi fogyasztás már a hátsókerék-hajtású autónál is elég magas (16-18 liter/100km), amit az automata váltós 4Matic alig múl felül. Országúton és autópályán jóval kedvezőbb, 10-12 literes érték adódik.

Mivel a C-osztály alapvetően hátsókerék-hajtású, a 4Matic-ra való átépítés nem járt akkora belső átalakulással, mint az elsőkerék-hajtású autóknál szokott lenni. Egyedül az első felfüggesztés módosult, amiből az utastérben valójában szinte semmit sem érezni.

Nem különbözik vezetés közben sem a 4Matic a sima hátsókerék-hajtású C-osztálytól. Alapvetően komfortosra hangolt a futómű, aminek gyorsabb kanyarvételkor látjuk kárát. A kombi karosszéria alig észlelhető billegéseket produkál terhelés- és gyors irányváltáskor. Rá kell érezni a fék adagolhatóságára, de ha sikerült eltalálnunk a ritmust, a kerekek mágnesként vonzzák magukhoz az utat lassításkor. A kormányzás sajnos nem kellően direkt, a kormánykereket középállásba mindig vissza kell segíteni.

A C-kombi utastere elöl és hátul is elég tágas, a csomagtartó maradt 470 literes. A kombi előnye a limuzinhoz képest, hogy a hátsó üléssor már alaphelyzetben 1/3-2/3 arányban dönthető előre. Roppant praktikus a csomagtérroló elhelyezése, mely az ülésekhez van rögzítve, így azok előredöntésekor nem kell a roló kiszerelésével bajlódnunk. Négy rögzítőfül és 12 voltos csatlakozó kapott helyet a csomagtartóban.

12 460 000 forintba kerül a Mercedes C240 4Matic T-modell. A 4Matic az alaphoz képest klímaautomatikát, automata váltót és persze összkerék-hajtást ad. Gyakorlatilag teljes a biztonsági szérialista. A menetstabilizáló elektronika, a blokkolásgátló, a fékerő asszisztens, a két első-, két oldalsó- és a két függönylégzsák, valamit az öt fejtámla és hárompontos biztonsági öv mind-mind az alapfelszereltség része. Részben elektromos mozgatású a két első ülés, egyetlen érintésre mozog mind a négy elektromos ablak, a külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók és fűthetők.

Mivel a hátsókerék-hajtású C-osztálynál a 4Matic alig fogyaszt többet, menetteljesítményei nem számottevően rosszabbak és ára sem sokkal magasabb, a C240-est vagy C320-ast választók sokkal jobban járnak az összkerék-hajtású autó megvásárlásával.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés





A Toyota a legértékesebb márka

7 | 2

Más piackutató, más eredmények: két hete a bajorokat hozták ki az autóipar ászainak, most az akkor második Toyota megelőzi a ...

F1: Senna, Monaco igazi királya - videóVideó

130 | 3

Az igazi elismerést maga Ron Dennis adta, akinek könnyek jelentek meg a szemében a film megtekintése után.

Ha Monacói Nagydíj, akkor Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok brazil igazán elemében volt a hercegségben, összesen hatszor ...

Szupersportkocsi Nissan GT-R-ből

1 | 1

Szaúdi megbízók pénzén, amerikai karosszériabűvészek és brit motormágusok bevonásával készült el az extrém közúti ralira, a Gumball ...

120 GPS-t kaptak a mentők

2

Összesen 120, eddig navigáció nélkül dolgozó mentőautóba kerülhet útvonaltervező egy adománynak köszönhetően.

Még többet innen: hírek › | forma-1 ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó