Hajót az útra!

Teszt: Kia Sorento 2,5 CRD

Kulcsszavak: Ladik, Sorento, Kia, Kia, Sorento

Nehéz lenne érdekes autónak nevezni a Sorentót. Nem annyira rémisztően karakteres, mint egy SsangYong és nem is próbál annyira elegánsnak mutatkozni, mint például egy Santa Fé, de mégis harmonikus, szép autó benyomását kelti. Egyedül talán az első lámpáért lehet megdicsérni a dizájnereket, abba valóban jutott némi megcsodálnivaló.

Az autó menet közben is hasonló érzéseket vált ki, semmi nagy varázslat, de valamiért nagyon jó vele. Mindvégig egy nagy darab, megfelelően erős, de roppant barátságos lénynek éreztük, aki vigyáz a rá bízott emberekre. Fene tudja, honnan ez a jól eltalált, meghatározhatatlan eredetű hangulat, de mindenkiből hasonlókat váltott ki a járgány.

Anyuci kedvenceszerű, szobaterepjárós külsejétől elütő módon igazi felezővel is felvértezték a Sorentót a gondos koreai mérnökök. Igaz, fura módon egy erősítő hangerőszabályzó gombjával vezérelhető ez a lehetőség, de úgy látszik, manapság már leáldozóban van az egyszerű, váltókarral kapcsolható megoldás.

Itt legalább, ellentétben a Grand Cherokee-val, a kapcsolást nem kíséri sem fémes zakatolás az autó hasa felől, és a hunyorgó fények sem szórakoztatják az utasokat. Csak csendben összekapcsolódik a szükséges fogaskerekek sora.

Hapci átkelőhajó

Lágy, bizonytalan rugózása elsőre megrázó, városban valódi agyrém. Egy közepes gázfröccsre oldalirányba is beleng a kasztni, a fékezésekkor, kanyar közben pedig a viselkedése jobban hasonlít holmi évtizedes dunai átkelőhajóra, mint szárazföldi járműre.

Ami a betondzsungelben zavaró, az terepen már nem annyira vészes. Kisebb-nagyobb úthibákon, fekvőrendőrökön, köves terepen pedig inkább valódi áldás, amit a nyúlósra hangolt futómű és a húsos, vastag abroncsok duója produkál. Nem büntet meg semmilyen kátyúért, úthibáért és a fekvőrendőrökön átgázolva sem harapja el senki a nyelvét. Cserébe az egész hétvégés autózás után, - néhány vízi túrás emlékhez hasonlóan - este az ágyban is visszaköszönt a hosszú úton már megszokottá vált billegés.

A következő lapon kiderül, mi bújt meg a 80-as évekből a Sorrentóban, és miért vigyorog Agassi mikor nem teniszezik.