Egy belevaló olasz: Alfa Romeo Giulietta

Teszt: Alfa Romeo Giulietta 1,4 TB 120 Distinctive

Középre reménytelen felszerelni a rendszámot

A Giulietta már lassan egy éve piacon van, próbáltunk már belőle gazdagon felszerelt, nagy dízelmotoros változatot, alapfelszereltségű dízelt, most pedig a legkisebb turbós benzinest vezettünk, mindössze 120 lóerővel.

Kívülről, az ötajtós 147-es utódjának szánt Giulietta igen vonzó darab. Formás idomok, izgalmas domborulatok mindenhol, a C-oszlophoz száműzött hátsó kilincs, és talán a világ legszebben sikerült hátsólámpája található rajta, amely nem lett izzadtságszagú, mégis egyedi, semmi másra nem hasonlító darabot készítettek a dizájnerek. Talán az eleje - ahová lassan már hagyományosan, középre felszerelt rendszámtáblát nem lehet feltenni - lehetne egy kicsit szolidabb.



A lemezeken túl

Miután kintről megcsodáltuk Giulietta idomait, térjünk rá a belső értékeire. A kezdeti, kis híján véráldozatot követelő kézvágós atrocitást hamar elfelejtettem, higgyük azt, hogy ez csupán egyedi trehányság volt, és a csak elvétve fordul elő. Vagy inkább úgyse.

Csak szűk határok között állítható a kormány

A belső dizájn remekül sikerült, bár ergonómiai szempontból nem minden telitalálat, de a látvány ezt többé-kevésbé feledteti. Hatalmas, szinte tányérméretű, könnyen mozgó forgókapcsolókkal állítható az utastér levegőjének hőmérséklete, és újszerű kivitelűek a középen lévő kapcsolósor elemei is.

Jó az üléspozíció is, csak a kormányt nem lehet elég széles határok között állítani. Az utastér anyagai nem rosszak, bár a kapcsolók nagy része igen apró, a rádió hangerőszabályzója pedig lehetetlenül kicsi és csúszós. Mindegy, utóbbit lehet vezérelni a kormányról is. A szokásos három helyett ötöt villanó komfortindex, vagy a hátsó üléssort is megvilágító kabinvilágítás viszont igazán klassz dolog.

Műszerei átgondoltak, szépek, sportosak, és indításnál a mutatók eljárják parasztvakító táncukat a skála két végpontja között. Helykínálata átlagos, elől-hátul egyaránt elférni benne, de a hátsó sorban ülve már a magasabbak feje beleér a tetőbe és a hátra beszerelt gyerekülés is komoly centiket rabol el az elöl ülőktől.

Kedvcsináló film Giuliettához:



Menjünk!

Menet közben eleinte a Giulietta kényelmes, lányos autónak tűnt, amely puha, lágy, fikarcnyit sem férfias jelenség. Aztán bevillant, hogy az alapfelszereltség részét képező DNA kapcsoló (Dynamic, Normal, és All-Weather között lehet váltani), képes beleszólni az autó stílusába, a gázreakcióba, kormányrásegítésbe is. Miután áttoltam D-be, rögtön vidámabbá vált benne az élet, a kormányforgatáshoz szükséges erő jóval közelebb került az ideálishoz és a motor is szaporábban felpörgött, mint a kapcsoló alapállásában. Csupán egy baj van vele, az, hogy minden indításnál pár másodpercre újra előre kell tolni a kapcsolót, mert az autó elfelejti, mit is szeret a gazda.

Sajnos a DNA kapcsoló az utastérben gigantikus fémszerű gömbben végződő hatfokozatú váltón nem sokat segít, így azzal a fürge kapcsolgatásról le kell mondani. Pedig az autó szinte sír a sportosabb tempóért, a kormányzása remek - 10,8 méter a fordulókörének sugara - a kis, turbós benzinmotor kellemesen morog, hangra sokkal több élvezetet ad, mint amire valójában elegendő a 120 lóerő és a futóműbe is nehéz belekötni.
Étvágy

Telitalálat a hátsó lámpa

Ugyan városban a Start&Stop rendszer állítja le és indítja újra a motort, és próbálja megspórolni az egyre drágább üzemanyag minden cseppjét, de az általunk mért fogyasztás mégis bő háromnegyed literrel több lett, mint a gyári 8,4 literes adat. 

A motorleállító rendszer működését nem mondanám észrevétlennek, az indítás ugyan gyorsan és aránylag csendben megtörténik, de a klímaberendezés ventilátora elég szeszélyesen alkalmazkodik a változó körülményekhez. Hol kis késéssel, zavartan ő is pihenőre tér, hol pedig vadul pörög tovább az amúgy sem túl csendes szellőztető.

Alfahímek egymás közt

Az Alfa emblémát kell bizgerélni, hogy felnyíljon a csomagtartó ajtaja

Alfásnak lenni vidám, szociális dolog. Eleinte nem nagyon érettem, hogy mi a túróért villognak, integetnek nekem mindenféle gyanús külsejű férfiak. Aztán leesett a tantusz, ők nyilván azt gondolták rólam, hogy sorstárs vagyok, engem is Alfával áldott/vert meg az ég. (A kívánt rész aláhúzandó)

Hamar beleszoktam én is, hogy figyelgessem, mikor érkezik szembe márkatárs, aztán én is integettem, villogtam a gyanús külsejű pasiknak. Fura leírni, de egész jól esett ez a rövid ideig tartó ál-Alfás lét.

Míg naponta használtam az öreg Land Rovert, addig a legtöbb Defenderes is hasonlóan üdvözölt, ha találkoztunk. Tényleg, vannak még hasonlóan működő márkabolondok?