2012.06.14. 16:30

Szöveg: Földes Attila

Kép: Kovács Bence

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Frissen festve: Audi A4

Teszt: Audi A4 Avant 2,0 TDI Multitronic

hirdetés

Újak a lámpák és a lökhárító is

A szinte menetrendszerűen érkező renoválás nem lett túl drasztikus, csak a felületet kapargatták meg, hogy új, divatos, és izgalmas vonásokat fessenek a már jól bevált alapra. Így lett a mostani A4-es tesztautónak szögletesebb a hűtőmaszkja, kifejezőbbek a LED-ekkel megtömött szemei, és a motorházteteje, ködlámpája, lökhárítója is megváltozott a korábbi A4-eshez képest. És természetesen az új színek sem maradhattak el.

Belsejében is csupán finomítások érhetők tetten, mindössze a kormány teljesen új, a többi változás kimerül az új kárpitokban, frissített díszítőelemekben. Az A4-es belseje remekül megtervezett, és szinte tökéletesen kivitelezett darab. Érdemes is odafigyelni a belsőre, hiszen a vezető - és az utasok - mégiscsak innen látják a legtöbbet az autót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Utasterének helykínálata eddig is a kategória egyik legjobbja volt, így ezzel nem kellett bajlódniuk az Audi tervezőinek. Majd legfeljebb a következő frissítésnél, hiszen időközben a konkurensek - például a Hármas BMW - is megnyúltak itt-ott. Ízléses és egyben otthonos is az utastér, pláne a tesztautóéhoz hasonlóan felszerelt kivitelben.

A matt ezüstfelületek köré fényes keret került, a műanyagok barátságosak, a belső világítása pedig kiváló. Határozottan látszik, hogy sokan és sokat gondolkodtak azon, hogy élhető, kellemes hely legyen az autó belseje. A gombok mérete, működése, hangja, kinézete és helye ugyanúgy rendben van, mint a tapintásuk, működésük. Egyedül a váltókar melletti forgókapcsoló mozgatja a menüt ellentétes irányba, mint amerre logikus lenne. De így legalább könnyen megkülönböztethető a bajor konkurens hasonló tekergetnivalójától. Műszerfala nagyobb varázslatot nem rejt magában, a megszokott elosztású és összetételű műszerek szép rajzúak, sportosan hat-órától induló skálával, középen színes kijelző mutatja a fontosabb tudnivalókat, üzeneteket.

Ülései megfelelő méretűek, tartanak is, amennyire kell, rengeteg irányba állíthatóak, és a bőrüléshez igen hasznos fűtés, és szellőztetés több fokozatban állítható gombja is megtalálható a középkonzolon. Még a második sor komfortja is jó, a tisztességes lábtér mellett szellőzés, lehajtható könyöklő, pohártartó, és különféle tárolórekeszek is megtalálhatóak itt.

Ergonomikus, lelkiismeretesen összerakott belső

Praktikus, ügyes megoldásokban nincs hiány a csomagtartóban sem. Itt több emeletet pakolhatunk tele a poggyászunkkal - a legalsó szinten szükség-pótkerék lapul - akár hálós rekeszbe is gyömöszölhetjük, vagy masszív krómgyűrűkhöz is kiköthetjük a mozgékonyabb dolgokat, de állítható korláttal, és kifeszíthető biztonságiöv-szerű szalaggal is megzabolázhatjuk a rakományt. Ha még továbbra is aggasztanának a csomagtartóban kallódó dolgok, akkor még extra hálóval is leválaszthatjuk a csomagtartó légterét - nem kell állandóan vacakolni vele, hiszen ugyanúgy és ugyanoda egy mozdulattal eltüntethető, mint a csomagtérroló.

ADATLAP

AUDI A4 Avant 2.0 TDI multitronic

AUDI A4 Avant 2.0 TDI multitronic

Motor
dízel
Teljesítmény
kW (177 LE)
Gyorsulás (0-100 km/h)
8.1 mp
Végsebesség
211 km/h
Fogyasztás (vegyes)
4.9 l/100km
Listaár:
10 081 640 Ft
Tovább az autó teljes adatlapjához

A további extra helyigények kielégítésére pedig sízsákot is bevethetünk, ezzel az utastérbe betüremkedő sporteszközökről lecsepegő hólevet is távol lehet tartani a kárpittól. Mindössze egy zavaró dolog van itt leghátul, a nyitáskor magától felhúzódó csomagredőny, amit minden alkalommal kézzel kell visszacsalogatni a helyére. Bosszantó, amikor a vezetőülésbe huppanunk, belenézünk a belső visszapillantó-tükörbe, majd egy a fogunk között elmormolt káromkodás után visszaballagunk a kocsi hátuljához, hogy a helyére húzzuk a redőnyt. Ezt szívesen kihagynánk.

A csomagtartó ajtaja közelről, távolról, és a vezetőülésből egyaránt gombnyomással is nyitható. Elektromosan mozgatott hátsó ajtó nélkül persze simán lehet boldogan élni, de mégis kellemes, európai dolog, amikor úgy záródik a csomagtartó, hogy a bent ülők nem ugranak ki a cipőjükből egy határozottabb lecsapástól. Igaz, a gombnyomásra csukható, zárható hátsó ajtó okozhat kellemetlen meglepetést is. Magyarul simán kizárhatjuk magunkat az autóból. Mi szerencsére ezt megúsztuk, de csak azért, mert a tesztautó átvételekor erre a csapdára nyomatékosan felhívták a figyelmünket.

Gigászi váltókar vezérli a fokozatmentes váltót

Menet közben kényelmes, stabil, vele az utazás, komfortos rugózással, és kissé steril kormányzással.  A menetkomfortnak jót tesz csendes üzemű motor, valamint a folyamatosan az áttételek módosításával játszó váltó is. Valószínűleg eddig még nem mondtam olyat fokozatmentes váltóról, hogy jó. Pedig az A4-esben határozottan ezt éreztem. Meglehet azért, mert ezúttal nem benzinmotorhoz, hanem nyomatékos dízelhez kapcsolták, így a CVT-k legutálatosabb tulajdonsága - a nagyobb gáznál érkező, hisztérikus hangnemű, de monoton motorsívítás - nyomtalanul eltűnt.  Az Audi drive select fantázianevű üzemmód kapcsolót gazdaságos állásba kapcsolva a fordulatszámmérő mutatójával reménytelen küldetés 2000-fölé jutni, leginkább az 1400-1700-közötti tartományban dolgozik ilyenkor, miközben megpróbálja minél kisebb fogyasztással róni a kilométereket.

Klasszikus, jól átlátható műszerfal

Ezzel a beállítással érthetően nem túl élvezetes a vezetés, cserébe az elektronika a motor- és váltóvezérléssel segíti a takarékos autózást. De persze érdemes  más állásban is kipróbálni, és az autó ilyenkor sikeresen átváltozik, hiszen a motorból előcsalható 177 lóerővel haladni is lehet. Nem is rosszul. Papíron ugyan már 8,1 másodperc alatt elérhetjük vele a százas tempót, de a fokozatmentes váltó miatt ezt a valóságban kicsit másként érezni. Meg ugye az életben aránylag ritka a 0-100-as forgalmi helyzet, így csak a hétköznapi gyorsulást érezni valamivel lomhábbnak a valóságnál, a szinte végig változatlan motorfordulatszám miatt. Ha ezzel nem törődünk, akkor hamar megszeretjük a CVT-t, hiszen kényelmes, komfortos darab, jól illik az autó karakteréhez.

Az A4-st a német prémium-szentháromság más tagjaival összehasonlítva, valamivel alacsonyabb árral, talán kevésbé látványos, ám határozottan okosabb, könnyebben használható belsővel rendelkező autónk lehet, amely leginkább csak az elsőkerék-hajtásával különbözik a fajtársaktól.

Extrák

230 V-os csatlakozó
42 500 Ft
230 V-os csatlakozó
43 180 Ft
230 V-os csatlakozó
48 260 Ft
Asszisztens csomag: Audi Parking System Plus, Audi active lane
529 590 Ft
Audi exclusive line: sportülések elöl, Feinappa bőr, elektromos
1 307 500 Ft
Audi exclusive line: sportülések elöl, Feinappa bőr, elektromos
1 336 040 Ft
Audi exclusive line: sportülések elöl, Feinappa bőr, elektromos
1 475 740 Ft
Audi exkluzív bőrkormány
145 000 Ft
Audi exkluzív bőrkormány
148 590 Ft
Audi exkluzív bőrkormány
163 830 Ft
Audi exkluzív kezelőszervek
251 250 Ft
Audi exkluzív kezelőszervek
256 540 Ft
Audi exkluzív kezelőszervek
283 210 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg
127 500 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg
129 540 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg
143 510 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg, lábtérborítás
313 750 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg, lábtérborítás
321 310 Ft
Audi exkluzív lábszőnyeg, lábtérborítás
355 600 Ft
Audi hangrendszer: 10 hangszóró + 6 csatornás erősítő 180 W
80 000 Ft
Audi hangrendszer: 10 hangszóró + 6 csatornás erősítő 180 W
81 280 Ft
Audi hangrendszer: 10 hangszóró + 6 csatornás erősítő 180 W
90 170 Ft
Audi lane assist sávtartó rendszer
160 000 Ft
Audi lane assist sávtartó rendszer
163 830 Ft
Audi lane assist sávtartó rendszer
181 610 Ft
Audi Lane assist sávtartó rendszer, Side assist sávváltást segítő
374 650 Ft
Audi Music Interface
77 500 Ft
Audi Music Interface
78 740 Ft
Audi Music Interface
87 630 Ft
Audi Side assist sávváltást segítő rendszer
172 500 Ft
Audi Side assist sávváltást segítő rendszer
176 530 Ft
Audi Side assist sávváltást segítő rendszer
195 580 Ft
Audio-rendszer: Bang&Olufsen
298 750 Ft
Audio-rendszer: Bang&Olufsen
304 800 Ft
Audio-rendszer: Bang&Olufsen
336 550 Ft
Belső visszapillantó tükör, automatikusan sötétedő
87 500 Ft
Belső visszapillantó tükör, automatikusan sötétedő
90 170 Ft
Belső visszapillantó tükör, automatikusan sötétedő
99 060 Ft
Bőrcsomag: ajtókönyöklő
78 750 Ft
Bőrcsomag: ajtókönyöklő
80 010 Ft
Bőrcsomag: ajtókönyöklő
88 900 Ft
CD váltó
132 500 Ft
CD váltó
134 620 Ft
CD váltó
148 590 Ft
Csomagrögzítő készlet a sínrendszerhez teleszkópos rúddal és
57 500 Ft
Csomagrögzítő készlet a sínrendszerhez teleszkópos rúddal és
58 420 Ft
Csomagrögzítő készlet a sínrendszerhez teleszkópos rúddal és
64 770 Ft
Csomagtértálca: gumi/szövet
33 750 Ft
Csomagtértálca: gumi/szövet
34 290 Ft
Csomagtértálca: gumi/szövet
38 100 Ft
Dekorbetét: alumínium 'Trigon'
60 000 Ft
Dekorbetét: alumínium 'Trigon'
60 960 Ft
Dekorbetét: alumínium 'Trigon'
67 310 Ft
Dekorbetét: Beaufort, tölgy betétek a műszerfalon, alu berakás a
180 340 Ft
Dekorbetét: Beaufort, tölgy betétek a műszerfalon, alu berakás a
199 390 Ft
Digitális TV és Rádióvétel
420 000 Ft
Digitális TV és Rádióvétel
427 990 Ft
Digitális TV és Rádióvétel
472 440 Ft
Digitális TV vétel
313 750 Ft
Digitális TV vétel
321 310 Ft
Digitális TV vétel
355 600 Ft
Dinamikus kormányzás
313 750 Ft
Dinamikus kormányzás
321 310 Ft
Dinamikus kormányzás
355 600 Ft
Elektromos csomagtérajtó mozgatás
153 750 Ft
Elektromos csomagtérajtó mozgatás
157 480 Ft
Elektromos csomagtérajtó mozgatás
173 990 Ft
Fabetétek
128 750 Ft
Fabetétek
130 810 Ft
Fabetétek
144 780 Ft
Faburkolat Audi exclusive: Mirtusz, kőris, tölgy, szépia, fekete
291 250 Ft
Faburkolat Audi exclusive: Mirtusz, kőris, tölgy, szépia, fekete
297 180 Ft
Faburkolat Audi exclusive: Mirtusz, kőris, tölgy, szépia, fekete
328 930 Ft
Fekete tetőkárpit
80 000 Ft
Fekete tetőkárpit
81 280 Ft
Fekete tetőkárpit
90 170 Ft
Fény csomag: hátsó olvasólámpák, lábtérvilágítás elöl/hátul,
60 000 Ft
Fény csomag: hátsó olvasólámpák, lábtérvilágítás elöl/hátul,
60 960 Ft
Fény csomag: hátsó olvasólámpák, lábtérvilágítás elöl/hátul,
67 310 Ft
Fény és esőszenzor
40 000 Ft
Fény és esőszenzor
40 640 Ft
Fény és esőszenzor
44 450 Ft
Fényezés: egyedi
722 500 Ft
Fényezés: egyedi
737 870 Ft
Fényezés: egyedi
815 340 Ft
Fényezés: metál/gyöngyház
251 250 Ft
Fényezés: metál/gyöngyház
256 540 Ft
Fényezés: metál/gyöngyház
283 210 Ft
Fényszórómosó berendezés
83 750 Ft
Fényszórómosó berendezés
85 090 Ft
Fényszórómosó berendezés
93 980 Ft
Fűtés-szellőzés: állóhelyzeti fűtés távirányítással
446 250 Ft
Fűtés-szellőzés: állóhelyzeti fűtés távirányítással
455 930 Ft
Fűtés-szellőzés: állóhelyzeti fűtés távirányítással
504 190 Ft
Futómű: quattro elektronikus sport-differenciálmű
298 750 Ft
Futómű: quattro elektronikus sport-differenciálmű
304 800 Ft
Futómű: quattro elektronikus sport-differenciálmű
336 550 Ft
Futóműkialakítás: Audi Drive Select
62 500 Ft
Futóműkialakítás: Audi Drive Select
64 770 Ft
Futóműkialakítás: Audi Drive Select
71 120 Ft
Futóműkialakítás: megemelt futómű
172 500 Ft
Futóműkialakítás: megemelt futómű
176 530 Ft
Futóműkialakítás: megemelt futómű
195 580 Ft
Futóműkialakítás: S-line sportfutómű
177 500 Ft
Futóműkialakítás: S-line sportfutómű
180 340 Ft
Futóműkialakítás: S-line sportfutómű
199 390 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű
83 750 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű
85 090 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű
93 980 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű szintszabályozással
346 250 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű szintszabályozással
354 330 Ft
Futóműkialakítás: sportfutómű szintszabályozással
391 160 Ft
Garázsajtónyitó
73 750 Ft
Garázsajtónyitó
76 200 Ft
Garázsajtónyitó
83 820 Ft
GPS - Műholdas helymeghatározó rendszer előkészítés
33 750 Ft
GPS - Műholdas helymeghatározó rendszer előkészítés
34 290 Ft
GPS - Műholdas helymeghatározó rendszer előkészítés
38 100 Ft
Hátsó multimédia rendszer előkészítés
48 750 Ft
Hátsó multimédia rendszer előkészítés
49 530 Ft
Hátsó multimédia rendszer előkészítés
54 610 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer DVD lejátszóval,
883 750 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer DVD lejátszóval,
901 700 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer DVD lejátszóval,
996 950 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer MMI kezelés
660 000 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer MMI kezelés
674 370 Ft
Információs rendszer: navigációs rendszer MMI kezelés
745 490 Ft
Információs rendszer: színes vezetői információs rendszer
113 750 Ft
Információs rendszer: színes vezetői információs rendszer
115 570 Ft
Információs rendszer: színes vezetői információs rendszer
128 270 Ft
Információs rendszer: vezetői információs rendszer
77 500 Ft
Információs rendszer: vezetői információs rendszer
78 740 Ft
Információs rendszer: vezetői információs rendszer
87 630 Ft
Kárpit: Audi exclusive bőr
1 336 250 Ft
Kárpit: Audi exclusive bőr
1 363 980 Ft
Kárpit: Audi exclusive bőr
1 507 490 Ft
Kárpit: Audi exclusive bőr 2.
1 685 290 Ft
Kárpit: Audi exclusive bőr 2.
1 861 820 Ft
Kárpit: bőr 'Alcantara' S-line emblémával
440 000 Ft
Kárpit: bőr 'Alcantara' S-line emblémával
449 580 Ft
Kárpit: bőr 'Alcantara' S-line emblémával
496 570 Ft
Kárpit: bőr üléshuzat 'Milano'
563 750 Ft
Kárpit: bőr üléshuzat 'Milano'
576 580 Ft
Kárpit: bőr üléshuzat 'Milano'
637 540 Ft
Kárpit: bőr/Alcantara
410 000 Ft
Kárpit: bőr/Alcantara
419 100 Ft
Kárpit: bőr/Alcantara
463 550 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa'
707 500 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa'
722 630 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa'
798 830 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa' S-line emblémával
707 500 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa' S-line emblémával
722 630 Ft
Kárpit: bőrbevonat 'Feinnappa' S-line emblémával
798 830 Ft
Kárpit: szövet 'Silhouette'
48 750 Ft
Kárpit: szövet 'Silhouette'
49 530 Ft
Kárpit: szövet 'Silhouette'
54 610 Ft
Kárpit: szövet/bőr 'Sprint' S-line emblémával
280 000 Ft
Kárpit: szövet/bőr 'Sprint' S-line emblémával
285 750 Ft
Kárpit: szövet/bőr 'Sprint' S-line emblémával
316 230 Ft
Kerékabroncsok: defektbiztos
82 500 Ft
Kerékabroncsok: defektbiztos
83 820 Ft
Kerékabroncsok: defektbiztos
92 710 Ft
Keréknyomás ellenőrző kontroll lámpa
25 000 Ft
Keréknyomás ellenőrző kontroll lámpa
25 400 Ft
Keréknyomás ellenőrző kontroll lámpa
27 940 Ft
Komfort bejutás (kulcs nélküli rendszer)
193 750 Ft
Komfort bejutás (kulcs nélküli rendszer)
198 120 Ft
Komfort bejutás (kulcs nélküli rendszer)
218 440 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx16
78 750 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx16
80 010 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx16
88 900 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx17''
267 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx17''
273 050 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 ágú design 7,5Jx17''
302 260 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 duplaküllős 18''
597 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 duplaküllős 18''
610 870 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 duplaküllős 18''
675 640 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 küllős 18''-os
597 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 küllős 18''-os
610 870 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 5 küllős 18''-os
675 640 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 7 duplaküllős design 8,5Jx19''
761 250 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 7 duplaküllős design 8,5Jx19''
777 240 Ft
Könnyűfém keréktárcsa 7 duplaküllős design 8,5Jx19''
858 520 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 15 küllős 8Jx18''-os
597 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 15 küllős 8Jx18''-os
610 870 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 15 küllős 8Jx18''-os
675 640 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős design 8,5Jx19''
761 250 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős design 8,5Jx19''
777 240 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős design 8,5Jx19''
858 520 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős Dynamic design 7,5Jx17''
267 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős Dynamic design 7,5Jx17''
273 050 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 20 küllős Dynamic design 7,5Jx17''
302 260 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 ágú 8,5Jx19''-os 'Rotor' design
792 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 ágú 8,5Jx19''-os 'Rotor' design
808 990 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 ágú 8,5Jx19''-os 'Rotor' design
894 080 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 szegmentáltküllős design 8,5Jx19''
761 250 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 szegmentáltküllős design 8,5Jx19''
777 240 Ft
Könnyűfém keréktárcsák 5 szegmentáltküllős design 8,5Jx19''
858 520 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 16''-os 10 küllős design
172 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 16''-os 10 küllős design
176 530 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 16''-os 10 küllős design
195 580 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' 7-ágú parabolaküllős design
267 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' 7-ágú parabolaküllős design
273 050 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17'' 7-ágú parabolaküllős design
302 260 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17''-os 10 küllős
361 250 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17''-os 10 küllős
369 570 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 17''-os 10 küllős
408 940 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős
597 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős
610 870 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős
675 640 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős design, hólánc nem
487 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős design, hólánc nem
497 840 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 10 küllős design, hólánc nem
549 910 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 5 águ design, hólánc nem
487 500 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 5 águ design, hólánc nem
497 840 Ft
Könnyűfém keréktárcsák: 18''-os 5 águ design, hólánc nem
549 910 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós
92 500 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós
95 250 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós
105 410 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
141 250 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
144 780 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
160 020 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
175 000 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
179 070 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós tiptronic
198 120 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós, alul
126 250 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós, alul
128 270 Ft
Kormánykerék: 3 küllős sport, bőr, multifunkciós, alul
142 240 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, bőr, multifunkciós
56 250 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, bőr, multifunkciós
57 150 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, bőr, multifunkciós
63 500 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, fa-bőr multifunkciós
172 500 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, fa-bőr multifunkciós
176 530 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, fa-bőr multifunkciós
195 580 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, multifunkciós bőr, váltókarral a
105 000 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, multifunkciós bőr, váltókarral a
107 950 Ft
Kormánykerék: 4 küllős, multifunkciós bőr, váltókarral a
119 380 Ft
Kormánykerék: Audi exkluzív fa-bőr
251 250 Ft
Kormánykerék: Audi exkluzív fa-bőr
256 540 Ft
Kormánykerék: Audi exkluzív fa-bőr
283 210 Ft
Kormánykerék: bőr sport 3 küllős
36 250 Ft
Kormánykerék: bőr sport 3 küllős
36 830 Ft
Kormánykerék: bőr sport 3 küllős
40 640 Ft
Követési távolság ellenőrző rendszer [Distronic, aktív
405 000 Ft
Követési távolság ellenőrző rendszer [Distronic, aktív
415 290 Ft
Követési távolság ellenőrző rendszer [Distronic, aktív
458 470 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók, fűthetők
108 750 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók, fűthetők
110 490 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók, fűthetők
121 920 Ft

Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
71 250 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
72 390 Ft
Külső visszapillantó tükrök elektromosan behajthatók, fűthetők
80 010 Ft
Légkondícionáló berendezés [ECC] elektronikus 3 zónás vezérlés
182 500 Ft
Légkondícionáló berendezés [ECC] elektronikus 3 zónás vezérlés
186 690 Ft
Légkondícionáló berendezés [ECC] elektronikus 3 zónás vezérlés
205 740 Ft
Légzsák, oldalsó [hátul] 2db.
110 000 Ft
Légzsák, oldalsó [hátul] 2db.
113 030 Ft
Légzsák, oldalsó [hátul] 2db.
124 460 Ft
Limited akciós csomag MJ12: xenon fényszóró, fényszórómosó
505 000 Ft
Limited akciós csomag MJ12: xenon fényszóró, fényszórómosó
515 000 Ft
Limited akciós csomag MJ12: xenon fényszóró, fényszórómosó
570 230 Ft
Napellenzők elöl kihúzható, piperetükrökkel
8 750 Ft
Napellenzők elöl kihúzható, piperetükrökkel
8 890 Ft
Napellenzők elöl kihúzható, piperetükrökkel
10 160 Ft
Napvédő roló a hátsó oldalablakoknál
36 250 Ft
Napvédő roló a hátsó oldalablakoknál
36 830 Ft
Napvédő roló a hátsó oldalablakoknál
40 640 Ft
Napvédő roló hátul, elektromos
86 250 Ft
Napvédő roló hátul, elektromos; oldalt mechanikus
122 500 Ft
Oldalsó ablakkeretek krómozottak
50 000 Ft
Oldalsó ablakkeretek krómozottak
52 070 Ft
Oldalsó ablakkeretek krómozottak
57 150 Ft
Optikai csomag: fekete Audi Exclusive
135 000 Ft
Optikai csomag: fekete Audi Exclusive
138 430 Ft
Optikai csomag: fekete Audi Exclusive
152 400 Ft
Polírozott tetőléc
26 250 Ft
Polírozott tetőléc
26 670 Ft
Polírozott tetőléc
29 210 Ft
Rakodócsomag: rakodóháló az utasülésnél, az első ülések
36 250 Ft
Rakodócsomag: rakodóháló az utasülésnél, az első ülések
36 830 Ft
Rakodócsomag: rakodóháló az utasülésnél, az első ülések
40 640 Ft
Rádió-CD: Concert, MP3 8 hangszóró, 6,5''-os színes kijelző, MMI
113 750 Ft
Rádió-CD: Concert, MP3 8 hangszóró, 6,5''-os színes kijelző, MMI
115 570 Ft
Rádió-CD: Concert, MP3 8 hangszóró, 6,5''-os színes kijelző, MMI
128 270 Ft
Rádió-CD: Symphony MP3 8 hangszóró 6 lemezes integrált CD-váltó,
195 000 Ft
Rádió-CD: Symphony MP3 8 hangszóró 6 lemezes integrált CD-váltó,
199 390 Ft
Rádió-CD: Symphony MP3 8 hangszóró 6 lemezes integrált CD-váltó,
219 710 Ft
Rádiótelefon rendszer: autótelefon online bluetooth-val,
280 000 Ft
Rádiótelefon rendszer: autótelefon online bluetooth-val,
285 750 Ft
Rádiótelefon rendszer: autótelefon online bluetooth-val,
316 230 Ft
Rádiótelefon rendszer: integrált
402 500 Ft
Rádiótelefon rendszer: integrált
411 480 Ft
Rádiótelefon rendszer: integrált
454 660 Ft
Rádiótelefon-előkészítés [Bluetooth]
165 000 Ft
Rádiótelefon-előkészítés [Bluetooth]
168 910 Ft
Rádiótelefon-előkészítés [Bluetooth]
186 690 Ft
Rádiótelefon-kihangosítás [Bluetooth]
93 750 Ft
Rádiótelefon-kihangosítás [Bluetooth]
96 520 Ft
Rádiótelefon-kihangosítás [Bluetooth]
106 680 Ft
Rádióvétel: digitális (DAB)
105 000 Ft
Rádióvétel: digitális (DAB)
107 950 Ft
Rádióvétel: digitális (DAB)
119 380 Ft
Riasztóberendezés, belsőtér-és emelésvédelem
141 250 Ft
Riasztóberendezés, belsőtér-és emelésvédelem
144 780 Ft
Riasztóberendezés, belsőtér-és emelésvédelem
160 020 Ft
S-Line Exterieur csomag
522 500 Ft
S-Line Exterieur csomag
533 400 Ft
S-Line Exterieur csomag
589 280 Ft
S-Line sportcsomag: könnyűfém keréktárcsák 5 küllős 8Jx18'',
896 620 Ft
S-Line sportcsomag: könnyűfém keréktárcsák 5 küllős 8Jx18'',
990 600 Ft
S-Line sportcsomag: könnyűfém keréktárcsák 5 küllős 8Jx18'',
1 002 500 Ft
Sebességszabályozó [tempomat]
85 000 Ft
Sebességszabályozó [tempomat]
87 630 Ft
Sebességszabályozó [tempomat]
96 520 Ft
Sebességváltókar: alumínium
41 910 Ft
Sebességváltókar: alumínium
45 720 Ft
Síléctartó zsák
62 500 Ft
Síléctartó zsák
64 770 Ft
Síléctartó zsák
71 120 Ft
Színezett hővédőüvegek: sötétítettek
132 500 Ft
Színezett hővédőüvegek: sötétítettek
134 620 Ft
Színezett hővédőüvegek: sötétítettek
148 590 Ft
Tetőkialakítás: Open Sky
425 000 Ft
Tetőkialakítás: Open Sky
434 340 Ft
Tetőkialakítás: Open Sky
480 060 Ft
Tolatókamera + első-hátsó parkolóradar
386 250 Ft
Tolatókamera + első-hátsó parkolóradar
394 970 Ft
Tolatókamera + első-hátsó parkolóradar
436 880 Ft
Ülések: deréktámasz állítási lehetőség elöl, elektromos
83 750 Ft
Ülések: deréktámasz állítási lehetőség elöl, elektromos
85 090 Ft
Ülések: deréktámasz állítási lehetőség elöl, elektromos
93 980 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések gerinctámasszal
303 750 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések gerinctámasszal
309 880 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések gerinctámasszal
342 900 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések, programozható
388 750 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések, programozható
396 240 Ft
Ülések: elektromosan állítható első ülések, programozható
438 150 Ft
Ülések: elektromosan állítható vezetőülés
121 250 Ft
Ülések: elektromosan állítható vezetőülés
123 190 Ft
Ülések: elektromosan állítható vezetőülés
135 890 Ft
Ülések: S-sportülések elöl
626 250 Ft
Ülések: S-sportülések elöl
638 810 Ft
Ülések: S-sportülések elöl
706 120 Ft
Ülések: sportülések elöl elektromos gerinctámasszal
186 250 Ft
Ülések: sportülések elöl elektromos gerinctámasszal
190 500 Ft
Ülések: sportülések elöl elektromos gerinctámasszal
210 820 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl
110 000 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl
113 030 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl
124 460 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl-hátul
195 000 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl-hátul
199 390 Ft
Ülésfűtés: fűthető ülések elöl-hátul
219 710 Ft
Ülésszellőztetés elöl
276 250 Ft
Ülésszellőztetés elöl
283 210 Ft
Ülésszellőztetés elöl
312 420 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer elöl-hátul
245 000 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer elöl-hátul
251 460 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer elöl-hátul
278 130 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer hátul
126 250 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer hátul
128 270 Ft
Ultrahangos parkolásirányító rendszer hátul
142 240 Ft
Világítás: kanyarodási fény
120 000 Ft
Világítás: kanyarodási fény
121 920 Ft
Világítás: kanyarodási fény
134 620 Ft
Világítás: távolsági fényszóró asszisztens (automata kapcsolás),
42 500 Ft
Világítás: távolsági fényszóró asszisztens (automata kapcsolás),
43 180 Ft
Világítás: távolsági fényszóró asszisztens (automata kapcsolás),
48 260 Ft
Világítás: xenon fényszórók fényszórómosó berendezéssel
330 000 Ft
Világítás: xenon fényszórók fényszórómosó berendezéssel
336 550 Ft
Világítás: xenon fényszórók fényszórómosó berendezéssel
372 110 Ft
Visszagurulásgátló [Hill-Holder]
25 000 Ft
Visszagurulásgátló [Hill-Holder]
25 400 Ft
Visszagurulásgátló [Hill-Holder]
27 940 Ft
Vonóhorog előkészítés
60 000 Ft
Vonóhorog előkészítés
60 960 Ft
Vonóhorog előkészítés
67 310 Ft
Vonóhorog, levehető vonófejjel
243 750 Ft
Vonóhorog, levehető vonófejjel
248 920 Ft
Vonóhorog, levehető vonófejjel
275 590 Ft
Az autó ára extrákkal együtt: 10 081 640 Ft

FELSZERELTSÉGI ADATOK

- Alu-Dekor betét a műszerfalon- Belülről nyitható csomagtérfedél- Biztonsági öv kontroll
- Csomagtér világítás- Csomagtérháló- Dohányzó csomag
- Elektromos ablakemelők elöl-hátul, komfortkapcsolóval felszerelve- Fejtámlák elöl-hátul, állíthatók- Fekete tetőléc
- Fordulatszámmérő, digitális óra- Függönylégzsák [windowbag] elöl-hátul- Futóműkialakítás: dinamikus futómű
- Hátsó ablaktörlő-mosó berendezés- Indításblokkolás- Információs rendszer: multifunkciós kijelző
- Információs rendszer: szervíz-intervallum jelző- ISOFIX rögzítési pontok az utasülésen- ISOFIX rögzítési pontok hátul
- Kartámla elöl fiókkal/rakodórekesszel- Kartámla elöl, mozgatható- Kerékőr
- Kormánykerék: magasság-és távolságállítású- Központizár távirányítással- Külső hőmérsékletmérő
- Külső visszapillantó tükrök a karosszéria színében- Külső visszapillantó tükrök elektromosan állíthatók és fűthetők- Lábszőnyeggarnitúra
- Légkondícionáló berendezés [ACC] automatikus- Légzsák a vezető-és utasoldalon, oldallégzsákok elöl- Mikrofilter [por-és pollenszűrő]
- Olvasólámpa elöl- Pohártartó elöl- Pótkerék: szükségkerék
- Sebességváltómű: 8 fokozatú automata- Szemüvegtartó- Szépítkezőtükör megvilágítással a vezető és az utasoldalon
- Szervokormánymű- Színezett hővédőüvegek- Ülések hátul: lehajtható és osztható
- Ülések: állítható magasságú vezető-és utasülés- Utasoldali légzsák: kikapcsolható- Világítás: ködfényszórók elöl
- Világítás: LED nappali menetfény

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Hirdetés

KAPCSOLÓDÓ HASZNÁLTAUTÓ-HIRDETÉSEK

Vezetni tanította kislányát, börtönben landolt

Egy nyilvános parkolóban gyakorolt a kilencéves kislány, amikor nekiment egy fának. A kiérkező rendőrök egyszerű kihágásként kezelték volna az ügyet, de találtak mást is...

Egy nyilvános parkolóban gyakorolt a kilencéves kislány, amikor nekiment egy fának. A kiérkező rendőrök egyszerű kihágásként ...

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

46

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

265 autót vesz az adóhivatal

2

Összesen nyolc közép- és felső középkategóriás autóról lett volna szó. Képeink illusztrációk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala nyílt közbeszerzést írt ki. Hét kategóriában keresnek autót.

Forma-1-es ferdehátú

1

A Renault és a Red Bull harmadik konstruktőri bajnoki címét ünnepli a limitált szériás, utcai sportkocsi. A változások csaknem ...

Még többet innen: hírek › | forma-1 ›

WEBÁRUHÁZHirdetés

Hirdetés

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!

Írok saját tesztet

Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó