2011.02.24. 17:30

Szöveg: Földes Attila

Kép: szintén

58 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Egy belevaló olasz: Alfa Romeo Giulietta

Teszt: Alfa Romeo Giulietta 1,4 TB 120 Distinctive

hirdetés


Középre reménytelen felszerelni a rendszámot

A Giulietta már lassan egy éve piacon van, próbáltunk már belőle gazdagon felszerelt, nagy dízelmotoros változatot, alapfelszereltségű dízelt, most pedig a legkisebb turbós benzinest vezettünk, mindössze 120 lóerővel.

Kívülről, az ötajtós 147-es utódjának szánt Giulietta igen vonzó darab. Formás idomok, izgalmas domborulatok mindenhol, a C-oszlophoz száműzött hátsó kilincs, és talán a világ legszebben sikerült hátsólámpája található rajta, amely nem lett izzadtságszagú, mégis egyedi, semmi másra nem hasonlító darabot készítettek a dizájnerek. Talán az eleje - ahová lassan már hagyományosan, középre felszerelt rendszámtáblát nem lehet feltenni - lehetne egy kicsit szolidabb.



A lemezeken túl


Miután kintről megcsodáltuk Giulietta idomait, térjünk rá a belső értékeire. A kezdeti, kis híján véráldozatot követelő kézvágós atrocitást hamar elfelejtettem, higgyük azt, hogy ez csupán egyedi trehányság volt, és a csak elvétve fordul elő. Vagy inkább úgyse.

Biztonság

Az EuroNCAP csak nehezen tudott belekötni a kompakt Alfa biztonságába. Frontális ütközés során üléspozíciótól függetlenül jó a térd és a combcsont védelme, az oldalsó korlátos tesztre maximális pontszámot kapott az autó, a felnőtt védelemre 97 százalékot kapott, így simán begyűjtötte az áhított öt csillagot. Az autó részletes töréstesztje itt olvasható.



Csak szűk határok között állítható a kormány

A belső dizájn remekül sikerült, bár ergonómiai szempontból nem minden telitalálat, de a látvány ezt többé-kevésbé feledteti. Hatalmas, szinte tányérméretű, könnyen mozgó forgókapcsolókkal állítható az utastér levegőjének hőmérséklete, és újszerű kivitelűek a középen lévő kapcsolósor elemei is.

Jó az üléspozíció is, csak a kormányt nem lehet elég széles határok között állítani. Az utastér anyagai nem rosszak, bár a kapcsolók nagy része igen apró, a rádió hangerőszabályzója pedig lehetetlenül kicsi és csúszós. Mindegy, utóbbit lehet vezérelni a kormányról is. A szokásos három helyett ötöt villanó komfortindex, vagy a hátsó üléssort is megvilágító kabinvilágítás viszont igazán klassz dolog.

Műszerei átgondoltak, szépek, sportosak, és indításnál a mutatók eljárják parasztvakító táncukat a skála két végpontja között. Helykínálata átlagos, elől-hátul egyaránt elférni benne, de a hátsó sorban ülve már a magasabbak feje beleér a tetőbe és a hátra beszerelt gyerekülés is komoly centiket rabol el az elöl ülőktől.

Kedvcsináló film Giuliettához:











Menjünk!

ADATLAP

ALFA ROMEO Giulietta 1.4 TB Distinctive

ALFA ROMEO Giulietta 1.4 TB Distinctive

Motor
otto
Teljesítmény
kW (120 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
9.4 mp
Végsebesség
195 km/h
Fogyasztás (vegyes)
6.4 l/100km
Listaár:
5 995 000 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

Menet közben eleinte a Giulietta kényelmes, lányos autónak tűnt, amely puha, lágy, fikarcnyit sem férfias jelenség. Aztán bevillant, hogy az alapfelszereltség részét képező DNA kapcsoló (Dynamic, Normal, és All-Weather között lehet váltani), képes beleszólni az autó stílusába, a gázreakcióba, kormányrásegítésbe is. Miután áttoltam D-be, rögtön vidámabbá vált benne az élet, a kormányforgatáshoz szükséges erő jóval közelebb került az ideálishoz és a motor is szaporábban felpörgött, mint a kapcsoló alapállásában. Csupán egy baj van vele, az, hogy minden indításnál pár másodpercre újra előre kell tolni a kapcsolót, mert az autó elfelejti, mit is szeret a gazda.

Sajnos a DNA kapcsoló az utastérben gigantikus fémszerű gömbben végződő hatfokozatú váltón nem sokat segít, így azzal a fürge kapcsolgatásról le kell mondani. Pedig az autó szinte sír a sportosabb tempóért, a kormányzása remek - 10,8 méter a fordulókörének sugara - a kis, turbós benzinmotor kellemesen morog, hangra sokkal több élvezetet ad, mint amire valójában elegendő a 120 lóerő és a futóműbe is nehéz belekötni.
Étvágy

Telitalálat a hátsó lámpa

Ugyan városban a Start&Stop rendszer állítja le és indítja újra a motort, és próbálja megspórolni az egyre drágább üzemanyag minden cseppjét, de az általunk mért fogyasztás mégis bő háromnegyed literrel több lett, mint a gyári 8,4 literes adat. 

A motorleállító rendszer működését nem mondanám észrevétlennek, az indítás ugyan gyorsan és aránylag csendben megtörténik, de a klímaberendezés ventilátora elég szeszélyesen alkalmazkodik a változó körülményekhez. Hol kis késéssel, zavartan ő is pihenőre tér, hol pedig vadul pörög tovább az amúgy sem túl csendes szellőztető.

Alfahímek egymás közt

Az Alfa emblémát kell bizgerélni, hogy felnyíljon a csomagtartó ajtaja

Alfásnak lenni vidám, szociális dolog. Eleinte nem nagyon érettem, hogy mi a túróért villognak, integetnek nekem mindenféle gyanús külsejű férfiak. Aztán leesett a tantusz, ők nyilván azt gondolták rólam, hogy sorstárs vagyok, engem is Alfával áldott/vert meg az ég. (A kívánt rész aláhúzandó)

Hamar beleszoktam én is, hogy figyelgessem, mikor érkezik szembe márkatárs, aztán én is integettem, villogtam a gyanús külsejű pasiknak. Fura leírni, de egész jól esett ez a rövid ideig tartó ál-Alfás lét.

Míg naponta használtam az öreg Land Rovert, addig a legtöbb Defenderes is hasonlóan üdvözölt, ha találkoztunk. Tényleg, vannak még hasonlóan működő márkabolondok?

Extrák

'Venere' bőrkárpit 'Cannelloni' középrésszel+Komfort csomag[ első
510 000 Ft
'Venere' bőrkárpit 'Cannelloni' középrésszel+Komfort csomag[ első
595 000 Ft
'Venere' bőrkárpit 'Cannelloni' középrésszel+Komfort csomag[ első
604 520 Ft
'Venere' bőrkárpit 'Cannelloni' középrésszel, hátsó kartámasz
445 000 Ft
'Venere' bőrkárpit 'Cannelloni' középrésszel, hátsó kartámasz
755 000 Ft
'Venere' bőrkárpit Cannelloni középrésszel, hátsó kartámasz
751 840 Ft
'Venere' bőrkárpit Cannelloni középrésszel, hátsó kartámasz
880 000 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel+Komfort csomag [első
420 000 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel+Komfort csomag [első
505 000 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel+Komfort csomag [első
543 560 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel, hátsó kartámasz
385 000 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel, hátsó kartámasz
690 880 Ft
'Venere' bőrkárpit perforált középrésszel, hátsó kartámasz
790 000 Ft
'Visibility' csomag 2: fény-és esőszenzor, szélvédő napvédő
60 000 Ft
'Visibility' csomag: esőérzékelő, levegőminőség és párásodás
96 520 Ft
'Visibility' csomag: esőérzékelő, levegőminőség és párásodás
120 000 Ft
Ablaktörlő berendezés esőszenzorral
43 180 Ft
Alumínium betét a küszöbökben
25 000 Ft
Alumínium betét a küszöbökben
25 400 Ft
Audio-rendszer: Bose HI-FI
200 000 Ft
Audio-rendszer: Bose HI-FI
203 200 Ft
Belső visszapillantó tükör, automatikusan sötétedő
35 000 Ft
Belső visszapillantó tükör, automatikusan sötétedő
35 560 Ft
Blue & Me csomag: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, rádió-CD
93 000 Ft
Blue & Me csomag: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, rádió-CD
100 000 Ft
Blue & Me csomag: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, rádió-CD
101 600 Ft
Blue & Me: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó
86 360 Ft
Blue & Me: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, MP3,
489 712 Ft
Blue & Me: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, MP3,
515 000 Ft
Blue & Me: Bluetooth kihangosító, USB csatlakozó, MP3,
522 000 Ft
Collezione csomag: krómozott tükörházak, fekete betét a
115 000 Ft
Dekorbetét: szálcsiszolt sötét alumínium
20 000 Ft
Dekorbetét: szálcsiszolt sötét alumínium
20 320 Ft
Dohányzó csomag
9 000 Ft
Dohányzó csomag
9 144 Ft
Fékrendszer: Brembo fékek
95 000 Ft
Fékrendszer: Brembo fékek
96 520 Ft
Fékrendszer: Brembo fékek
105 000 Ft
Fény és esőszenzor
25 400 Ft
Fény és esőszenzor
104 000 Ft
Fényezés: Alfa piros
96 520 Ft
Fényezés: Alfa piros
130 000 Ft
Fényezés: extra
594 360 Ft
Fényezés: metál
130 000 Ft
Fényezés: metál
132 080 Ft
Fényezés: mica
130 000 Ft
Fényezés: mica
132 080 Ft
Fényezés: pasztel
95 000 Ft
Fényezés: pasztel
96 520 Ft
Fényezés: Speciális metálszín [króm külső tükörházak]
585 000 Ft
Fényezés: Speciális metálszín [króm külső tükörházak]
594 360 Ft
Fényszórómosó berendezés
65 000 Ft
Fényszórómosó berendezés
66 040 Ft
Fűtés-szellőzés: levegőminőség érzékelő [AQS]
35 000 Ft
Fűtés-szellőzés: levegőminőség érzékelő [AQS] párásodás
71 120 Ft
Fűtés-szellőzés: párásodásérzékelő
35 000 Ft
Fűthető ablakmosó fúvókák
12 000 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű
100 000 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű
101 600 Ft
Garancia: 2+2 év / 200000 km
175 000 Ft
Hátsó kartámla tárolórekesszel, 2 db pohártartóval, síalagúttal,
45 720 Ft
Hátsó kartámla tárolórekesszel, 2 db pohártartóval, síalagúttal,
60 000 Ft
Homológ teljesítménykorlátozás [168 LE]
5 000 Ft
Homológ teljesítménykorlátozás [168 LE]
5 080 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer
465 000 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer
472 440 Ft
Infotaiment csomag: navigációs rendszer, Európa térkép, flip
474 472 Ft
Kárpit: 'Collezione' bőr
580 000 Ft
Kárpit: 'Venere' bőr
355 000 Ft
Kárpit: 'Venere' bőr 'Cannelloni' középrésszel
391 160 Ft
Kárpit: bőr/Microfaser szövet 'Sport'
193 040 Ft
Kárpit: bőr/Microfaser szövet 'Sport'
225 000 Ft
Kárpit: bőr/Microfaser szövet 'Sport'
230 000 Ft
Kartámla elöl fiókkal/rakodórekesszel
35 000 Ft
Kartámla elöl fiókkal/rakodórekesszel
35 560 Ft
Kiegészítő rendszámtábla tartó
5 000 Ft
Kiegészítő rendszámtábla tartó
5 080 Ft
Komfort csomag: kartámasz elöl rakodórekesszel, kartámasz hátul
125 000 Ft
Komfort csomag: kartámasz elöl rakodórekesszel, kartámasz hátul
127 000 Ft
Kormánykerék: bőr sport + bőr sebességváltókar
30 000 Ft
Kormánykerék: bőr sport + bőr sebességváltókar
30 480 Ft
Kormánykerék: multifunkciós
20 000 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
40 000 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
40 640 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' 7-lyukú
150 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' 7-lyukú
152 400 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' sokküllős
150 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' sokküllős
152 400 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17''-os 10 küllős [Turbina]
150 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17''-os 10 küllős [Turbina]
152 400 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18'' 8C-Design
300 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18'' 8C-Design
304 800 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 15 küllős [Turbina]
300 000 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 15 küllős [Turbina]
304 800 Ft
Központizár távirányítással, 2db távirányítós kulcs
16 000 Ft
Központizár távirányítással, 2db távirányítós kulcs
16 256 Ft
Multimédia csatlakozó
12 500 Ft
Multimédia csatlakozó
19 304 Ft
Műszerfalbetét: Alfa piros metál
10 000 Ft
Műszerfalbetét: Alfa piros metál
10 160 Ft
Műszerfalbetét: fehér ghiaccio
10 000 Ft
Műszerfalbetét: fehér ghiaccio
10 160 Ft
Pedálok: aluminium pedálok
35 000 Ft
Pedálok: aluminium pedálok
35 560 Ft
Pótkerék: szükségkerék nagyobb méretű
25 000 Ft
Pótkerék: szükségkerék nagyobb méretű
25 400 Ft
Prémium csomag 1: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
299 720 Ft
Prémium csomag 1: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
310 000 Ft
Prémium csomag 1: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
395 000 Ft
Prémium csomag 2: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
325 000 Ft
Prémium csomag 2: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
332 000 Ft
Prémium csomag 2: Bi-xenon fényszórók dinamikus kanyarfénnyel,
337 312 Ft
Prémium csomag Light 1: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
280 000 Ft
Prémium csomag Light 1: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
287 000 Ft
Prémium csomag Light 1: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
291 592 Ft
Prémium csomag Light 2: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
280 000 Ft
Prémium csomag Light 2: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
287 000 Ft
Prémium csomag Light 2: fény-és esőszenzor, Blue&Me TM, párásodás
291 592 Ft
QV Sportiva csomag: QV sportiva küszöbbetét és belso logó,
369 600 Ft
Radió-CD MP3 + 8 hangszóró
70 000 Ft
Riasztóberendezés, beltéri érzékelős
85 344 Ft
Riasztóberendezés, beltéri érzékelős
99 000 Ft
Riasztóberendezés, beltéri érzékelős
100 584 Ft
Spoiler a küszöbnél
50 000 Ft
Spoiler a küszöbnél
50 800 Ft
Sport csomag 1: 17''-os könnyűfém keréktárcsák [10 küllős Turbina
275 000 Ft
Sport csomag 1: 17''-os könnyűfém keréktárcsák [10 küllős Turbina
279 400 Ft
Sport csomag 2: 18''-os könnyűfém keréktárcsák [8C design]
350 000 Ft
Sport csomag 2: 18''-os könnyűfém keréktárcsák [8C design]
355 600 Ft
Sport csomag 2: 18''-os könnyűfém keréktárcsák[15 küllős turbina]
355 600 Ft
Tűzoltó készülék
15 000 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer hátul
116 840 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer multifunkciós kijelzővel
115 000 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer multifunkciós kijelzővel
116 840 Ft
Világítás: Kanyart bevilágító Bi-Xenon fényszórók
195 000 Ft
Világítás: Kanyart bevilágító Bi-Xenon fényszórók
198 120 Ft
Ülések: állítható magasságú utasülés
30 000 Ft
Ülések: állítható magasságú utasülés
30 480 Ft
Ülések: állítható magasságú utasülés, elektromos gerinctámaszok
68 580 Ft
Ülések: állítható magasságú utasülés, elektromos gerinctámaszok
105 000 Ft
Ülések: deréktámasz állítási lehetőség a vezetőülésnél,elektromos
37 500 Ft
Ülések: deréktámasz állítási lehetőség elöl, elektromos
38 100 Ft
Ülések: elektromosan állítható és fűthető első ülések
310 000 Ft
Ülések: elektromosan állítható és programozható első ülések
228 600 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl
86 360 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl, állítható magasságú utasülés
115 000 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl, állítható magasságú utasülés
116 840 Ft
Üveg toló-billenő tető [napfénytető], elektromos
350 000 Ft
Üveg toló-billenő tető [napfénytető], elektromos
355 600 Ft
Üvegezés: hátul sötétített
35 000 Ft
Üvegezés: hátul sötétített
35 560 Ft
Zárreteszelés központi zárhoz
15 240 Ft
Az autó ára extrákkal együtt: 5 995 000 Ft

FELSZERELTSÉGI ADATOK

- 12 V-os csatlakozó- Biztonsági övek, hátul: hárompontos- Elektromos ablakemelők elöl-hátul
- Fejtámlák elöl-hátul [4 db]- Fejtámlák elöl: aktív ['ostorcsapás-effektus' megelőzésére]- Fordulatszámmérő
- Indításblokkolás- Információs rendszer: multifunkciós kijelző- Információs rendszer: szervíz-intervallum jelző
- ISOFIX rögzítési pontok hátul- Kartámla elöl fiókkal/rakodórekesszel- Kézifékkar: bőr
- Kormánykerék: bőr + bőrbevonatú sebességváltókar- Kormánykerék: magasság-és távolságállítású- Központizár távirányítással
- Központizár távirányítással, 2db távirányítós kulcs- Krómozott kipufogócső- Külső hőmérsékletmérő
- Külső visszapillantó tükrök a karosszéria színében- Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók és fűthetők- Légkondícionáló berendezés [ACC] automatikus
- Légzsák a vezető-és utasoldalon, oldallégzsákok elöl,- Pótkerék: szükségkerék- Rádió-CD MP3 + 6 hangszóró
- Radió-CD MP3 + 8 hangszóró- Rádióantenna: javított vételű- Rádióvezérlés a kormánykeréken
- Sebességszabályozó [tempomat]- Sebességváltómű: 6 fokozatú mechanikus- Stop&Start rendszer: a motor automatikus leállítása és
- Szépítkezőtükör a vezető és az utasoldalon- Szervokormánymű- Színezett hővédőüvegek
- Ülések hátul: 1/3-2/3 arányban osztott- Ülések: állítható magasságú utasülés- Ülések: állítható magasságú vezetőülés
- Utasoldali légzsák: kikapcsolható- Világítás: 'follow me home' [késleltetett kikapcsolás] funkció- Világítás: ködfényszórók elöl
- Világítás: LED nappali menetfény





Cikk nyomtatása

58 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 58)

Batori - 2011.03.16   03:02

Drake: megis mire gondolsz? Tenyleg kivancsi lennek, hogy mifele nemet/francia/japan fostaligat vennel ennyi penzbol...

péloday - 2011.03.03   22:02

Giulietta:)

bubibeka1.6 - 2011.03.02   15:30

Amúgy drága Alfa rajongó, próbáld már ki kérlek előttem az új Gulietta-t 170 lovas turbós benyával és 170 lovas jtdi vel, és mond el h szted melyik volt megnyerőbb !
Ígérem, én is így teszek majd a következő 2 hónapon belül, aztán megoszthatjuk a tapasztalatokat, feltéve ha neked mr mindentudás autósegyeteme ez belefér..... :)

bubibeka1.6 - 2011.03.02   15:28

Péló !

ha igaz amit mondasz akkor már csak a te területedre gondolva az audi egy átcímkézett vw, hiszen 1 cég, megosztanak mindent, csak az egyik "kicsit" magasabb színvonalon és finomhangolva kerül ki.

Én nem tartom a 4 karikást átcímkézett tömegautónak, de ha te így gondolod szíved joga....

péloday - 2011.03.02   09:32

Ez a színvonal itt éppen úgy megvan! Ez az oldal semmivel sem más!
Igen ha reggeltél akkor csatlakoztál te is ahhoz a szinvonalhoz és így magadat is elküldted melegebb éghajlatra.
Lehet ,hogy te úgy gondolod itt magasabb a szinvonal ,de ki kell ,hogy rángassalak ebből az álom világból.A cikkek nagyrésze onnét származik a kedves szerkesztők pedig nagyon jó kapcsolatot ápolnak az említett nagyon okos oldal szerkesztőivel!:)

További 53 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés





KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

Vezetni tanította kislányát, börtönben landolt

Egy nyilvános parkolóban gyakorolt a kilencéves kislány, amikor nekiment egy fának. A kiérkező rendőrök egyszerű kihágásként kezelték volna az ügyet, de találtak mást is...

Egy nyilvános parkolóban gyakorolt a kilencéves kislány, amikor nekiment egy fának. A kiérkez? rend?rök egyszer? kihágásként ...

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

47

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

265 autót vesz az adóhivatal

2

Összesen nyolc közép- és felső középkategóriás autóról lett volna szó. Képeink illusztrációk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala nyílt közbeszerzést írt ki. Hét kategóriában keresnek autót.

Forma-1-es ferdehátú

1

A Renault és a Red Bull harmadik konstrukt?ri bajnoki címét ünnepli a limitált szériás, utcai sportkocsi. A változások csaknem ...

Még többet innen: hírek › | forma-1 ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó