Subaru, Renault, Seat designerei vesszetek!
Monjatok le:D
Már az alap Seat Ibiza se tetszett, hát még ez a torzszülött.
A 67 illetve 77 lóerős motorú, sportos kupét az orra miatt hívták Bocanegrának, magyarul fekete szájúnak.
Az ifjabb generációnak erről a névről inkább egy radikálisan sportosra rajzolt háromajtós Ibiza-tanulmány ugrik be. A koncepcióautó vadsága jórészt elolvadt, mire mindebből megvásárolható optikai csomag lett.
A feketére fényezett hűtőrácson és lökhárítóbetéten kívül fekete betétes fényszóró, hátsó légterelő, sötétített hátsó szélvédő 17 colos felnik, speciális üléshuzat, B-logók az ülésben és a kilométerórában tartoznak hozzá.
A kizárólag háromajtós Bocanegrákat cukorfehér és - 112 500 forintos - dakota vörös színben gyártja a SEAT, évi ezer darabra korlátozott példányszámban. Aki értelmét látja, az Ibiza FR-hez és Cuprához is választhat Bocanegra-készletet, 222 500 forintért.
Aki rettegett már egy felcsavart turbós Renault 5-ben, kapkodott levegőért egy elszabadult FIAT Uno Turbo i.e. vagy Punto 1,4 GT vezetőülésében, az nem érti, mire verik magukat az autógyárak a kis hengerűrtartalmú mai turbómotorjaikkal.
Korábban is voltak turbós sportmodellek, de akárcsak a Forma-1 turbókorszakában, a feltöltés egyetlen célja a teljesítménynövelés volt. Mindegy, hogy a BMW 3,5 literes vasblokkjából lett cápa 745i Turbo vagy a Renault 1,4-es motorjából R5 Maxi vagy GT Turbo, a motorerő számított.
Nem elég a lóerő
A modern motoroknál a turbófeltöltés a hatásfokot is javítja, mert munkára fogja a veszendőbe menő kipufogógázt. A kis hengerűrtartalmú motor, amikor nem nyomjuk neki, keveset fogyaszt, ha pedig kell, a feltöltéssel van benne erő, persze nem ingyen.
Érdekes a Lotus, amely igazi brit autógyártóként szembe megy a trendekkel. Mai csúcsmodelljükben, az Evorában a Toyota V6-os szívómotorja vadul, míg az Esprit SE-ben 2,2 literes, idővel 268 lóerős négyhengeres turbómotor dühöngött 1981-től, amikor a downsizing annyira volt közismert fogalom, mint ma a kartergázhörgő.
| Háromajtós sportmodellek listaára, benzines motorral | |
|---|---|
| Mercedes-Benz A 200 Turbó Coupé (193 LE) | 8 143 500 Ft |
| Mitsubishi Colt 1,5 Turbo Ralliart (150 LE) | 4 669 000 Ft |
| Renault Clio RS 2,0 16V (201 LE) | 6 540 000 Ft |
| SEAT Ibiza SC 1,4 Cupra (180 LE) | 5 896 000 Ft |




















Subaru, Renault, Seat designerei vesszetek!
Monjatok le:D
Már az alap Seat Ibiza se tetszett, hát még ez a torzszülött.
Barca!
Neked nem az ára miatt nem kéne. :-)
Gyakorlatilag nem tetszik az autó. Egyetlen pontja sincs, aminél a többi felsoroltat ne helyeznéd elé.
:-)
Mondjuk nekem az ára miatt nem kéne! Tudom ez jól megy, és a fiataloknak, de legalábbis a sportos élményre vágyóknak alternatíva, de én vezettem 1,4 Tsi golfot, meg 1,6 Turbo astrát, 160, 180 le-s változatok, és igen tudom nem lehet hogy akkora vehemencia mint ebben, de mivel alapáruk ugyanaz, hely, de még presztízs, (számomra a kinézeti is) jobb nekem azok kellenének. Annyival lassabb sem lehet, szóval nekem túlárazott, túl dizájnolt KIS autó...
mennyi okos gondolat... :)
a turbós Uno örök álom, ha tennétek egy képet a műszeregységéről a Seat-é mellé mindjárt nyilvánvalóvá válna miért.
Nekem meg pofára annyira nem jön be, inkább a talin próbált Alfa Mito QV 170 kellene, fél millióval olcsóbban, 5,6 millióért, vagy a DS3-as a 155 lovas turbóssal, az 5,4-ért vihető.
Természetesen nem az árkülönbség miatt ez a (elméleti) választásom, egyszerűen azokat vagányabbnak látom.
Building Technician (CERN)
IT Project Manager (Hays Hungary)
Tervezőmérnök (Hays Hungary)
Process Trainer (Prohumán 2004 Kft.)
SAP FI/CO Support (Hays Hungary)
Szervizmérnök (HUMANsoft Kft.)
Rendszerszervező (HuCap Tanácsadó Kft.)
Junior accountant (BIOTECH Hungary Kft.)
Chief accountant (Biotech Hungary KFT )
Karbantartó mérnök (TESK Tanácsadó Kft.)
Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|