2010.05.14. 18:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

50 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Ötmillió alatt az új Mazda6

Vezettük: Mazda6 2010

Kulcsszavak: videó, facelift, Mazda, 6
gumi.vezess.hu
A jót nehéz feladat még jobbra faragni. A Mazda mérnökei mégis nekiláttak, hogy finomítsanak valamit a 2007-ben bemutatott, és azóta 293 ezer példányban eladott sikermodellen. Bár kintről nem sok látszik, mégis a motortól a kormányzáson át a felfüggesztésig szinte mindenhez hozzányúltak.

Új motor

Sportosabb lenne?

A motorkínálat legnagyobb újdonsága az új kétliteres DISI benzinmotor, amely 155 lóerős. Nem maradtak változatlanok a 2,2 literes turbódízelek sem, ezeknek átlagosan 4-7 százalékkal javult a CO2 kibocsátásuk.

Mindhárom teljesítményszintű motorban csökkentették a feltöltő turbinakerekének átmérőjét - a 180 és 163 lovas változatnál 41,5-ről 36 mm-re, míg a 129 LE-s dízel 32 mm-es, jóval kisebb tehetetlenségű, gyorsabb reakciójú lapátkereket kapott. Így a turbó mellett a motor is hamarabb reagál a gázadásra.



Mi változott?

Kényelmesebb a futómű

Általában a ráncfelvarrások sosem a forradalmi változtatásokról szólnak. Csupán itt-ott finomítanak valamit az autó külsején, belsején. A Mazda6-hoz mégis négyszáz ponton nyúltak hozzá, hogy a vásárlók még boldogabbak legyenek az autó kormánya mögött.

Kívülről az ilyenkor megszokottnak tűnő változtatásokat hajtották végre az autón, így a fényszóró, a ködlámpa és az első lökhárító változott valamicskét. Vannak új színek, árnyalatok, friss rajzolatú, a korábbinál 8-10 százalékkal könnyebb alufelnik, és végre a belső is rendelhető új, elegáns színösszeállításokban.

A gyári fényképész így látta az új Mazda6-ost:



Új dizájn

Belül az eddig kicsit nehézkesnek tűnő ember-autó kapcsolat lett hamarabb, könnyebben átlátható.

Változott a kormány dizájnja, a műszerfal zongoralakk betétekkel gazdagodott, a megújult kapcsolók mögé csillogó, krómhatású keret került. Kényelmesebbek lettek az ülések, amelyek kárpitja is új.

A motorok finomhangolása mellett a hazai utakon kissé keménynek látszó futóművet is kényelmesebbre finomították.

Új színek és árnyalatok a kínálatban

Átdolgozták a lengéscsillapítót, az első tengely módosított vázkeret-rögzítéseit, a kormányperselyt, és még vagy ezerféle kisebb nagyobb alkatrészt.

Betűszavak

A felfrissített Mazda6-ba néhány biztonságot, kényelmet növelő megoldás is került. Ilyen az adaptív, kanyarban elforduló lámpatest (AFS), a vészfékezésre figyelmeztető rendszer (ESS), a visszagurulás-gátló berendezés (HLA), a komfortindex és a holttérfigyelő (RVM).

Kilencven év
1960-ban így festett az első Mazda személyautó, az R360

A Mazda - amely a parafadugók kiváltására gyártott termékkel kezdte a termelést - idén ünnepli a márka 90. születésnapját, bár autógyártással mindössze fél évszázada foglalkozik a hiroshimai cég.

Egy apró, kétajtós, bizarr külsejű modellel, az R360-assal léptek be először az autópiacra.

Kényelmesebbek az  ülések

A tesztúton először az új benzines motort próbáltuk ki. Alacsony fordulaton kicsit erőtlen a dízelhez szokott lábnak, de ezt az apróságot bőven meghálálja a szinte teljesen néma üzemmel.

Mivel a Barcelona környéki aszfaltutak közel sem olyan siralmas minőségűek, mint a hazaiak, így szintben eltolt csatornafedelek, kátyúk híján csak elképzeltük, hogy mostoha körülmények között is tényleg komfortosabb lett a futómű. A korrekt kormányzás, a határozott, pontosan kapcsolható remek váltó továbbra is megmaradt.

Már ötmillió alatt is lehet új Mazda6-ost kapni

Kedvencünk mégis a bivalyerős - 180 lovas - 2,2-es dízelmotor volt, amely a fedélzeti számítógép szerint még takarékos is. Bár nem vesszük készpénznek az 5,9 literes átlagfogyasztást, mindenesetre mégis figyelemreméltó eredmény egy vegyes, autópályás és hegyi szakaszokkal is megspékelt úton.

Árak

Az új Mazda árának meghatározásakor az importőr szeretne változtatni azon az emberekben kialakult képen, hogy a Mazda drága, elérhetetlen árú modell. Így a felfrissített 6-os indulóárát hajszálnyival a lélektani ötmillió forintos ár alá lőtték be. Az árlista átellenes, felső sarkában pedig 8 259 900 forintos összeg olvasható.

A teljes árlista letöltése:

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 50)

tanyasi - 2010.05.30   19:49

925Energy

Kozos fejesztes Idiota.Egyutt csinaltak.Es jovore meg francia 3 hengeres megy belejuk.Amugy meg a suberbike soha sem lesz jobb,mint a passat nem kell mindent elhinni amit irnak.
925 dc energia ital sem eleg,hogy eszhez
terj?!

kozo63 - 2010.05.20   08:15

Bubibeka, az ADAC statisztikáit nem befolyásolja az assistance szolgálat, mivel nagyon sok márka esetében éppen ők adják az assistance szolgálatot is, mint ahogyan Magyarországon sem feltétlenül a márkaszervíz sárga anygala fog megérkezni! Tehát le is írták, hogy a statisztikát ez nem befolyásolja.
2. Ha a véleményed szerint ebben a kimutatásban csak azok az autók szerepelnek amik lerobbantak és az út szélén álltak, akkor ez nem csak az Octaviára vonatkozik, hanem az összes többire is, tehát akkor ez azt is jelenti, hogy sokkal több passat robbant le mint octavia. :)) Hozzáteszem, hogy nem octaviam van, nem akarom mindenáron védeni, ezek csak számok, de ettől még a tény tény marad.
Egyébként már régi bölcseség az, hogy egy statisztikával bármi bebizonyítható, sőt annak az ellenkezője is.

bubibeka1.6 - 2010.05.19   23:37

Ok h az ADAC szerint jó, de miről is szól az ADAC???
Az út szélén lerobbant autókról, amikkel nem lehetett tovább haladni. Nah már most, te ha lerobbaszn az út szélén mit csinálsz? 1ha márkaszervízben vetted 70% ban van assistance szolgáltatás, ingyen eljön érted a tréler.--> nem lesz regisztrálva ilyen ADAC féleségekben.2 szólsz havernak h vontasson be a transporterrel---> ez sem fog sehol megjelenni, semmilyen felmérésben. Szóval memigazán értem, h mi alapján lenne jó minőségű, és színvonalas az Octavia, az adac alapján biztosan nem az, az alapára miatt nem is lehet olyan jó mint drágább társai(kivétel a fullosabb verziók de azok már ugyan annyiba ekrülnek mint német v japán versenytársaik)

kozo63 - 2010.05.19   22:25

Octavia annyival gyengébb színvonalú mint a vetélytársai, hogy az ADAC legfrissebb statisztikájában, a Passat elé sorolták! És ezt a német autó klub állítja. Akkor milyen vetélytársainál gyengébb ? Még csak nem is a Golf kategóriába sorolták ( alsó közép) amin egyébként lehet vitatkozni.

925Energy - 2010.05.19   17:30

Több helyen olvastam,hogy a Supeb jobb minőségű,mint a Passat.

További 45 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó