2008.08.11. 19:00

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Fiat Fiorino: olcsó és gazdaságos

Vezettük: Fiat Fiorino Qubo

hirdetés


Fiat-reszort

Akción kívül 3,1 milliótól indul, most 2,8-tól

Haszonjárműügyben a Fiat és a PSA Peugeot Citroën három évtizede kenyeres pajtása egymásnak. A járművek zömét a Fiat tervezi, tehát a Ducatót illetve a Fiorinót és testvéreit. A közös alapokra épülő Jumpy-807-Scudo-Ulysse-vonulat a PSA mérnökeit dicséri.

Mivel a Fiorino-Nemo-Bipper hármas tervezésén kívül a gyártást is az olasz fél intézi Törökországban, az ő jussuk elsőként behozni a valódi személyautót a modellcsaládból. Mert nálunk ugyan járt már személyautó-kivitel a Citroënből, igazán tetszett is, de nem véletlenül csodálkoztunk néhány teherautós baromságán. Mondjuk a lemezelt csomagtérablakon és az osztott hátsó üléstámla hiányán.

Barátságos belül, jó helyen van a váltó

Ennek az az oka, hogy a Fiorino Qubo (magyarul kocka) az első igazán személyautónak szánt kivitel a hármasból. A franciák csak fél évvel később hozzák be a lágyabb rugózással, igényesebb belső kárpitozással és ablakos csomagtartóval rokonszenvesebbé tett modelleket.

Rövid, magas, széles és tágas

Nagy szerencse, hogy a Qubo nevében van u a q után, különben a leírását addig kellene gyakorolnom, mint a Nissan Quashquait, pardon Qashqait. A kocsi rövid, 395,9 centijével pont akkora mint a Fiat Tipo vagy az előző Skoda Fabia volt. Bámulatosan sok hely szorult a kockaforma autóba, a vidám hangulatú, vagány kárpitozású ülésekben elöl és hátul is kényelmesen elvannak a hosszúra nyúltak.

Osztva lehajtható és kivihető a hátsó ülés

A 330 literes csomagtartó a Fiorino méretéhez képest jó, egy kisgyermekes család igényeihez képest nem, ezért többféleképp bővíthető. Az első a tetőig pakolás, a biztonság érdekében ehhez rendeljük meg mindössze 5000 forintért a csomagfogó hálót. Ha a 650 liter is kevés, az osztottan előrehajtható üléstámlákon kívül trükközhetünk az üléspad kiszerelésével, két részletben. A végeredmény kivett hátsó ülésekkel 2,8 köbméternyi TÉR.

4,6 litert ígérnek a dízellel

Egy benzines és egy dízelmotor van. A 74 lóerős 1,4-est a franciák adják, nem a Linea vagy a Grande Punto egysége. A gyári sajtóanyag szerint gázüzemre átalakítva érdekes lehet, ami igaz is, de tudtunkkal itthon nem foglalkoznak ilyesmivel a márkaszervizek.

Folytatjuk a keveset fogyasztós dízellel és az árakkal

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

72 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

Most már muszáj lecserélni a téli gumikat!

3

Sokat kockáztat, aki úgy dönt, hogy a nyári szezonra is fent hagyja a téli gumikat. Balesetveszélyes így közlekedni.

Wörthi-tavi szörny

3

Egy hete, az ausztriai wörthi-tavi Golf-találkozón mutatták be az Amarok-tanulmányt. Első ránézésre ordít róla, hogy nem terepre ...

Álomautó rendőröknek

8

A felülmúlhatatlan Bugatti Veyronnal bővült a dubaji rendőrség őrült luxusautó-flottája - legalábbis a rendőrfőnök vágyálmaiban. ...

Még többet innen: forma-1 › | hírek › | king of the Road ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó