2009.01.07. 19:00

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Gyöngy a sárban: Fiat 500

Teszt: Fiat 500 1,3 Mjet

Kulcsszavak: olasz, kisautó, Fiat, 500
Kicsi, de mégsem

Ott voltunk a divatautó bő másfél évvel ezelőtti nagyszabású nemzetközi bemutatóján, járt is már nálunk benzines 500-as is, legutóbb pedig a modellpaletta egyetlen dízelmotoros kisautóját nyúzhattuk. Reméljük, előbb-utóbb az Abarth  is eljut hozzánk, a kis dízel után már nagyon vágyunk valami sportosabb darabra.

Gyerek az ablakban

Az 500-as sem úszta meg a háromajtós autóknak szinte már kötelező gyermeküléstesztet. Első alkalommal jópár perces logikai játék után sikerült beimádkozni hátra a teljesen normális méretű eszközt, majd sérülések nélkül installáltuk bele a kisdedet is. A gyereknek volt hátul elég helye, az első üléseken utazókkal ellentétben. Ott a tetőablak miatti szűkösebb hely okoz bosszúságot, persze csak hosszúkásabb embereknél. Átlagos és átlagosnál apróbb hölgyeknek nem lehet vele bajuk.

Furcsa zajok

Aprócska csomagtartója is van

Apró bug - feltételezem, hogy rendes ablaktörlőlapát vásárlása után megszűnik ez az idegesítő jelenség -, hogy az ablaktörlő még szakadó esőben is csak végigpattog a szélvédőn. Közben haláltusáját vívó ormányosra jellemző hangot hallat és a vizet is csak foltokban túrja le az üvegről.

A fejtér hiányát feledteti, hogy az üvegtető ebben a szomorú időben rengeteg fényt enged az amúgy is világos, barátságos belsőbe. Szép húzás, hogy az üveg elé feszíthető árnyékoló sem borítja teljes sötétségbe a belsőt, hiszen áttetsző anyagból szabták.

Pörgesd fel!

Csudaszép berendezés

A kis dízelmotorral szinte szenvedés az élet, nagyon nem megy. Egyedül a benzinkúton húzódhat mosolyra a tulajdonos szája, amikor kiderül, városban sem evett hat liternél sokkal többet. Ha ráérzünk az ízére, azért lehet vele élvezetesen közlekedni. András valamiért bele is szeretett a Fiatos városi autózásba, pláne, hogy saját, dugókerülős elméletét bizonyítottnak érezte, amikor Budaörsről rekordidő alatt ért be a szerkesztőségbe, megállás nélkül végig apró, szűk utcákon kacskaringózva.

Lapozás után törésteszt jön és kiderül, mivel büntet az 500-as Fiat

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




A törpeautók értelme

450-500 ezer a beugró egy már megbízható, jól működő öregecskedő mopedautóhoz

Bár tesztre hoztam el a picike műanyag-félautót, a forgalmazóval folytatott beszélgetés után rájöttem: ez a téma nem arról szól, hogy egy mopedautó mennyire ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görörg-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali
Videó: Elindult a Görög-rali Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó