2011.01.11. 18:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Terheléses teszt: Fiat Scudo

Teszt: Fiat Scudo Family 120 Multijet

Kulcsszavak: kisbusz, családi autó, Fiat, Scudo 2.0 Mjet L2H1 Family
Így hát szörnyű nagy újdonságokat ezúttal nem fogunk az autóról mondani - azt megtettük a korábbi cikkekben, tesztekben -, most inkább arra voltunk kíváncsiak, mennyire bírja a gyötrődést, egy hasonló, haszonjárműből lett nagyon nagycsaládi busz. Így hát telepakoltuk ukránokkal és vodkával, majd fel-alá autóztunk vele a jégbefagyott Aggteleki-karszt és Budapest közötti utakon.

A tesztautó

A hosszú változat az igazi

Mostani alanyunk közel optimális összeállítású: elöl két ülés, a középső sornak dupla tolóajtó, az orrban pedig 120 lóerős, nem túl erős, de takarékos dízelmotor. Van benne manuális klíma, tolatóradar és rengeteg lehajtható, vagy éppen kivehető ülés. Ha még a hátsó ajtaja is inkább kétfelé nyílna, mint egyben felfelé, akkor máris vinném haza. Hiszen családi autónak remek lenne, bár a méreteit nézve, akár turistabusznak is megtenné.

Ezúttal nem pár ezer kilométert futott autó került a kezünkbe, hanem egy bő ötvenezer kilométert megtett példány, forgalmijában pedig 2009. júniusi dátum szerepel születésnapként. Nem túl régi időpont, de ha azt vesszük, hogy az elmúlt másfél évet tucatnyi sofőrrel a kormány mögött, ki tudja milyen körülmények között kellett megtennie, akkor már nem is tűnik olyan fiatalnak.

A használat nyomai

A tesztautó lét nyomai persze láthatóak az autón. Külsejét itt-ott a használatból eredő apró karcok csúfítják, de nem vészesek, csak egészen közelről látszanak. Bent főleg a csomagtartóhoz legközelebbi ülések hátának kárpitozása sínylette meg az elmúlt másfél év tesztútjait. Ezen felül a baloldali tolóajtóból jöttek nem éppen üzemszerű hangok. Magyarul zörgött, mint a veszedelem, de ettől függetlenül nyílik, záródik probléma nélkül, nem szükséges teljes erőbedobással, eszetlen módon csapkodni.

Bútorozás

A tesztautóban nyolc ember utazhat a fedélzeten. Persze lehet belőle kilencszemélyest is rendelni, de közel nem biztos, hogy a plusz egy hely megéri a kényelmetlenséget az első sorban. Így az vezető személyes terébe sem lóg bele senki, a két első ülés között bemászhatunk hátra is.

ADATLAP

FIAT Scudo 2.0 Mjet L2H1 Family

FIAT Scudo 2.0 Mjet L2H1 Family

Motor
dízel
Teljesítmény
kW (120 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
15.4 mp
Végsebesség
160 km/h
Fogyasztás (vegyes)
7.6 l/100km
Listaár:
7 787 290 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

A nyolc ülésből hatot akár ki is tehetünk a garázsba, ha éppen inkább teherhordó üzemmódban vennénk nagyobb hasznát a Scudónak. Sajnos egyesével nem lehet őket kiszedegetni, hanem egy sorban egy szimpla és egy dupla ülés várja a belsőépítészt. Bár az üléseket tologatni sem lehet, de a háttámla lehajtása minden fotelnél egyesével is megoldható. Kárpitozásuk kellemes tapintású, és a kényelmes üléshelyzet miatt egyszer sem kellett egészségügyi megállásokra, nyújtózkodásra sem félreállni az út alatt.

Fűtése az aránylag kevés hulladékhőt termelő dízelmotor ellenére is hatékony, a több köbméternyi levegőt gyorsan befűti a csomagtartóból hallatszó, dübörgő olajkályha. Szellőztetni a mínusz 8-10 fokban nem nagyon akaródzott, de nyáron biztos kritizálnánk a hátsóknak jutó, aprócska lőrésszerű ablakokat.

A csomagtartón kívül az ülések alá, illetve a macskapadlásra is rámolhatunk holmikat, de az anyósülésről elérhető, a műszerfalra ásott mély gödörbe is belefér vagy tizenöt-liternyi apróság, de a telefonnak nehéz olyan helyet találni, ahová nyugodt szívvel letehetnénk.

Nyolc ember csomagjának is marad hely

Vezetni persze nem nagy élvezet a Scudót, hiszen nem túl erős, nem fürge, és kanyarogni sem igazán jó vele. Cserébe - pláne a hosszabb változatnál - nehezen tudunk annyi úti holmit összeszedni, amennyit ne tudna elnyelni a Scudo utas- illetve csomagtere és ha nagyobb hordával utazunk együtt, az egy főre jutó üzemanyagköltségek jóval a fájdalomküszöb alá zuhan. Menet közben pedig csendes, kényelmes darab.

A közösen töltött napokat málhás szamárként élte meg a Fiat, szinte mindig nyolc ember melegedett benne, az esetek többségében pedig a rendelkezésre álló tekintélyes rakteret is maradéktalanul kitöltöttük. Súlyos cuccokkal. Ez a fogyasztáson is meglátszik, száz kilométerenként durván tízliteres átlagfogyasztást számoltunk.

Összehajtható, kiszedhető ülések

Elsőre soknak tűnt - pláne a korábbi, meglepően kedvező adatokhoz képest - aztán kiderült, hogy a sok melegítés, állóhelyben járás közben a gázolajjal működő kazán is dübörgött rendesen. Ez pedig fogyaszt, de cserébe nem kellett belefagyni az autóba még mínusz tíz fok körül sem.

Szóval családi autónak - feltéve ha a családfő nem akar néha megbolondulni a kormány mögött - remek a Scudo. Mi az együtt töltött két hét alatt nagyon összebarátkoztunk.

Tehát a Mazdánkat bármikor elcserélnénk egy sokszemélyes, gigantikus Scudóra. Kicsit nehezebb vele parkolóhelyet találni, de tágas, takarékos, és kisbusz létére még jól is néz ki.

Extrák

'Visibility' csomag: automata ablaktörlők és világításkapcsolás,
63 500 Ft
Ablaktörlő berendezés esőszenzorral
60 000 Ft
ESP [elektronikus menetstabilizáló] + ASR [kipörgésgátló] +
152 400 Ft
Fényezés: metál
72 000 Ft
Fényezés: metál
76 200 Ft
Függönylégzsák [windowbag] elöl
72 000 Ft
Függönylégzsák [windowbag] elöl
165 100 Ft
Fűtés-szellőzés: kiegészítő fűtés
132 000 Ft
Fűtés-szellőzés: kiegészítő fűtés
139 700 Ft
Futóműkialakítás: különleges futómű felfüggesztés
180 000 Ft
Futóműkialakítás: légrugózás
300 000 Ft
Futóműkialakítás: légrugózás hátul automata szintszabályozással
254 000 Ft
Garancia: +2 év / 300000 km
165 100 Ft
Hátsó ajtó kétszárnyú, üvegezett, ablakfűtéssel és hátsó
69 850 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer CD-vel
660 000 Ft
Járműstabilitás ellenőrzése: ESP [elektromos járműstabilizációs
180 000 Ft
Kárpit: Bársony
76 200 Ft
Kárpit: szövet [speciális]
72 000 Ft
Keréktárcsák: 16''-os
60 000 Ft
Komfort csomag: Fűthető ülések elöl, oldallégzsák
203 200 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 16''
82 550 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
38 100 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
60 000 Ft
Légkondícionáló berendezés [ACC] automatikus
144 000 Ft
Légkondícionáló berendezés [AC] hátul
330 200 Ft
Légkondícionáló berendezés [AC] hátul
360 000 Ft
Légkondícionáló berendezés, automatikus, színezett hővédő üveg
152 400 Ft
Légzsák, oldalsó [elöl] 2db.
96 000 Ft
Légzsák, oldalsó [elöl] 2db.
101 600 Ft
Navigációs rendszer CD-vel, beépített telefonnal és Bluetooth
540 000 Ft
Navigációs rendszer CD-vel, beépített telefonnal és Bluetooth
571 500 Ft
Pack Integrale: teljesen színre fújt lökhárító, fényezett oldalsó
15 000 Ft
Pack Integrale: teljesen színre fújt lökhárító, fényezett oldalsó
39 850 Ft
Pack Integrale: teljesen színre fújt lökhárító, fényezett oldalsó
66 000 Ft
Parking csomag: Tolatóradar, elektromosan behajtható külső
120 000 Ft
Riasztóberendezés
84 000 Ft
Riasztóberendezés
88 900 Ft
Sebességszabályozó [tempomat]
36 000 Ft
Sebességszabályozó [tempomat]
38 100 Ft
Sötétített üvegezés
101 600 Ft
Szélvédőüveg: infravörös fényt visszaverő szélvédő
19 050 Ft
Térkép a navigációs rendszerhez
60 000 Ft
Tolatóradar, automatikusan behajtódó visszapillantó tükrök,
101 600 Ft
Ülések hátul: 3. sorban osztottan dönthető
241 300 Ft
Ülések: szimpla utasülés, kartámla és deréktámasz a vezetőoldalon
38 100 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl
72 000 Ft
Ülésfűtés: fűthető vezetőülés
101 600 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer
72 000 Ft
Az autó ára extrákkal együtt: 7 787 290 Ft

FELSZERELTSÉGI ADATOK

- Csomagtérfedél [kalaptartó]- Elektromos ablakemelők elöl- Fejtámlák elöl-hátul [9 db]
- Fékrendszer: blokkolásgátló fékrendszer [ABS]- Fényszóró-távolságállítás belülről- Fordulatszámmérő
- Hátsó ajtó felnyíló, ablaktörlővel- Indításblokkolás- Kárpit: szövet
- Kormánykerék: magasság-és távolságállítású- Központizár- Központizár távirányítással
- Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók- Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók és fűthetők- Légkondícionáló berendezés [AC]
- Légkondícionáló berendezés, elektromosan állítható külső tükrök- Légzsák a vezető-és utasoldalon- Légzsák a vezetőoldalon
- Légzsák az utasoldalon- Oldalablaküveg, nyitható [2 db]- Oldalsó tolóajtó üvegezett [bal oldali]
- Oldalsó tolóajtó üvegezett [jobb oldali]- Pack Look: részben színre fújt lökhárító, ködlámpa, dísztárcsa- Pohártartó elöl
- Pótkerék: normál méretű- Rádió-CD + kormányról vezérelhető rádió- Rádió-előkészítés
- Rádiótelefon-kihangosítás [Bluetooth]- Sebességváltómű: 6 fokozatú mechanikus- Szervokormánymű
- Színezett üvegek: fény és hővédő- Ülések hátul: kivehetők- Ülések: állítható magasságú vezetőülés
- Ülések: állítható magasságú, kartámlás vezetőülés- Ülések: első utasülés dupla- Ülések: harmadik üléssor
- Üzemanyagtankfedél, zárható- Világítás: ködfényszórók elöl

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó