Teszt: Mercedes-Benz G 320 CDI

Egy autó, mind felett

Kulcsszavak: Mercedes-Benz G, Mercedes-Benz, Mercedes, G320

Forma

Ritkán látni olyan jól sikerült formát, amit 28 éve szinte teljesen változatlan formában gyártanának. Persze miért is kellene változtatni azon, ami bevált. A terepjáráshoz, expedíciós utakhoz nem feltétlenül szükséges a legújabb divat szerint megrajzolt karosszéria, annál fontosabbak viszont a praktikus megoldások. A szögletes dobozforma nemcsak remekül kitölthető, de egy ovis is könnyebben készít róla felismerhető rajzot, nem úgy mint egy SsangYong terepjáróról.

Első randi

A garázsban már messziről látszik, kilóg a sorból. Igen, ő az. A Land Rover és a Toyota Land Cruiser mellett a harmadik, valóban vad körülmények között is bátran használható terepjáró. Kinyitom az ajtót, felküzdöm magam a kormány mögé.

Itt is kilóg a sorból

Becsapom az ajtót. Majd kinyitom és újból, ezúttal jóval erősebben rántom magamra a másfél mázsás vasajtót, ezúttal sikeresen. Fél perc csendes ücsörgés, miközben az egyesek szerint Ladákat idéző újszag tölti meg az orromat. Belül semmi csoda, egyszerű, bár nem annyira idevaló műszerfal, masszív kormány és a varázslat: a három difizár kapcsolói. A sorból talán az elektromosan állítható ülések lógnak ki, ezt személy szerint a világ egyik legfeleslegesebb dolgának tartom, de belátom, valakinek fontos lehet ez is. Nekem nem az.

Vasak

A forma mellett azonban a műszaki tartalom is meggyőző a G Merciben. Megéri alákukkantani, mert a futóműben napjaink autógyártására cseppet sem jellemző bőkezűséggel találkozni. Irdatlan méretű difiházak, masszív vasak mindenütt, az alváz pedig kifejezetten ijesztő méreteket mutat.

Csodakapcsolók

Mielőtt túlságosan elérzékenyülnénk a rengeteg acél látványától, jusson eszünkbe, hogy mindezért használat közben szegény Döbrögihez hasonlóan háromszor is megfizetünk. Elsőként az autó oldalán fityegő árcédulától kaphatunk frászt, aztán a G-osztály tömege is okozhat néha fejfájást, de a legnagyobb szívást a motor étvágya jelenti. A hétfokozatú, szinte észrevétlenül és gyorsan kapcsoló automatikus váltóval nehezen tudtuk a fogyasztást 16 liter körül tartani. Terepen, felezővel küszködve pedig a 35-40 liter körüli átlag sem volt ritka. Természetesen mindez a kutyát sem érdekli, ha arról van szó, hogy a sofőr kijut-e autóval az Atacama-sivatag közepéből, vagy inkább a keselyűk önkéntes táplálására adja a fejét.

Városban

A lányok is elérzékenyültek tőle

Nálunk városi közlekedésre is tökéletesen megfelelt.Szép magas, még a zsúfolt parkolókban is szempillantás alatt megvan a jármű, nem kell azon töprengeni, hogy a görénysorban, vagy a hernyótábla mellett hagytuk a nagybevásárlás elején a járgányt. Szerencsére az emberek nagy többségének dunsztja sincs róla, hogy a világ egyik legjobb autóját látja. Nem túl divatos a formája, nem indul csikorgó kerekekkel, így inkább a ML-ben, az X5-ös BMW-ben ülőket utálják, nem minket. Egyedül éjszaka, a kicsit magasra világító xenonlámpák miatt méltatlankodott néhány autós, akik bosszúból az arcunkba reflektoroztak. Persze egy méltóságteljes G-Mercit vezetve ezen sem akad ki az ember.

Aki a következő oldalra kattint, megtudhatja, mi az a néhány dolog, amit boldogan kihajítanánk az autóból