2007.06.26. 14:00

Szöveg: Nagy Dénes

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Mazda3 Sport CD143

Végre egyetértek apámmal

Kulcsszavak: Kia Ceed, Honda Civic, Dízel, Mazda, Mazda3
A Honda Civic sportosabb, de csak egy picit

Fura helyzet állt elő, amikor apukám meglátta az autót. A Genfből hozott katalógusban ugyan még nem szerepel, de innen-onnan már teljesen tisztában volt vele, hogy a legerősebb dízelt nézheti meg kedvenc modelljéből. Ő egyébként szedanpárti, de ettől függetlenül az ötajtós is nagyon érdekelte. Már ez a tény is elfogadható számomra, mert azon kevesek egyike ez a modell, amiben a négyajtós is nagyon jól sikerült darab lett.

Manapság őrült ritka az általános tetszést kiváltó négyajtós. Ezzel a megfogalmazással remélem nem bántok meg senkit, nemrég ugyanis az a vád ért minket, hogy unalmas leunalmasozni az autókat.
Jó, hogy nem kell a kulcs

El kell ismerni, nem lehet minden egyes alkalommal gátlástalanul unalmasozni. Visszatérve a két generáció közös szemrevételezéséhez, azt kellett megállapítanunk egyhangúlag, hogy az autó nagyon rendben van, jó lenne egy-egy ilyen mindkettőnknek. Ami azonban nekünk is feltűnt, hogy a váltóval nagyon keményen kell bánni. Ez érdekes! Lehet, azt szeretnék elérni, hogy az asszony ne szeresse és akkor majd nem akarja vezetni a családi autót? Nem is rossz ötlet!

Nos, itt nem lehet vége egy tesztnek, tovább el kell mélyülnünk a részletekben. Kiindulásnak nagyon jó, hogy jól húz, és bár a Honda Civic 2,2-es sokkal jobban megy, ez kényelmesebb, tágasabb. De mi a helyzet a fogyasztással és ami a legfontosabb, az árral?

Kegyetlenül kell bánni a váltóval

A Kia Ceed megjelenésekor mi is a Focusnak és az Astrának intettünk búcsút. És közben megfeledkeztünk a Mazda 3-ról. Talán neki kell a legjobban versenyeznie a dél-koreai sikerautóval. Hol van már a közös rendezésű focivb...?

Ezt az elméletet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg a Mazda3 vételárából kapásból leugrik 500 ezer forint, csak hogy még közelebb legyen a riválishoz. Mindent egybevéve azt kell megállapítanom, hogy a Ceed méltóan lőtte be magának a Mazdát az árak kiagyalásakor. De mindketten sikeresebbek lehetnének, ha leizzadnának magukról még pár százezer forintot. És ami a legfontosabb: mi milyen jól járnánk!

Eddig csak kerülgettük az árkérdést! Mennyi az annyi? Mit kapunk a pénzünkért?

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó