Teszt: Chrysler 300C 5.7 V8 HEMI

Egy igazi állat

Kulcsszavak: Chrysler

Elsőre, ami eszembe jut a 300C-ről, hogy baromi nagy. A tér összes irányába hatalmas kiterjedéssel bír. Lehetetlen megkerülni, átugorni, észre nem venni. Divatos trend kisebbnek mutatni az autót, mint amekkora valójából. A Chrysler nem divatozik, az E-osztály, 5-ös BMW kategóriájú autót tanknagyságúra elnyújtva teríti elénk.

Elnagyolt a tér összes irányába. Hatalmas testén fel sem tűnik, hogy 18 colos felnik dagadnak. A sárvédő ívek, a hűtőrács, a terepasztal méretű motorháztető fejhangon üvölti: jer ide lányok, nekem van a legnagyobb!

Csalóka a 300C bent, mert első látásra nem érteni, hova tűnt a tér. Pedig csak az a baj, hogy az övvonalat olyan magasan húzták meg, hogy 187 centivel épp ki tudnék könyökölni az ablakon.

Szemből a legdurvább. Olyan marcona és flegma arckifejezéssel néz az emberre, hogy nincs az a vakmerő Suzuki-driver, aki ijedtében ne menekülne a leállósávig. Pedig a Chrysler 300C-ből létezik igazán vékonyka darab, 2,7 literes benzinmotorral, 193 lóerővel, négyfokozatú automata váltóval. Brrr! Igazi borzasztó élmény lehet. Ez nem az!

5.7 V8 HEMI

Az 5,7 literes V8-as motor iszonyatos vadállat. Akkora hangerővel kel életre, hogy legszívesebben magnóra venném és a hangszórókból is a nyolc henger feltámadását játszanám. Merthogy útközben már nincs is igazi hangja. Finoman pöfékel és felnyög, de nem ordít, mint amikor beindítom.

Távirati stílusban jöjjenek az ide vonatkozó legfontosabb tényezők: 340 lóerő, 525 Nm, 6,4 másodperc, hat fokozat, hátsókerék-hajtás. Mindebből az következik, hogy a 300C-nek édes mindegy, hogy pici vagy közepes gázzal indítunk, megrázza magát, és lelkiismeret furdalás nélkül nekimegy a vakvilágnak.

Bekapcsolt menetstabilizálóval is képes gyenge táncba vinni a hátulját, kikapcsolni nem is mertük a kényes elektronikát. Nem kívántuk végignézni, mit művel a 340 lóerő, hátsókerék-hajtás, gyengén havas út kombináció.

Erősebb idegzetűek és igazán ráérősek olvassanak utána, mi is az a HEMI-motor. Elég róla annyi, hogy a félgömb alakú égéstérről kapta a nevét és hengerlekapcsolós. A V8-asból szükség - illetve szükségtelenség - esetén soros négyhengeres lesz. Így nem fogyaszt annyit, kevesebb bűzt ereget a levegőbe, és csúnyább a hangja. Mindebből a valóságban mit sem érzünk. Ha nem tudjuk, el sem hisszük, hogy időnként csak négy henger megy a nyolcból.

A hengerlekapcsolás arra jó, hogy a vaddisznó csak szerény nyuszikaként csipegessen. 16,6 literes fogyasztást mértünk, ez sem az 5,7 liter, sem a 340 lóerő, sem a két tonna fényében nem számít soknak.

Sikíts, táncolj!

Egy nagy darab magára hagyott papundekli módjára úszik az úton a 300C. A kormány és a kerekek között érzésre csupán virtuális a kapcsolat, erőt gyakorlatilag nem kell kifejteni a volánon. A kormánymozdulatokat órás késéssel reagálja le a nagy test, mintha a vitorlán állítanánk és várnánk a hatást.

Aztán a 300C biccent egyet, mintha csak jóváhagyná akaratunkat, és magával rántja hatalmas testét. Az autó utasai magatehetetlenül csapódnak az oldaltartás puszta látszatát is nélkülöző bőrüléseken - melyekért nevetségesen kevés 440 ezer forintot kérnek el. És ez még csak egy sávváltás volt, drámai részletességgel leírva.

Különösebb élvezet nincs abban, ha az ember egy lassú reagálású, 2 tonnás, 340 lóerős autóval rohanni akar. A Chrysler 300C-vel nem illik rohanni, fickándozni, hegyi verseny előtt pályát bejárni. Inkább a kényelmes vonaglás áll neki jól, de ez a vonaglás 160 és 250 km/óra között bármi lehet. Csak arra kell vigyázni, hogy fékezéskor ijedten hőköl az autó, mintha a 340 ló nagy hirtelen a másik irányba kezdene vágtatni.

Ha nem hergeljük, higgadt jelenség a Chrysler 300C. Finom, lágy, halk aszfaltfaló. Ami meglepő, a városi terület egyáltalán nem kényelmetlen számára. Jól bírja az úthibákat, a macskakövet.

Olcsó luxus

Irreálisan kevés, 15 millió forint az 5,7 literes HEMI motoros 300C ára. Ez annyi pénz, amiért egy tradicionális német márka ad egy fapados alapmodellt fehérben, kazettás magnóval. Ha az összes létező opciót bekarikázzuk az extralistán, kétmilliónál alig többet tudunk költeni az extrákra. Pedig ebben már olyan tételek is benn vannak, mint a kaliforniai diófabetét és az elektromos pedálállítás. Utóbbi felesleges, előbbi rettenet csúnya.

Már a hosszú Csirkénél (ld: Jeep Grand Cherokee teszt) tudtuk és éreztük, hogy a Chrysler fényévekre van az európai márkák által sulykolt minőségérzettől. Odaát tesznek a csillapított kapaszkodóra vagy a műanyag tapintására. Azért tegyük hozzá, a Chrysler Amerikában messze áll a luxus fogalmától, egyszerű népautó, mint ideát az Opel. Régi Astránkat lecserélném egy ilyenre.