2008.11.24. 19:00

Szöveg: Hamar Balázs

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

MINI JCW - Várakozáson felüli

Teszt: MINI John Cooper Works

Nagyon vártuk már, hogy megérkezzen hozzánk a 2008-as MINI JCW.  Fiúk és lányok egyaránt. A lányok azért
Nem látszik a különbség

mert alaphangon imádják a MINI aranyos formáját, plusz azért mert zsigerből érzik, hogy ez legalább olyan divatos márka az autók között, mint a táskák között a Louis Vutton vagy a Hermés.

A fiúk meg valami egészen másért. Aki vezette tavaly télen az utolsó JCW-t hóban és téli gumival, az azért, aki nem, az meg azért. Itt oszlatnánk el azt a tévhitet is, miszerint a MINI lányos autó lenne. Aki így gondolja, annak javaslunk egy rövid tesztvezetést a Cooper S-sel, vagy JCW-vel, garantáltan megváltozik majd a véleménye.

Pórázon kell tartani
Extravagáns


A MINI JCW az egyik legmunkásabb kisautó, ami a vezetési élményt illeti. De ettől nem leszünk felhőtlenül boldogok. A Cooper S alaphelyzetben is bivalyerős, 1,6 literes turbómotorja volt a kiindulópont, amihez a JCW-ben egy második turbófeltöltőt is csatoltak.

Ettől 211 lóerőre nőtt a motor teljesítménye, és tetemes 260 newtonméteres nyomaték áll rendelkezésre már 1850-es fordulattól. És ez még nem minden. A nyomatéktúltöltéssel elérheti a 280 newtonméteres maximumot is. Mi történik így az úton?

Nos, az eredmény egy igazi méregzsák lett, amire jóval több figyelmet kell szentelni az átlagosnál. Mint egy rosszul nevelt kutyát, amit állandóan szoros pórázon kell tartani, a MINI-ben kétkezi munkát igényel az úton tartás, nem elég a kormányt egy kézzel lazán simogatni.
Két kézzel kell tartani

 
A széles abroncsok, az autó felépítése, és a kisautóhoz és elsőkerék-hajtáshoz mérten magas nyomaték úgy csapódik le a közúton, hogy a MINI JCW-vel szinte lehetetlen egyenesen menni. Az első apróbb úthibán, vagy az első nagyobb gázadásnál törne ki oldalra az autó, amit csak jól megmarkolt kormánnyal tudunk kivédeni. Ez roppant izgalmas, bár néha kicsit még nekünk is sok volt.

A jó hír viszont, hogy ezzel a motorral a MINI szinte az összes konkurensét az aszfaltba döngöli. Nemcsak a 6,5 másodperces százas sprintidő az, ami jobb, mint a legtöbb konkurensé, de a legendás gokartos kezelhetőség továbbra is őrülten gyors kanyarodást tesz lehetővé.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff

Lekváros kenyérbe fojtott bánat itt, fájó testrészek ott, de legfőképpen öröm a magyarok között a rotterdami Shell Eco-marathonon, ahol a kecskeméti Megameter végigverte Európát. A három éve alakult GAMF-team 23 ország 162 csapatából 2-ik lett. Videós tudósítás Hollandiából, az utolsó versenynapról!

Lekváros kenyérrel enyhített szomorúság itt, fájó testrészek ott, de legfőképpen öröm a magyarok között a rotterdami Shell Eco-marathonon, ahol a kecskeméti ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha Chuck Norris autó volna Nézők mentették meg a ralisok életét Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff Autogram Promo Vezess 12.05.20. Borulnak és égnek a diákok versenyautói
Nindzsaként menekült meg a motoros Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29
Audi A3 evolúció CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó