Teszt: Dacia Logan 1.5 DCi

Öten, öt literből

Kulcsszavak: zöld, Dacia, Logan

Átmeneti széthúzás ütötte fel a fejét mifelénk. A Logant kipróbálók kis részének vesszőfutás volt az autózás. Lefitymáló arcokat vizionáltak, lenéző tekintetek kereszttüzében vergődtek, páriának érezték magukat csak azért, mert Daciában ülnek.

Ők nem érzékelték, hogy az autó jó-e vagy rossz, csak cefetül szenvedtek benne. Az ellentábor szerint ők sznob, a konvenciók oltalmában reszkető szerencsétlenek, akik agymosáson vannak túl és képtelenek a valódi értékekre koncentrálni.

A Logant szeretni nehéz, de becsülni könnyű. Egy nem túl hosszú, de belül böszme nagy autó, megfejelve az óriási csomagtartóval. Amin lehet spóroltak a tervezésnél és a gyártásnál, de az ülések így is kényelmesek és a rugózás is barátságosan tűri az úthibákat.

Ha az autót megkínáljuk 140-nel, az már komoly tempónak számít, mivel a gyári végsebesség 158 km/óra. A Loganban ekkor a gördülési és a szélzaj erős, a motor viszont nem hangos. Annál a sebességnél, amivel Kovácsék levonulnak a balatoni üdülésre, az autó kényelmes és nagyon keveset fogyaszt.

Rásegítés nélkül a Logan kormányzása küzdelmes munka. A dízelt nem is kapni szervo nélkül, ezért könnyedén elkocsizik vele az ember városban. A Daciából jól kilátni, nincs bénázás parkolásnál és nyomatékos motorjával bátran kiszabadulhatunk vele országútra. A dízelmotor ott erős, ahol a benzines még nem.

1600-as fordulatnál a turbó már kellően megtámogatja a kicsit áthangolt Renault dízelt, az autó jóval erősebbnek tűnik annál, amit a nagy kasztni és a 68 lóerő alapján gondolnánk. Hegyen-völgyön energikusan megy, nem kell kihúzatni, csak utazni a nyomaték hátán. Autópályán aztán hamar győz a légellenállás.