2002.07.04. 18:00

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Teszt: BMW 316i: Túl kevés a jóból


hirdetés


Alapmodellnek lenni hálátlan feladat. Kicsit hasonló, mint a sorban állás. Sajnos olyan sor nincs, aminek a végén ne kellene állni. Alapmodellnek is mindig kell lennie, akármennyire is nehéz ez. A BMW hármas sorozatán belül az alapmodell a 316-os, mely "kezdetektől fogva a BMW hazai eladásainak jelentős részét teszi ki" (áll a BMW sajtóközleményében).

A hármas BMW tavaly ősszel felfrissült és motorkínálata is átalakult. Kívülről az új hármas még agresszívebb lett, nagyobb a táska az egybeolvadt két kereklámpa alatt. A hátsó lámpabura is megváltozott, de csak a színek eloszlása más. Ezek a minimális külső változások azonban csak arra elegendőek, hogy a bajor márka szerelmesei tudjanak miről beszélni az új hármas megjelenéséig. Áthangolták a rugózást, mely a sportosan keménytől a lágyan ringó felé tett egy apró lépést, és kissé átalakították az autó belsejét is.

A módosított külsővel új motor is jár. A 316-os alapmodellt 1,6 literes motor hajtja. Európa többi országában a 316-os jelzés mögött 1,8-as motor áll, az 318-as mögött pedig kétliteres. Szinte csak a magyar piac sajátossága az 1596 köbcentis motor, mely egyébként a BMW Compactban debütált.

A 16 szelepes, változó szelepvezérléses (Valvetronic) motor 116 lóerős, vagyis 11 lóerővel erősebb, mint a korábbi nyolcszelepes, hasonló lökettérfogatú erőforrás. Forgatónyomatéka azonban egy dekát sem növekedett, maradt 150 Nm. Az autó menetteljesítménye is javult, pedig az össztömeg közel 1,4 tonnára nőtt. Az ide vonatkozó reklámszöveg így hangzik: "200 fölött, 6,6 alatt!". Az előbbi szám a végsebességre, az utóbbi pedig az árra vonatkozik.

Ha idejében belátjuk, hogy a motor gyenge és úgy viszonyulunk hozzá, a végén még meg is kedveljük (legalábbis én megkedveltem), pedig a 116 lóerővel a 3-as BMW finoman szólva is kissé tompa. A százra gyorsulás elméletileg 11,4 másodpercig tart, gyakorlatilag viszont kiábrándítóan hosszúnak tűnik.

Pedig mindent elkövettek annak érdekében, hogy valamiféle dinamikát kifacsarjanak az autóból. Mindegyik fokozat nagyon rövid, így ötödikben 130-nél 4100 körül jár a fordulatszámmérő. Ám a gyakori pörgetéssel sem érünk el semmit, nyomaték vagy teljesítmény a felső fordulatszámtartományban is csak elvétve akad. Cserébe viszont gyönyörű az 1,6-os motor hangja. Amolyan igazi, majdnem hathengeres BMW hang.

Nagyon tudatában kell lennünk annak, hogy csak 316-os BMW-ben ülünk, mivel az agresszív orr és a BMW érzés átjárja az elvakult vezetőt, és felelőtlenül belemegy mindenféle versenyekbe, aminek a vége legtöbbször csúfos vereség. Versenybe belemenni szigorúan tilos, vagy rendkívül körültekintően kell megválasztani az ellenfelet. Kispolszki, régi Skoda jöhet, 1200-es Zsiguli fenntartásokkal, kockalámpás kizárva.

Be kell látni, hogy a 316-os BMW ennyit tud, és akkor nem lesz baj. Pörgetni sem kell a motort, és akkor a fogyasztás is nagyon alacsony. Városban alulról súrolja a 10 litert (ez is kedvező), országúton viszont, kíméletes üzemben 7,1 literes fogyasztást regisztráltunk. Igaz, ekkor nem használtuk ki a motor szerény képességeit, és 2500 fölé csak elvétve tereltük a fordulatszámmérőt.

A BMW 316i igazi lendületautó. Ha nagyon sok időnk van, és találunk egy hosszú, vízszintes autópálya szakaszt Németországban, akár a 206 km/órás végsebesség elérésére is van esélyünk. 160 felett a fogyasztás megnő, ilyenkor meghaladja a 10 litert.

A modellfrissítéskor áthangolták a futóművet, amely sportos keménységéből vesztett egy kicsit, de azért az élvezetes vezethetőség maradt a fő szempont. A kormány pontos, közvetlen, a váltókar nagyon precíz, rövid úton jár. Elvileg tehát minden adott az élvezetes autózáshoz, a motort leszámítva. Hegyi szerpentinen felfelé nem nagy öröm autózni, mivel a lendület hamar elfogy.

Kikerülhetetlen kérdés, hogy jár-e bármiféle hátránnyal vagy mások számára előnnyel a hátsókerék-hajtás. A 316-os szériában kap kipörgésgátlót, ami legfeljebb murván vagy jégen szükséges. Az autó megfaroltatni csak hasonló jellegű úton lehet. Persze ha százzal beveszünk egy derékszögű kanyart, farolni fog, efelől nincs kétség. Kérdés, hogy túléljük-e.

Amúgy a 316-os is igazi BMW. Nagyon kifinomult, minden kezelőszerve tökéletesen működik, a belső térben makulátlan rend uralkodik. A vezető üléshelyzete mintaértékű. A kormány tág tartományban, miden irányba állítható, fogása jó, és kialakítása is tetszetős.

Az első ülések mélyre engedhetők. A váltókar kézre áll, rövid úton mozog és hagyományosan jól kapcsolható. A belső tér szépen burkolt, a kidolgozási minőséget nem érheti kritika, az alkalmazott műanyagok minősége kiváló. Bármit tapintunk is meg, puha műanyaggal találkozunk, de ott is színvonalasak az anyagok, ahova még véletlenül sem nyúlnánk soha.

Az első üléseken nagy a hely, a hátsó üléssorban elfogadható. Egyedül a középen ülő panaszkodhat a széles kardánalagút miatt, valamint azért, hogy ő csak kétpontos övet kap, fejtámlát pedig egyáltalán nem. A szélső utasoknak sem felhőtlen az örömük, mivel a kurblis ablaktekerő kényelmetlen, de ennél nagyobb baj, hogy a műanyag fekete tekerő nem illik a bézs belsőhöz. A csomagtartó átlagos méretű, 440 literes, jól kihasználható. Az igényes, többlengőkaros kerékfelfüggesztés belóg a csomagtérbe, ami kicsit korlátozza a használatot.

A hármas BMW alapmodellje megjelenésben, felszereltségben, kidolgozási minőségben hozza azt, amit egy beugró modelltől elvárnánk. Menetteljesítménye azonban kiábrándító, kíméletes üzemben fogyasztása kedvező. A BMW 316i ára 6 590 000 forint. A két első és két oldalsó légzsák mellett első fejlégzsák is van, széria a kipörgésgátló, az ABS, a központi zár, a elektromos tükörállítás és az első elektromos ablakemelő. A július 31-ig megrendelt 316-os BMW-khez széria még az automatikus légkondicionáló és a metálfényezés is.
 BMW

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

42 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

Most már muszáj lecserélni a téli gumikat!

2

Sokat kockáztat, aki úgy dönt, hogy a nyári szezonra is fent hagyja a téli gumikat. Balesetveszélyes így közlekedni.

Wörthi-tavi szörny

2

Egy hete, az ausztriai wörthi-tavi Golf-találkozón mutatták be az Amarok-tanulmányt. Első ránézésre ordít róla, hogy nem terepre ...

Álomautó rendőröknek

8

A felülmúlhatatlan Bugatti Veyronnal bővült a dubaji rendőrség őrült luxusautó-flottája - legalábbis a rendőrfőnök vágyálmaiban. ...

Még többet innen: forma-1 › | hírek › | king of the Road ›

Hirdetés

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó