2005.10.10. 07:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Lexus GS 430 és 300 - Tiszta küzdelem

Kulcsszavak: Lexus, GS
[bekkep]Megújulása óta jóval harmonikusabb formát öltött a Lexus GS, amelynek egyúttal jelentős dinamikát is kölcsönöz új ruhája. Szemből feltűnően agresszívnak hat a GS, míg hátulja jóval harmonikusabb, talán már túl könnyen emészthető.

A tetőív és a C-oszlop kupé benyomást keltő formája egyszerűen gyönyörű, egy Bentley vagy egy Aston Martin is megirigyelhetné. Ennek hátránya egy kis ráérzéssel könnyen belátható, miszerint a hátsó fejtér meglehetősen szűkös. A gyakorlatban egy 190 centiméteres utas még éppen elfér.

A sportos karakter egyébként gyökeresen elüt a Lexus valódi jellegétől, amibe körülbelül annyi brutalitás szorult, mint egy húsvéti nyusziba. Ez annak ellenére van így, hogy motorerőben egyik változat sem szűkölködik, a V6-os 249, a V8 283 lóerővel gazdálkodik.

[bekkep]Teszi ezt a szó valódi értelmében, mivel a Lexus ebben a kategóriában jócskán ráver a konkurensekre, ha fogyasztását tekintjük. A 430-as könnyedén kihozható 16 literes átlaggal, tempós, főként városi használatban, amit más nyolchengeres alapjáraton gurulva is csak nehezen teljesítene.

Japán belső - amerikai ízlés

Külsejénél nem kevésbé feltűnő a Lexus utastere sem, bár itt európai szemmel nézve jóval több kritikával illethetnénk a GS-t. A már évtizedeket megélt zöld kvarcóra és gagyi ablakemelő-kapcsolók nem igazán illenek egy felső középkategóriás autóba, és a vöröses színű fabetét sem az átlagos ízlésvilágot tükrözi.

[bekkep]A középkonzolt hagyományosan nagy érintőkijelzős képernyő uralja, amit oldalanként egy-egy sor gomb díszít. Ezekkel a fontosabb funkciókat jeleníthetjük meg, láthatóan kevés szín segítségével. Valószínűleg unikum a kazettás deck is a hatlemezes CD-tár alatt, ezt manapság a Lexus vásárlórétege szerintünk nem használja ki. Jóval hasznosabb lenne egy bakelit lemez lejátszó.

Az érintőképernyős játékkal csak a funkciók fontosabb részét kezelhetjük, a kevésbé fontosabbakat bedobálták egy dobozba, és így nem rondítják további gombok a belsőt. Ez a dobozka gombnyomásra nyílik le a vezető bal térdénél, és többek között innen állíthatjuk a visszapillantó tükröket, nyithatjuk a csomagtartót, és nullázhatjuk a számlálót.

Alapvetően értékelhető ötletről van szó, viszont menet közbeni használatra nem alkalmas, mivel a kormány és a műszerfal nagy részét eltakarja a gomboknak. A "rejtsük el a gombokat" mozgalom még a kardánboxon is sikereket ért el, ahol a könyöklővel fedhetünk el néhány kapcsolót.

[bekkep]GS 430 - A legcsendesebb V8-as

Az USA-ban V8-as motor nélkül szinte elképzelhetetlen egy autó, bár azok merően eltérnek a Lexus nyolchengeresétől. Ez a motor nem erőteljes hangjával kápráztat el, hanem csendességével és kiegyensúlyozottságával andalít.

283 lóerővel nincs megerőszakolva a 4,3 literes motor, a 417 newtonméteres nyomaték ennél versenyképesebb érték. Menetdinamikában a GS nem marad el a konkurensektől, a 6,1 másodperces 100-as sprintidő kifejezetten jónak számít, a 250 km/órás végsebesség pedig magától értetődő.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó