2010.06.07. 18:00

Szöveg: Szabó Sári

9 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Lányteszt: Nissan Qashqai +2

Lányteszt: Nissan Qashqai +2

Kulcsszavak: SUV, rajtautomatika, Nissan, Qahqai
Leszögezem, nem láttam még több Nissant közelebbről, mint bármi mást. Gyakorlatilag több Rolls-Royce-t vezettem, mint Nissant, így nagyon sok új impulzus ért már az első percekben.

Kipróbáltam egy celebpózt, hátha indulhatok a Vezess Futamon

Az első és legfontosabb: hogy elférsz. De úgy elférsz, ahogyan azt elképzeled.

Elférsz

Nekem mindig az a problémám a magas autókkal, hogy ahhoz, hogy elérjem kényelmesen a kormányt, előre kell tolnom az ülést, ennek következtében viszont minden fék-kuplung-gáz kombónál beverem a térdem.

Ez nyilván valami leánybetegség, és összefüggésben van aránytalan testemmel, de a Káskáj mégis megoldotta.

A kalaptartó egy szatén hálóruhát bír el, nehezebb tárgyak alatt összerogyott

Ennek köszönhetően az együtt töltött 1500 kilométer kényelmesen telt. Szerencsére azt csak az utolsó napon vettem észre lehúzott ablaknál, hogy a fék Zsigulikat megszégyenítő módon csikorog. Ennek elnyomására viszont kiválóan alkalmas a rádió, amit képtelenség lenémítani. Így, ha valami heppáré van, nyomkodhatod a mínuszt rendesen.

(A szerkesztőség nem bírja ki, és bele-beleszól a lánytesztbe. Első megjegyzésünk: a csikorgó fék hangját természetesen nem rádióval kell elnyomni, csak akkor, ha a fékbetét vastagságának ellenőrzése után kiderül, nem kopott vasig a betét, csak egy beégett fémszemcse okozza az átmeneti zajt.)

Akiket idegesít a lányteszt műfaja, itt olvashatnak hímteszteket a Qashqairól:

Qashqai I-Way, 2.0 benzin - Sebeők öltönyben


Qashqai +2, 2.0 dízel

-

Csak hét törpének?



Elférne még egy-két henger

A motortér mutatja, négy henger dolgozik belül

A teljesen friss, 2010-es, 140 lóerős modell négyhengeres, 1997 köbcentis (benzines - a szerk.) motorral bír, ami finoman szólva is gyenge, különös tekintettel arra, hogy az össztömeg üresen is 1450 kg. Az első autó, aminél tényleg éreztem a nyomaték hiányát.

Adva van ugye egy másfél tonnás, tömegszállító járgány, olyan motorral, ami nincs erre felkészülve.

Nem vagyok egy terebélyes egyed, de alattam nem lódult meg az autó. Persze a sebességgel nincs probléma, sőt, megy ez állítólag 180-nal is, csak azt a 10-15 percet kell kivárni, míg odáig elhajlik (elhajlik, mi? Mint a spagetti a forró vízben - a szerk.) a sebességmérő.



Ez nyilván enyhe túlzás, de rém kellemetlen helyzetet tud okozni, mikor előznél a pályán, vissza negyedik sebességbe, gáz, óriási morajlás ééés? Semmi. Egyszerűen semmi.

Van neki respektje

Majd, míg azon gondolkozol, hogy talán véletlenül üresbe tetted, lassan, urasan, kalaposan, sétapálcásan elindul. Ez konfliktuskerülő szempontból tökéletes, hiszen az alvó anyuka nem ébred fel a gázfröccsre és mondja, hogy "Túl gyorsan mész!", de azért, na.

Betekintve a motortérbe gyönyörűen látszik a négy henger (a művésznő a motor műanyag díszburkolatának négy imitált szívócső-szerűségére gondol - a szerk.), de mintha lenne ott hely még kettőnek.

Egy ekkora autó, ilyen markáns vonalvezetéssel, komoly arccal megkövetel némi nyomatékot, nem? (Ezért talán inkább egy nyomatékos dízelt javasolnánk két plusz henger helyett; a Suzuki Grand Vitarából például van V6-os benzines, jól is megy, de leeszi a hajadat - a szerk.) De gyakorlatilag ez volt az egyetlen komoly problémám Káskáj úrral. Minden más szempontból szinte tökéletes!

Vásáry André énekelte fel a figyelmeztető hangot

Minden irányítható mindenhonnan

Tele van automata dolgokkal, mindenre figyelmeztet, mindent fel- vagy lekapcsol. Viszont, ha valami mégsem stimmel, nyitva marad egy ajtó, vagy bent marad kulcs, valamiféle túlvilági hangot hallat, valahonnan a motortérből. Olyat, hogy kellett két nap, mire rájöttem, ez az én autóm hangja. Talán André keze, vagyis hangja lehet a dologban.

A klíma is automata, sőt, anya és apa külön is beállíthatja a kívánt hőfokot. Bár nyilván egy idő után összeér a kettő, de a szándék a fontos. Az indítás is hasonlóan kényelmes, viszont a kulcs nélküli kulcsnak egyáltalán nincs helye. Ennek megfelelően bárhova berakod, biztosan kicsúszik, elmászik, kiesik, alázuhan. A rekeszek eltaláltak, a könyöklő bőr borítása csúsztatható. Bár amint beállítottam, egy kis támaszkodástól vissza is csúszott a kiindulási pontra.

(A tesztautó természetesen a minden jóval felszerelt csúcsmodell volt. Aki a Nissan reklámjai hatására úgy indul neki a kereskedéseknek, hogy ilyen Qashqait kap majd a hirdetett 4,7 milliós listaáron, csalódni fog. De csak egy kicsit. Az alapkivitelű 1,6-os benzines is egész jól meg van tömve extrákkal.)

Lenyomtam a fogyasztást

Furcsa ez a pillanatnyi fogyasztás-kijelző, nem?

A műszerfalon az információk elosztása mennyisége pont jó, minden teljesen átlátható. Bár számomra szokatlan volt, hogy a megjelenített infók között nem valamelyik bajuszkapcsolón lehet váltogatni, hanem a kormányon lévő kis i betűs gombbal.

Jelzi, ki van bekötve, ki nem, és az egyéb szokásos dolgokat. Ami viszont döbbenetesen borzalmas, az a pillanatnyi fogyasztásmérő. Nem tudom, mennyit fizettek a programozónak, vagy annak, aki ezt a megjelenítést megalkotta, de biztos vagyok benne, hogy egyszerű számkijelzéssel boldogabbak lennénk. Egy fehér sáv hossza jelzi a pillanatnyi fogyasztást, míg egy ellentétes színű rombusz az átlagos benzinhasználatot. Ez persze arra elég, hogy semmit az égvilágon ne lehessen belőle leszűrni.

Mivel viszont az átlagot kiírja valóságos számmal is, büszkén jelenthetem, hogy 10,6-os átvételi értékről 9,4 l/100 kilométerre levittem a fogyasztást. (A 150 lóerős dízellel nem gond hét literrel eljárni - a szerk.)

Búzatáblában is jól mutat

Nagyon jól tűrte a szokatlan terepet

A középső panel nem tér el sokban a megszokottól, abban viszont igen, hogy a Nissan saját navigációsrendszere nem mindig a legkézenfekvőbb utat választja, beállítástól függetlenül. Az érintőképernyő manuális gombokkal való ötvözése viszont kiváló ötlet, sokkal könnyebb rajta eligazodni, ha van egy stabil "vissza"-gombod.

A klímabefúvók alakját kötelezővé kellene tenni minden autóban, mert gyakorlatilag bárhova lehet irányítani velük a levegőt. Ez persze nem egy nagy találmány, de az autók 80 százalékában körülbelül öt centiket lehet mozgatni ezeken a rácsokon. Sajnos van még egy dolog, ami nagyon laza: a belső visszapillantó tükör. Ez ugyanis rezeg, így nem lehet benne élesen látni, és ennek köszönhetően, ha lassan is, de elmozdul egy-egy hosszabb út végére. Ezt némileg ellensúlyozza a tolatókamera, viszont innen lefelejtették a kamionos pittyegést, amit a Kia Venga tesztben említettem.

Faluálló is

Kellett a kézikönyv a plusz két ülés transzformálásához

A hat sebesség igazán kellemes, bár az elsőt nem szereti bevenni. Ez okozhat néhány ingerült pillanatot. A sebváltó előtt egy rendkívül visszafogott tekerhető gombbal lehet teljesen észrevétlenül váltani a négy- vagy kétkerék-meghajtás között, vagy bízhatjuk ezt az autóra is. Mivel a Qashqai a híres "városálló", az első szembejövő búzatáblában is kipróbáltam és jelentem, jelesre vizsgázott faluból is.

(Egy kis technikai aláfestés a lányteszthez: a Qashqai alatti 4x4-rendszer, amit a gyár ALL MODE 4x4-nek hív, alapértelmezésben az első kerekeket hajtja. Ha viszont a kormányszöget, kerékszögeket és fordulatszám-különbségeket figyelő szenzorok erdejének jelei alapján a vezérlő számítógép úgy ítéli meg, hogy szükséges, a nyomaték egy részét (legfeljebb 50%) egy elektronikusan vezérelt tengelykapcsolón keresztül hátraküldi. Az utastérben egy kapcsolóval fixre is zárhatjuk a rendszert, ilyenkor a nyomatékarány 50-50% a tengelyek között.)

Plusz két mi?

Kiszállás 3

A +2 hátul két kitranszformerezhető üléskezdeményt jelent. Nem voltak olyan reményeim persze, hogy hátul pezsgőfürdő vár, de miután az általam szállított felnőtt emberek jelezték, hogy kifejezetten kényelmes a hátsó ülés hosszabb távon is, éreztem, hogy ide nem fog beférni még két vállalható hokedli.

Az üléseket lenyitni, kiszedni sem egyszerű, karokat, zsinórokat, pántokat kell húzni-vonni, támlákat nyitni-csukni, de a végeredmény kárpótol.

Kipróbáltam: ha az ember bejut egyszer, nem akar kiszállni. Nem a kényelem miatt, inkább azért, mert egyszerűen kilátástalannak tűnik, hogy abból a helyzetből valaha el lehet hagyni az objektumot.

Igen, ennyi a hely

Klausztrofóbiásoknak, sör/gyerek/szalonna miatt kialakult testrésznövekedéssel rendelkezőknek nem ajánlott.

Talán kisebb állatok, kutya, macska, csótány, 2 kiló eper kényelmes szállítására alkalmas. A csomagtartó egyébként sem túl nagy, viszont a két, khm, ülés kihajtásával csak az emiatt használhatatlanná váló kalaptartó tárolására alkalmas. Viszont örömhír, hogy minden kézre esik egy pohár- (akár sörösdoboz-) tartó is, így buliautónak kiváló. Sőt, romantikázni is lehet, hiszen az óriási tetőablakon keresztül a teljes Tejútrendszer is végigkémlelhető.

Kisimultak a négyéves ráncok

Szerintem egyáltalán nincs morcos arca. Szerintetek?

A 2006-ban bemutatott, a Nissan szerint időközben ráncfelvarrásra szoruló zsír új Qashqai tényleg jól sikerült kocsi. Az autó összértéke ezzel a felszereltséggel 8 170 000 forint, ami még talán vállalható is lenne, ha valóságos motor hajtaná. A plusz két ülést továbbra is feleslegesnek tartom, fel tudnék sorolni néhány alternatív felhasználási módot (virágcserép, sörhűtő, strandlabda tartó, menőbbeknek hangfal?).

Végső kiegészítés: azért 8,2 millió forint elköltésére számos mód kínálkozik az autópiacon - ennyivel a zsebben nem kell azonnal benzines Qashqaiért rohanni. Még talán akkor sem, ha összkerékhajtású, hét (na jó, 5+2) személyes kocsira fáj a fogunk. Van azért alternatíva a minden jóval felszerelt teszt-Qashqai áráért. Egy példa: Mitsubishi Outlander 2.4i Intense Plus - búcsúzik a szerk.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

9 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 9)

Bence9406 - 2010.07.21   14:59

nemrossz autó:) Am az 1ik képhez hozzászólnék:D : van helye a kulcsnak. Tekintve, h nincs rajta indítógomb, csak kulccsal indul, szal a kormányoszlopban a helye:D

nikikenagy - 2010.07.15   12:35

hááááát nem kéne erőltetni...

Hawaii- - 2010.06.08   15:35

Egyetértek. A műszerfal átdolgozásával egész korrekt autó lehetne, így méretes napfénytetővel.

Mini Cooper S - 2010.06.08   14:49

Nem esett le az állam tőle, de egész jó autó ez a Qashqai. Mindenképpen szebb mint az előd, de ez az egyen-nissan műszerfal ronda.

v_holiday - 2010.06.08   11:26

Pótolom én is, ami eltűnt:
Csináld Sáriiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!
:-)

További 4 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó