2006.01.25. 07:55

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Honda Civic 1.8 Comfort

Nagy kékség

Kulcsszavak: Honda, Civic
Első bemutatkozás: jól bevágtam a sípcsontomat abba az űrhajós műszerfalba, ami teljesen körbeöleli a vezetőt. Második bemutatkozás: nekitolattam a parkolóban egy oszlopnak. Kicsit korábban: egy halom ember veszi körbe az összes Honda Civic-et a Frankfurti Autószalonon, én meg nem értem, hogy miért.

Mi a szép ebben az autóban? Valószínűleg semmi, de mégis vonzza a szemet. Egy perc teljes döbbenet, tátott szájjal lesem és nem tudok betelni a látvánnyal. Pedig még túl sem jutottam a lámpákon. Első találkozáskor aprólékosan szemrevételeztem a Civic-et, mint egy jó nőt az irodában. Először az arcát, aztán a domborulatokat, majd az egészet egybe, le s fel, újra és újra.

Ezen az autón aztán van mit nézni. Nem mondanám kifejezetten szépnek, de olyan érdekes fajta. Mint a C4-es, csak az megbízhatatlanul francia, ez meg ugye Honda.

Erre szokták mondani, hogy állóhelyben is vadállat. Elhiszem, hogy amikor elindul, apró darabkákra szaggatja az aszfaltot. Ilyen gagyi átlátszó burát a lámpák között még életemben nem láttam, legfeljebb tuning Ladákon és Lego autókon. Mégis működik. Nem bírod levenni a tekinteted róla, elhiszed, hogy ez a japán acél!

Nem tudom eldönteni, hogy hátulról vagy oldalról szebb-e; talán kicsit az oldala kerekedik felül. Ahogy a feneke felfelé mutat, mintha direkt hívogatna, hogy ugorj csak rá, bátran. Máris ugrok, bele!

Rettentően kék, de nem zavar. Gonosz tesztelő vagyok, direkt hosszú órákon keresztül mentem vele éjszaka, hátha kiég a szemem a sok kéktől. De nem. Ennyire kék, ennyire villogó, ennyire összetett műszerfalat talán még nem is láttam. Minden kék, és minden máshol van, mint ahol keresném. De ez nem baj, egyáltalán nem baj. A fedélzeti számítógép és a kilométeróra van a központi helyen, ez a két legfontosabb info. A sebesség kicsit beljebb, a szélvédő tövében, a többi meg hozzám közelebb.

Érdekes mód, elsőre minden ott van, ahova nézek. Az a marhaság, hogy a sebességmérőt középre kell tenni, engem sosem győzött meg. A Hondában ez a szélvédő tövében van, de nem középen. Velem szemben, ahol egy normális ember az utat nézi.

Hely van bőven, rakodni is lehet

Amikor autóba ülök, különösebb igényeim nincsenek a pakolást illetően. Legyen egy kis doboz, ahova a telefonom elfér és legyen két pohártartó, hogy az üdítős dobozokat se kelljen kézben tartani. Hátra ritkán ülök, nem érdekel, hogy két méterrel el lehet-e férni vagy sem. Egyébként el lehet.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó