2009.01.08. 19:45

Szöveg: Nagy Dénes

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Mit tud a Citroën BMW-motorral?

Teszt Citroën C4 Picasso és C4 1,6 VTI

Kulcsszavak: 1,6 VTI, C4 Picasso, Citroen, C4
gumi.vezess.hu
Új C4

Az orrán van a legjelentősebb változás

Az újdonság leginkább a vonalakban rejlik. A legszembeötlőbb az átalakított orr, ami ugye családi örökség. Emellett trapéz formájú lökhárítóval, új ködlámpákkal és kissé más fényszórókkal is büszkélkedhetnek az új C4-ek. A minimális változtatás ellenére az összhatás sokkal meggyőzőbb. Lendületesebb, vagányabb külsőt öltött a C4.

Belül sem kell fantasztikus újdonságokat várni. A jövőben új szövetek választhatók, átvariálták a műszerfalat, az ajtópanelek pedig más burkolatúak lettek. Ennél valamivel izgalmasabb, hogy a műszerfal feletti központi kijelzőbe költözött a fordulatszámmérő is, így minden hasznos információ eltűnt a sofőr látómezejéből. Szerencsére a kíváncsi utasok továbbra is figyelemmel kísérhetik a sebességmérőt. Bárki is állítja, hogy a középre szerelt kijelző jobban észlelhető a sofőr számára, engem nem győzött meg. (Örök vita ez, csaknem olyan régi, mint hogy japántvagynémetet. Döntsük el a vitát: szavazzon itt jobb oldalt: Önnek mi a jobb? - a szerk.)

A módosított középkonzol

Szintén újdonság a kétzónás klíma, ami tapasztalataim alapján akkor lenne még praktikusabb, ha egy gombnyomásra megfoszthatnánk kétzónás tulajdonságaitól. Van úgy, hogy szívesebben állítjuk be egyszerre a hőfokot mindkét oldalon. Ettől még persze nem vitatom a hasznosságát. Ha az asszony mást akar, had tekergesse ő is a gombokat.

Sajnos ezen kívül is akadnak olyan apró bibik, amiket nem sikerült begyógyítani. Az indexkar pöccintésére például nem pislog hármat, pedig ez nagyon hasznos a sávváltásoknál. Szintén zavaró, hogy egyszerűen kriminális hangok uralkodnak az utastérben. A bizonyos esetekben rendkívül hasznos tolatóradart például időnként kénytelen voltam kikapcsolni, annyira sipákolt.

A sofőrnek nem kell látnia, elég az utasnak

Azt pedig kikérem magamnak, amilyen stílusban lereagálja az öv bekapcsolásának hiányát. Már gyerekként hozzászoktam (Ladánkban hátul is három öv volt beszerelve), hogy nem utazunk nélküle. A mai rohanó világban viszont időnként előfordul, hogy a guruló autóban kapcsolnám be. Na, ezt a C4 egyáltalán nem tolerálja. Persze, ha ez kell ahhoz, hogy az emberek végre bekapcsolják az övet, legyen.

Új motor

Fátylat rá! A BMW-vel közösen fejlesztett, extra high-tech vadíúj motor nagyot dobott a C4-en. Igaz, hogy BMW-ben soha nem volt ugyan ez a motor, de bajorok másik márkájában, a MINI-ben valóban hasonló motor van. Ez egyébként sokkal jelentősebb és örömtelibb változás, mint mondjuk az új üléshuzat. Az 1,6-os benzinmotor két változatban érhető el a C4-esekben. A turbóval erősített 150 lóerős blokk, illetve a szívóváltozat, ami 120 lóerős. Első körben ez utóbbit próbáltuk ki, rögtön két modellben is.

Lapozzunk és nézzük mit tud a motor a C4-ben és a C4 Picassóban!

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó